Háború előtti villa Budán. Már a zöldben, de pár perc autóútra a pezsgéstől. Nyugalomban. Wossala Rozina ide vágyott vissza. Tizenhat évesen indult útra a gyerekkori szobájából, és ahogy mondja, bár sok helyen élt, azóta egyik lakása sem vált igazi otthonává. Egészen eddig.
„Legutóbb egy Nagymező utcai harmadik emeleti, egyterű loftlakásban éltem, ahol ha már ketten voltunk otthon, semmi magánszférája nem lehetett az embernek – meséli, ahogy letelepszünk a hosszú étkezőasztalnál. – Amikor ezt meguntam, leültem az internet elé, és szinte azonnal rábukkantam erre a helyre. Hasonló villalakásban nőttem fel a tizenkettedik kerületben, és amikor először beléptem ide, rögtön a régi otthonunk hangulata villant be. Tudtam, hogy megtaláltam, amit kerestem. Azt hiszem, sosem szeretnék új építésű lakásban élni, nekem ez a közegem.”
Rozina vendéglátóhelyek belsőépítészeti koncepciójával már többször foglalkozott, de a saját otthon projekt előtt rettegve állt. Nem tudta, hogy az a sok minden, ami a fejében van, otthonos környezetté áll-e össze.
„Nagyok voltak az elvárásaim önmagammal szemben, de nem voltak előzetes terveim, hogy pontosan mit szeretnék: nem jelöltem ki, hogy lofthangulatú vagy art deco stílusú lakásra vágyom. Sodródtam az árral, egyik tárgy hozta a másikat, de most büszke vagyok, hogy eklektikus és barátságos lett az otthonom, ahol egyszerűen jó lenni.”
LÉLEKSIMOGATÓ PARKETTAROPOGÁS
A kétszázhúsz négyzetméteres, teraszos lakás lenyűgöző tereit Rozina hagyta érvényesülni, nem zsúfolta tele. Először a hatalmas növények jönnek szembe, amelyek csak átmeneti lakók: itt vészelték át a telet, és már alig várják, hogy visszakerüljenek a Bestia étterem teraszára, amelynek Rozina társtulajdonosa Lefkovics György és Sztanó Tamás mellett.
A lakás eredeti beosztását meghagyták, nem mozgattak falakat, egyedül a bejáratot helyezték át, hogy egyben tarthassák a dolgozó szoba, nappali, étkező részt, egészen a teraszig. Festettek, a nyílászárókat restaurálták, felújították a fürdőket és a konyhát, de például a parkettához és a konyha burkolatához nem nyúltak.
„Én szeretem, ha ropog a parketta a lábam alatt, ahogy kiskoromban. Nekem ez a lelkemet simogatja. Megőriztük azokat a sérüléseket is, amelyek a ház, a lakás történetéről mesélnek. A terasz kijáratánál a parkettán második világháborús repeszek hagytak nyomot, a háznak ezt az oldalát berobbantották a háború alatt. A konyhában egy részen fekete a kő, mert amikor orosz katonák laktak itt, azon a helyen raktak tábortüzet. Ezeket az előző tulajdonostól tudom, akivel kifejezetten jó kapcsolatba kerültünk, járt is már nálunk, és nagyon tetszett neki a lakás – ebben a verzióban is.”
…
A teljes cikket további mesés képekkel megtaláljátok a Nők Lapja Enteriőr 2019/1. lapszámában. A magazin április 10-től kapható az újságosoknál.
Szöveg: Szigeti Hajni
Fotó: Galgóczi Németh Kristóf