KORONCZAY LILLA: Elnézést, hogy ismeretlenül letegeztelek, de a nyilvános előadásaidon is tegeződsz.
MÉRŐ LÁSZLÓ: Mostanában már nem. Attól függ, milyen a hangulat a teremben.
LILLA: Pedig illik hozzád. Olyan közvetlenséggel adsz elő, mintha a hallgatók orra előtt találnád ki, amit mondani szeretnél, és ez befogadhatóbbá teszi az élményt.
LÁSZLÓ: Holott soha nem tanultam retorikát! Az a módszerem, hogy kinézek öt-hat embert a hallgatóságból, és hozzájuk beszélek. Nem kell, hogy rokonszenvesek vagy különösebben érdeklődőek legyenek, a lényeg, hogy a teremben összevissza üljenek, így az egész hallgatóság azt hiheti, hogy hozzájuk beszélek. Olyan embereket választok, akiket valamiért „meg akarok kapni”.
LILLA: Engem máris „megkaptál”, pedig nem is törekedtél rá. Elolvastam az Emberi matek című könyvedet, amelyben az elmúlt évek publicisztikáit gyűjtötted össze, és azonnal létrejött a varázslat. Utána megvettem Az érzelmek logikája című kötetedet is. Az előadások és a könyvek mellett az ELTE Pszichológiai Intézetében, valamint az erdélyi Babes-Bolyai Tudományegyetemen is oktatsz. Küldetésed a tanítás?
LÁSZLÓ: Nem. Egy cseppnyi hivatástudat sem szorult belém. Így alakult… Néhány évvel ezelőtt felkeresett két fiatal jezsuita szerzetes, és felkértek, hogy szerepeljek a hivatástudatról szóló filmjükben. Mondtam nekik, hogy de hát én nem érzek semmiféle elhivatottságot. Aztán mégis belementem a forgatásba, és klassz is lett a fi lm, kiderült belőle, hogy hivatástudat nélkül is lehet valamit jól csinálni, ettől még nem vagyunk lelki nyomoroncok. Mindig van új kihívás, feladat, diákcsoport, amelynek vagy akiknek az ember meg akar felelni.
LILLA: Pszichológusként és publicistaként vagy közismert, de az eredeti végzettséged matematikus. Annak idején bronzérmet nyertél a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián. Ez volt az álmod, vagy volt egy jó tanárod?
LÁSZLÓ: Nem volt semmilyen álmom, az csak az emberek cirka húsz százalékának adatik meg. Én nem tartozom közéjük. És az első matektanárommal sem szerettük egymást. Az enyhe szadista hajlama miatt nem jött be nekem. Egyébként nem volt rossz tanár, egy általános iskolai osztálytalálkozó alkalmával a többiek elmeséltek egy sztorit, amire nem is emlékeztem, miszerint egyszer felszólított, miért fejtek rejtvényt matekórán. Mire azt válaszoltam: „Nem fejtek, hanem rejtek.” És tényleg azt csináltam. Rejtvényeket készítettem. „Ja, azt csinálhatod!” – vonta meg a vállát. Aztán nyolcadikban kaptunk egy másik pedagógust, aki megláthatott bennem valamit, mert elküldött matekversenyre. Negyedik helyezett lettem az országos versenyen. Innen egyenes út vezetett a Berzsenyi Gimnázium matek tagozatára, ahol Arany Dániel versenyt nyertem, és bekerültem az olimpiai előkészítő csapatba. Ott aztán szembesültem azzal, hogy vannak nálam tehetségesebb versenyzők is, mint például Lovász László, aki ma az MTA elnöke. Ő háromszoros aranyérmes, míg én csak egyszeres bronzérmes vagyok. Ettől azonban még matematika szakra jelentkeztem az egyetemen.
LILLA: Később mégis elhagytad a pályát. Frusztrált, hogy vannak nálad jobbak?
LÁSZLÓ: Lehet, hogy igen. Bár akadtak kevésbé tehetséges matematikusok is, akik ennek ellenére a pályán maradtak. Engem viszont kétségkívül frusztrált, hogy például ha a Lovász ki akarna velem szúrni, egy hónap alatt megcsinálná a matematikai életművemet, mert ennyivel tehetségesebb. Ma ezt már másképp látom. Ha ugyanis Lovász megcsinálja az életművemet, akkor egy hónapot elpazarol az életéből, mert azt egy bronzérmes is meg tudja csinálni. Ha az alatt az egy hónap alatt olyan problémákkal foglalkozott volna, amelyeket csak ő tud megoldani, akkor nagyot léphetett volna előre. Ma már értem azokat, akik szerint a másodvonalban is érdemes dolgozni.
LILLA: Tíz évet töltöttél el a mesterséges intelligencia kutatásával, mígnem pszichológiára váltottál. Hiányoztak az érzelmek?
LÁSZLÓ: Nem, a mesterséges intelligenciából nem hiányoztak az érzelmek, ellenkezőleg! A mesterséges intelligencia mindig nagyon pontosan, racionálisan tervezett. És nekem se hiányoztak, noha kétségkívül érdekeltek. Aki az érzelmeket teremtette, azaz szerintem az evolúció, az nem tervezett, hanem csak ímmel-ámmal gányolt. Az érzelmek tehát kiszámíthatatlanok, de pont ettől izgalmasak.
LILLA: Erről szól Az érzelmek logikája című könyved. A legnagyobb meglepetést az okozta számomra, hogy az érzelmek befolyásolják a racionális gondolkodásunkat. Azt állítod például, hogy a rosszkedv segíti a tisztánlátást.
LÁSZLÓ: Így van. Figyeld meg: ha rossz hangulatban vagy, reálisabbak az ítéleteid, nem fested a dolgokat rózsaszínűbbre, mint amilyenek. A derűs, optimista emberek mindig felfelé néznek, fütyörésznek, persze hogy nem veszik észre, ha gödör van az utcán. Ezzel szemben a rosszkedvű ember, aki leszegett fejjel közlekedik, soha nem lép bele a gödörbe.
LILLA: De a derűs ember hamar ki is mászik!
LÁSZLÓ: Ez igaz. De ettől még beleesik, és az nem kellemes.
…
Az interjú folytatását a Nők Lapja Psziché 2019/1-es lapszámában olvashatjátok el.
Szöveg: Koronczay Lilla
Fotó: Fliegauf Dániel
