Az életben való boldoguláshoz a legfontosabb lépés önmagunk minél alaposabb ismerete. Ma már számos lehetőség áll rendelkezésre, hogy fejlesszük magunkat e téren. Ám ahányfélék vagyunk, annyiféle módszert érzünk hozzánk illőnek. Most három kevésbé ismert csoportos módszert mutatunk be. Szurovecz Kitti írása.

Ahol megtalálod a belső képed

Az asztalon rengeteg kinyomtatott fotó. Körülöttük nagyon különböző emberek, akik talán sosem közeledtek volna egymáshoz, ha nincs a Belső Kép Önismereti Fotós Csoport – egy hely, ahol egyszerre merülhetünk el a képi alkotásban, és azon át a lelkünkben.

A különleges önismereti módszert Dörgő Zsuzsi művészetterapeuta és Járdány Bence fotográfus közösen dolgozták ki annak érdekében, hogy a fényképezés ürügyén át közelebb kerülhessünk legbensőbb valónkhoz. A Belső Kép csoport valójában egy tíz hónapos fotós- és önismereti kurzus. Érkezésünkkor épp egy folyamat végébe nyerhetünk bepillantást: az aktuális csapat már a zárómunkáján dolgozik. Van, aki munkagépekről készít sorozatot egészen rendhagyó megközelítésből, van, aki kizárólag árnyékokat fényképez, és olyan is akad, aki egy meglévő képzőművészeti alkotásra montírozta rá magát, ráadásul oroszlánok közé. Külső szemlélőként ezek szép és érdekes képek, a résztvevőknek és a csoportvezetőknek viszont egy hatalmas, önmagukban tett utazás végállomásai.

Rendezett fotó = őskáosz magánélet

De mi is ennek a művészettel ötvözött önismereti módszernek a lényege? A Belső Kép egyik megálmodója, Járdány Bence fotográfus rögtön személyes történetbe kezd:

„Sok évvel ezelőtt rájöttem arra, én is öntudatlanul, a képeimen át dolgozok fel személyes élményeket, traumákat, élethelyzeteket. Észrevettem, amikor gyanúsan rendezettek, szimmetrikusak a beállításaim, akkor a magánéletemben őskáosz van, és olyan, mintha a fotóimban keresném azt a harmóniát, ami más területeken annyira hiányzik. Sokszor rajtakaptam magam azon is, hogy azt fényképezem, amire vágyom, ami hiányzik, vagy amitől épp félek. Így hát nem csoda, hogy amikor Zsuzsival egy munka kapcsán megismerkedtünk, és megtudtam róla, hogy szociális munkás és művészetterapeuta is, hamar mesélni kezdtem neki az önmagamban tett felfedezésekről” – meséli Bence.

„Én is világéletemben imádtam fényképezni, a fotográfusi képzést követően is egyre inkább elmerültem a témában, így hamar közös nevezőre jutottunk Bencével, és sokat be-az ebben rejlő lehetőségekről – folytatja Zsuzsi. – Kidolgoztunk egy kurzusvezetési tematikát, amely önkifejezési lehetőségként épít a fényképezésre és az ezzel kapcsolatos technikai alapok elsajátítására, ugyanakkor a kreatív feladatai lehetővé teszik az önfelfedezést, az emberi kapcsolataink megvizsgálását és a személyes határaink feszegetését. A résztvevők itt is alkotnak, és kapnak házi feladatokat is. Az elkészült munkákat pedig együtt elemezzük ki, és a képek közös ízekre szedése közben rengeteg saját történet és érzelem felszínre kerül, hiszen az asztalon heverő aktuális galéria tökéletes tükre annak, hogy kit mi foglalkoztat.”

Hernyókból varázslatos pillangók

És vajon hogyan és mi mindent mesélnek rólunk az elkészült képeink? Bence szerint a fotókból számos személyiségvonás, probléma vagy akár a mélyben megbúvó trauma is kikövetkeztethető. A csoportban persze nem kötelező kiönteni a szívünket, mindenki csak annyit oszt meg a saját vagy más alkotásaival kapcsolatban felmerülő érzelmeiről, amennyit szeretne. A fényképek készítése remek lehetőség akár a mélyben szunnyadó fájdalmak vagy éppen az örömök feldolgozására és megélésére is. Miközben bíbelődünk, valójában a saját történetünket nézegetjük jobbról, balról, föntről, lentről, vakító fényben vagy félhomályban, anélkül, hogy ennek tudatában lennénk.

„A lényeg talán nem is az, hogy kimondjuk, mi a baj, sokkal inkább a felismerés és ennek tükrében a változás, amely valamilyen fokon tíz hónap alatt az alkotó és lelki munka hatására szinte mindenkinél bekövetkezik.”

Zsuzsi csodálatos eredményekről beszél. A történeteiről begubózott hernyók jutnak eszembe, akik a mese végére varázslatos pillangókká válnak.

„Nagyon szép történeteknek lehettünk már tanúi. Volt például egy résztvevő, aki kizártnak tartotta, hogy ő valaha is önarcképet készítsen. Ugyanez a csoporttag a kurzus vége felé megosztotta velünk, hogy a minap aktot készített önmagáról. Egy másik megható pillanat volt, amikor zárómunka gyanánt egy csoporttag visszatért gyermekkori emlékei helyszínére, és a múlttal kapcsolatos érzéseit egy képriporton keresztül dolgozta fel. Megesik, hogy a résztvevők a fényképeiket kísérőszöveggel is ellátják, amely újabb markáns nyitást jelez a külvilág felé, hiszen itt már képbe kerülnek a szavak” – meséli mosolyogva Zsuzsi.

Mit mutatunk meg és mit rejtünk el?

A csoporttagok különféle fotográfiai technikák és kreatív anyagok megvalósításával foglalkoznak, melyeken keresztül tudatos önismereti munka is folyik. Közös külső gyakorlatként olykor analóg technikákkal dolgoznak, vagy épp stúdióban vagy színházi közegben kortárs táncot fotóznak. „Az elkészült alkotásokon, fényképeken megjelenik egy saját képi nyelv, amit értelmez az alkotó és a többi csoporttag is – mondja Zsuzsi. – Fontos, hogy mit mutatunk meg a képeken, vagy éppen mit rejtünk el. A képek vizsgálata során a kompozíciós és technikai elemzések mellett nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az alkotó hogyan kapcsolódik az alkotásához, milyen folyamatok zajlottak benne az elkészítés során. Megvizsgáljuk, hogy milyen – akár visszatérő – képi elemek jelennek meg a képeken, és ezek milyen jelentést hordoznak magunkban a mindennapi életéhez kapcsolódva. A kurzus tíz hónapja alatt folyamatosan monitorozzuk, hogy a csoporttagok képi nyelve, kifejezési formái hogyan változnak, formálódnak.”

„Saját tapasztalataimra hagyatkozva is mondhatom, a fotózás és a művészetterápiás eszközök ötvözésében az a csodálatos, hogy az alkotásainkon keresztül fókuszáltan önmagunkra figyelhetünk, ráadásul a fotózásban rejlő megannyi lehetőség még játékosabbá teszi az egészet” – búcsúzik Bence, majd hozzáfognak a csoporttal a házi feladatként frissen elkészült képek alapos elemzéséhez.

Bővebb információ: www.belsokep.com

A cikk még nem ért véget, további két érdekes önismereti módszerről olvashattok a Nők Lapja Psziché 2019/2. számának A testem és én mellékletében. 

Szöveg: Szurovecz Kitti

Fotó: Járdány Bence