A hiedelem, hogy létezik egy „Világkönyv”, amelybe az égiek minden létező eseményt feljegyeznek, minden népnél megtalálható. Egy krónikának pedig mindig kell legyen krónikása, aki ez esetben azért felelős, hogy akár egy fűszál meghajlása, egy harmatcsepp lehullása is azonnal be legyen jegyezve ebbe a Könyvbe. Ez az írnok Egyiptomban Thot, Mezopotámiában Nabu isten a Mindenség Könyvének krónikása, a héber hagyományban pedig Raziel angyal.

Napjainkban azonban a többség már nem hisz ebben. A modern ember ugyanis csak azt tartja valóságosnak, amit láthat, megérinthet, de legalábbis elképzelhet, a kozmikus eseménynapló pedig nem igazán ilyen. Csakhogy az utóbbi időben épp a tudományban, főleg a téridőfizikában egyre inkább elfogadottá válnak olyan fogalmak, mint információs tenger, eseményhorizont, vagy az úgynevezett morfogenetikus mező – mindegyikben ugyanazt ismerhetjük fel, mint az ősi szentiratokban emlegetett „kozmikus Könyv”.

Raziel angyal mindentudó zafírkönyve

Persze nyilván ne egy monstrum kötetet képzeljünk el, amely valahol egy világvégi polcon áll, van gerince, fedele, címe, lapjai, oldalai – noha ez kiválóan jelképezi azt, amiről szó van. Inkább a következőket gondoljuk végig: a világon minden energiából áll, minden rezeg, egy élőlény, egy tárgy, egy égitest, de a legkisebb részecske is. A dolgokat alkotó energiák pedig egy végtelen, közös energiatengerből merülnek fel, majd oda is térnek vissza, működésük alatt pedig lenyomatot hagynak maguk után ebben a „tengerben” – amely ily módon naplószerűen képes megőrizni minden változást, ami az adott dolog erőterével történik, legyen az egy atom, egy hangya, egy elefánt, egy ember vagy egy galaxis. A közös energetikai mező így összességében a világ minden folyamatáról, eseményéről „jegyzőkönyvet készít”, pontosabban ő maga a „jegyzőkönyv”. Ezt hívják az ősi hindu szentiratok Akashának. A szanszkrit fogalom sokféle jelentéssel bír – például tér, éter, energia –, de leggyakrabban a kozmikus adattárat, „Isten memóriáját” értik rajta.

Az Akasha úgy őrzi a mindenség összes történésének emlékét, mint egy írás a betűkbe öntött gondolatokat. Nem véletlen, hogy legfontosabb jelképe mindig is a könyv, tábla, papirusz, pergamen, tekercs volt, tehát minden elképzelhető íráshordozó. Mezopotámiában a sumerok Sorstáblának hívták, hiszen ott agyagtáblára írtak. Egyiptomban Thot Titkos Könyve volt a neve, mivel náluk Thot isten a szellemvilág krónikása, az események feljegyzője, az Akasha őre. A hermetikusok a Smaragdtáblával is azonosították. A misztikus irodalomban előfordul Könyvek Könyve, Világkönyv, A Beszélő Fény Könyve és még sok másféle néven.

Az Akasháról az egyik legszebb történetet a héber hagyomány őrizte meg. Eszerint Raziel angyal, a misztikus tudás és beavatás ura készített az idők hajnalán egy óriási zafírkövet, amelyre rávésett mindent, ami valaha történt, történik és történni fog. Ezt hívták Raziel Könyvének. Az óriási zafírt alkotója Ádámnak adta megőrzésre, akitől nemzedékek múlva végül Noé örökölte. Ez világított a bárka sötétjében az özönvíz napjaiban, mint egy óriási lámpás. A rajta lévő titkos jeleket azonban csak Noé volt képes olvasni, aki ezáltal előre látta a jövőt.

…

A cikk folytatását a Nők Lapja Ezotéria 2019/3. számában olvashatjátok el. 

Szöveg: Magyar Diána

Nyitókép: Getty Images