Hogy mit gondoltam korábban az olyan férfiakról, akik futnak egy nő után? Megvetettem őket. Soha nem hittem volna, hogy egy nap én is ebbe a helyzetbe kerülök. Hogy nem tudok elszabadulni egy olyan asszonytól, akiről pontosan tudom, soha nem lesz teljesen az enyém. De nem tehetek semmit, mert szeretem.

Nem tudtunk ellenállni egymásnak

Soha nem voltam az a típus, aki ágról ágra száll, bár mindig sikereim voltak a nőknél – kezdi történetét Gergő. – Hosszabb kapcsolatokban éltem már középiskolás korom óta, az utolsó barátnőmmel is három évig voltam együtt. Igazából őt is már Emma miatt hagytam el. Úgy, hogy pontosan tudtam, egyedül maradok, miközben ő nem válik el a férjétől a kedvemért. Két és fél évvel ezelőtt találkoztam Emmával. Külsősként dolgozott be a vállalkozásomba. Nem tagadom, az első pillanattól nagyon tetszett nekem. Fekete hajú, magas, vékony nő, pont a típusom. Aztán ahogy egyre többet beszélgettem vele, azt is megtapasztaltam, hogy bizony a mutatós külseje mellett okos és érzékeny lelkű nő, akivel élmény együtt lenni. Soha senki nem volt rám ilyen hatással, miközben láttam a jegygyűrűt az ujján, a telefonján a két gyönyörű kislánya fotóját. A céges karácsonyi vacsorára meghívtam őt is, és persze, nem véletlenül, kettesben maradtunk az este végére. Az iroda padlóján szeretkeztünk. Életemben nem volt ilyen élményben részem. Utána még hosszan beszélgettünk. Otthon azt mondta, a barátnőjénél alszik, és elmondta, hogy nem boldog a házassága. A gyerekeit imádja, viszont a férje iránt már régen nem érez semmit. Bevallotta, először az anyagiak tartották mellette, aztán már a lányai miatt nem akart váltani. De hiányzik neki a szenvedély, a szeretet.

Úgyis visszajössz!

Elmondta, hogy korábban próbálkozott az interneten ismerkedni, de igazából egy-egy izgalmas chatelésen kívül nem jutott többre. Amikor arra került volna a sor, hogy találkozzon valakivel, mindig visszakozott. Viszont nálam azonnal érezte, hogy „ebből baj lesz”. Bevallotta, hogy hónapok óta fantáziált rólam, és tudta, hogy nem akar ellenállni. Így kezdődött el a viszonyunk. Az első hónap maga volt a mennyország. Vett még egy telefont, aminek a számát csak én tudtam, és ezen folyamatosan kapcsolatban voltunk. Mentek a szerelmes sms-ek, a pikáns üzenetek, úgy viselkedtem, mint egy kiskamasz. Minden szabad órában együtt voltunk, munkamegbeszélés címén az egész délutánt egy motelben töltöttük. Sőt még egy hosszú hétvégét is el tudtunk csenni. A barátnője tudott rólunk, és ő falazott neki. Három napig úgy éltünk, ahogyan egy párnak élnie kell. Nagyon boldog voltam, de soha nem önfeledt. Hiszen előfordult, a férje hívta, amikor a kocsimban ült, nem mert nyilvános helyen mutatkozni velem, nehogy összefusson egy ismerőssel, és éreztem, hogy miközben szárnyal a lelke mellettem, mégis mindig bűntudat gyötri. Három hónap után elém állt, és megkérdezte: vállalnám-e őt és a gyerekeit, ha eljönne a férjétől? Teljes bizonyossággal a szívemben mondtam igent. Másnap a gyerekekkel már nem ment haza az iskolából, hanem az édesanyjához vitte őket. Elmondta a férjének, hogy van valakije, és el akarja hagyni. Emma úgy mesélte, a férfi jeges higgadtsággal közölte: „Maximum három hónapot adok, és úgyis visszajössz.”

…

A teljes cikket a Nők Lapja Psziché 2018/8. számában olvashatjátok el. 

Szöveg: Ványik Dóra

Nyitókép: Thinkstock