„Magoi apo anatolón.” Azaz „mágusok Keletről”, más fordításban: „napkeleti bölcsek”. A görög nyelvű Újszövetség így nevezi a titokzatos látogatókat, akik január 6-án érkeztek váratlanul a Szent Családhoz, hogy hódoljanak a kis Jézusnak. A jövevények egy égi jelenséget követve keltek át a sivatagon, mert ahogy mondták: „láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt”. (Máté 2.1-2.)

Csillagászok, asztrológusok, matematikusok próbálkoznak 2000 éve, hogy beazonosítsák ezt a „csillagot”, ami egyesek szerint egy szupernóvarobbanás volt, mások egy fényes konstellációt sejtenek benne. Ám nem ez az egyetlen rejtély ebben a történetben, és nem is ez közülük a legrejtélyesebb.

Másik dimenzióból?

Már az sincs tisztázva, hogy hányan voltak a látogatók. Ugyanis csak a néphit tud háromról, a Biblia többes számot használ: „mágusok”. Csakis az ajándékok miatt szokás arra következtetni, hogy hárman lehettek, hiszen háromfélét hoztak.

Ennél sokkal fontosabb, hogy kik voltak ők. A néphit királyoknak, a Szentírás viszont mágusoknak nevezi őket, ami azért különös, mert a szó addig csakis pejoratív értelemben – ördögi praktikákat folytató boszorkánymestert jelentve – bukkan fel a Bibliában. Rendkívül érdekes, hogy épp ennek az Izraelben tiltott tudománynak a mesterei voltak Krisztus első tisztelői, tehát valójában az első keresztények.

„Mágus” alatt azonban az antik korban nem csak varázslót értettek. Az iráni eredetű kifejezés ugyanis eredetileg egy különleges népre, még inkább titkos társaságra utalt, akik a legendák szerint „a Mágusok Országában”, egy avatatlanok számára láthatatlan helyen élnek. Sokan úgy sejtik, ez a hagyomány talán Atlantiszra vagy egy másik dimenzióra utal.

A mágusok, mint az emberiség szellemi tanítói innen indulnak néha vándorútra a Földön, hogy igazságot, békét, szeretetet hirdessenek. Ha tehát ilyen mágusok érkeztek Betlehembe, akkor máris érthető, miért keresték József és Mária gyermekét: egy spirituális rend tagjainak nem csakhogy tudniuk kellett „a Nagy Inkarnációról”, de illő módon üdvözölniük kellett Őt.

Spirituális üzenet

Nevük is sugallja keleti származásukat: Gáspár, eredetileg Caspar jelentése: „a Kaszpi-tenger ura”, Menyhért a Melchiorból lett magyarosítva, ami indoiráni nyelveken „uralkodó”-t jelent. A Boldizsár valójában Balthazarnak hangzott, jelentése: „Baal isten óvja életét”. Baal ekkoriban Mezopotámia, konkrétan Babilon főistene volt.

Sokatmondóak az ajándékaik is, ezek mindegyike ugyanis ősi misztikus jelkép. A tömjén az Istennel való kapcsolat szimbóluma, füstölőszerként tisztítja az aurát, segíti a Kozmikus Intelligenciával való egyesülést. Az arany a királyok féme, ami Isten Fiára mint az emberiség spirituális uralkodójára utal. A mirha viszont a gyengéd szeretet szimbóluma, egyben a halottbalzsamozás kelléke: előrevetíti Jézusnak az élőlények iránti, szeretetből vállalt áldozatát.

Mindezek alapján a rejtélyes látogatók leginkább nagy tudású beavatottaknak, ezoterikus mestereknek tűnnek. Különösen igaz lehetett rájuk az, ahogy egy ókori görög író, Dión Krüszosztomosz jellemzi a mágusokat, tisztázva a szóval kapcsolatos félreértést: „a mágusok olyan emberek, akik legméltóbbak az igazsághoz, az Istennel való érintkezésre képesek, és az istenség lényének szolgálatához értenek, míg a nép, nem tudván a név jelentését, a varázslókat nevezi így”.

A cikk eredetileg a Nők Lapja Ezotéria 2018/06. lapszámában jelent meg. 

Szöveg: Kőrösi Aliz
Fotó: Thinkstock