Veszélyes kihívás terjed a magyar kamaszok között. Tavaly télen mutatták be azt a Sandra Bullock főszereplésével készült horrorfilmet, amely az ötletet adta. A Madarak a dobozban (Bird Box) című filmben – az öngyilkosság „vírusa” a látáson keresztül terjed, aki meg akar menekülni, be kell kötnie a szemét, és így jutni el biztonságosabb helyre. E fi lm nyomán indult a kihívás, hogy a gyerekek feladatokat hajtsanak végre – bekötött szemmel.

Nem hiába hívják az ilyet vírusosan terjedő kihívásnak, mert teljesen beteg dolog. Olyan fertőzés, amely a józan észt támadja meg, és bőven lehet belőle nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülés is. Bekötött szemmel mászkálni az utcán?! Járdán, úttesten, lépcsőn?! Így szállni járműre, várakozni a zebrán, kerülgetni az oszlopokat… Nem csoda, hogy szülői fórumokon egymást figyelmeztetik a felnőttek: ne engedjétek, beszéljetek a gyerekkel!

Létezik egy másik kihívás is, ha nem látom, nem hiszem el. Az ebben részt vevő szülők sajtszeletet dobnak a gyerekük, többnyire egy-kétéves kisbabájuk arcára. Nem tévedés, valóban hozzávágnak egy szelet sajtot. Ki gyöngéden (…), ki erőteljesebben. Az akciót felveszik, majd a filmecskét felteszik a világhálóra. Ilyen pillanatokban gondolkodik el az ember az emberiség jövőjén. Meg azon, hogy tényleg mindig van lejjebb. A felvételeken néhány baba megijed, a legtöbb láthatóan csak nem érti, mi történik. Nekik nyilvánvalóan már most több eszük van a szüleiknél. Mert a szülők közben kacarásznak, vagy egyszerűen csak konstatálják, hogy sikeresen teljesítették a kihívást. Gratulálok!…

Azoknak, akik gyakran sopánkodnak a gyerekek gátlástalan internethasználata és az abban rejlő veszélyek miatt, figyelmükbe ajánlom, hogy a felnőtteknél is bőven lenne teendő. Mert vajon mit gondoljunk arról a szülőről, aki úgy gondolja, jó hecc megalázni a gyerekét, majd ennek bizonyítékát feltölteni a netre? Milyen ember az, aki ezt viccesnek találja, vagy aki úgy gondolja, ez olyan „ügy”, amelyhez érdemes csatlakozni? Ahelyett, hogy bármi értelmeset csinálna a kicsivel? Megjegyzem, ha semmit nem tesz, csak hagyja egyedül játszani, az is jobb ennél. Szívem szerint erősebb jelzőt használnék, de találtam egy nyomdafestéket tűrőt: infantilis. Az ilyen ember megy a többi után, kritikai érzéke, józan esze elhagyta, úgy véli, hogy amiben ilyen sokan részt vesznek, azon kár gondolkodni, csak jó lehet.

Szerencsére van a vírusos kihívások között olyan is, ahol dicséret illeti a bacilusgazdát. Létezik szemétellenes kihívás például, amelyben arra kérik a résztvevőket, hogy tisztítsanak meg egy-egy közterületet, és töltsenek fel képet az akcióról. Pontosabban kettőt. Az „ilyen volt – ilyen lett”-fotókat már öröm nézegetni, legalábbis a második változatot. Tengerparti strandok, partszakaszok, erdők, terek, tisztások lélegeznek fel ezen akciók után, mi pedig visszanyerhetjük a hitünket az emberi józanságban.

Jut eszembe, én például szemétszedésre ítélném azokat a szülőket is, akik sajtot vágnak a gyerekükhöz. Hátha közben ők is „megtisztulnak”.

Hulej Emese

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2019/14. lapszámában jelent meg.