– Az ön papája is, nagypapája is különös jelensége a hazai zenei életnek. A maguk útját eltökélten járók, csoportba aligha sorolhatók, igazságukért rendíthetetlenül kiálló emberek. Erre jön egy ilyen bájos, csillogó szemű hölgy, és ugyanolyan szabálytalan, egyedi, rakoncátlan a maga módján, színésznőként, mint felmenői a zenei pályán. Mit gondol, egyfajta lázadás, betörhetetlenség, rebellió öröklődik önöknél? Ezt hozta magával születésekor?
– Én ebben kevésbé érzem azt a magasztosságot, azt a nagy gesztust, amit ezek a szavak sugallnak. Azt hiszem, inkább egyiküknek sem volt annyira fontos a mindenáron való érvényesülés, a gyors siker, a megfelelés, mindketten rengeteget dolgoztak mindig, és mint alkotóművészek, talán érthető is, hogy leginkább ez az utóbbi az, ami a legfontosabb. Gyakran gondolkodom rajtuk, a pályájukon, hiszen óhatatlanul viszünk magunkkal szülői, nagyszülői mintákat. Bizonyos dolgokat pedig egyszerűen genetikailag hordozunk.
Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak
500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.