Jellemzően így értelmezhetjük, amikor valaki a repülőtérről is minden alkalommal becsekkol a Facebookon, hogy az ismerősei tudják, éppen hova indul megint. Amikor leszállás után azonnal posztolja a gépen készült képet, amin pezsgőspoharat emel a magasba a business classon. Amikor a szállodába való beköltözés után rögtön feltölt egy újabb fotót, amin épp az asztalon pihenteti a lábát a luxushotel lakosztályában, előtérben az óceánnal. Mi mást is üzennének ezek a gesztusok, mint hogy „én akkora király vagyok, hogy így élek, ezt is megengedhetem magamnak – te pedig nem”? Persze egy-egy fotót a lelkesedés hevében is készíthetünk, de kifejezetten a drága dolgok és a luxus rendszeres megosztása valószínűleg nem más, mint az irigység tudatos provokálása.
Élmények megélése
A legtöbben persze visszautasítják ezt a feltételezést, és azt állítják, hogy eszük ágában sincs provokálni senkit, egyszerűen csak meg akarják osztani az örömüket. Ez elméletben jól is hangzik, ám a tapasztalat azt mutatja, hogy a szüleinken és a közelebbi hozzátartozóinkon-barátainkon kívül a többiek általában nem annyira örülnek az ilyesfajta örömeinknek. (Ha kevésbé szerencsések vagyunk, akkor még ők sem.) Amikor valaki büszkén közreadja a legtöbbek számára elérhetetlen nyaralásáról készült képeket, általában maga sem gondolja komolyan, hogy a tizenöt éve nem látott osztálytársai vagy a jelenlegi munkatársai ujjongani fognak az örömtől, amiért ő őrült összegekért élvezi az életet egy egzotikus szigeten. Sokkal inkább arra számít, hogy az irigység fogja mardosni őket – és valójában ezért is csinálja az egészet, hiszen magát az élményt nem azzal tesszük emlékezetessé, ha mások számára dokumentáljuk, hanem ha megéljük.
Ez ma, a narcizmus korában meglehetősen gyakori jelenség, hiszen az önmagát hol törpének, hol óriásnak érző, instabil ember mások irigységében keresi saját fontossága és nagyszerűsége igazolását. Ha a többiek sóvárogva tekintenek az ő életmódjára, birtoktárgyaira, akkor ez azt bizonyítja számára, hogy ő „valaki” – amit ő elért, arra mások is vágynak, ezek szerint tehát az ő élete mégiscsak jó, tartalmas és fontos. (Ezt ugyanis a lelke mélyén feltehetően nem érzi, pedig nagyon szeretné.) Mivel legbelül mindig bizonytalan abban, hogy valójában elég értékes-e, szerethető-e, érdekes-e, neki folyamatosan mások visszajelzésére van szüksége: irigykedő-csodáló pillantásokra, rajongó-gyűlölködő megjegyzésekre, lájkokra és kommentekre.
Polgárpukkasztó luxus
Bizonyára sokan találkoztak már az Instagramon a „Rich Kids” jelenséggel. Dúsgazdag családok tinédzserkorú és huszonéves gyerekeiről van szó, akik ordenáré fotókon fitogtatják a szüleik vagyonából vásárolt luxust: pénzzel teli kádban fürdenek, drága sportkocsi tetején ülve Dom Pérignon pezsgővel locsolják magukat, magánrepülőgéppel utaznak, vagy akár nagy címletű bankjegyeket égetnek el. Ezek olyan fiatalok, akik beleszülettek az anyagi jólétbe, de nem kaptak elegendő szeretetet és figyelmet (ha kaptak volna, nem lenne szükségük erre a görcsös magamutogatásra), és a saját erejükből semmi olyasmit nem tettek még le az asztalra, ami alapján mások érdeklődését felkelthetnék.
…
A cikk folytatását a Nők Lapja Psziché 2019/2. lapszámában olvashatjátok el.
Szöveg: Almási Kitti
Nyitókép: Getty Images
