Furcsa zajt hallok. Álmodom? Valóban kopogtatnak, de ki lehet az ajtóm előtt? Aludnék tovább, ám, amikor a nevemen szólongatnak, már biztos vagyok benne: muszáj felkelnem. Automatikusan nyúlok a villanykapcsoló felé, de marad a sötét. A telefonom gyér fényével botorkálok el a bejáratig.
Írországban vagyunk egy ódon lelkigyakorlatos házban. Egy egyhetes ifjúsági cserén veszek részt a fiatal lányokból álló csapat kísérőjeként. A kollégám és az egyik tini lány állnak az ajtóm előtt. Kétségbeesve foglalják össze a helyzetet: elment az áram, másnap délelőtt indulunk haza, az ír főszervező azonban édesdeden alszik. Egy busz jön értünk, mellyel egyenesen a reptérre érkezünk majd, de mi lesz, ha a busz érkezése előtt nem tudjuk feltölteni a telefonokat? Ha reggel nem tudunk meleg vízzel zuhanyozni? Ha kihűl a ház? Ha reggelire még egy teát főzni sem lehet?
Talán kába álmosságom miatt sem értem, miért a nagy hűhó. Hajnal van, néhány óra múlva felkel a nap, nem fog kelleni a világítás. Különben pedig, reggeli után nem sokkal indulunk, és kizártnak tartom, hogy a repülőtéren nem tudjuk feltölteni a telefonokat. Egy napot pedig azért ki lehet bírni tusolás nélkül.
A telefonom elemlámpáját használva kutatom fel a portás fülkéjében a sürgősségi kontaktot, a gondnok telefonszámát. Bekopogunk az ír főszervezőhöz, és kérjük, beszéljen ő. Vállat von, mondván, előfordul ilyen áramszünet, nem kell semmit sem tennünk, de azért, ha már felkelt, csak telefonál. A gondnok ugyanazt az érvelést támasztja alá: errefelé megesik, hogy az egész városban elmegy az áram, de visszajön, várjunk csak reggelig!
Így is történt, de azóta is rágódok az eseten. Ha egyedül vagyok, valószínűleg magamtól nem türelmetlenkedem, kivárom a reggelt és, ha kell, áram nélkül is gond nélkül útnak indulok. A fiatalok ijedtsége lepett meg, főleg a telefonra vonatkozóan. Ennyire félelmetes a technológia nélküli létezés? Igaz, míg húsz évvel ezelőtt az számított különleges alkalomnak, amikor számítógéphez jutottunk, ma az ellenkezője a ritkaság: amikor okos kütyük nélkül töltünk el egy kis időt. Hiszen annyi mindenre használhatók telefonáláson kívül…
Elméletben tudjuk, szükséges a digitális detox. Igazi kikapcsolódás úgy kirándulni, hogy közben nem a beérkező üzenetektől rettegünk és nem a közösségi média hírein csüngünk. Az utóbbi időszak legfelszabadítóbb utazása volt számomra az a buszozás, amikor lemerült a telefonom, és nem tehettem mást: bámultam a tájat, hallgattam az utastársaimat és gondolkodtam. Egy barátom éjszakára kikapcsolja a mobilját. Azt mondja, ha valakinek szüksége van rá, ott a kaputelefon. Először hallva extrémnek tartottam a hozzáállását, de belegondolva, legalább míg alszom, én is lehalkítom a telefonom. Ha kellek, legfeljebb majd kopognak.
Gősi Lilla
(Kiemelt kép: Getty Images)
