Hetek óta háborúzom a szúnyogokkal. Engem különösen szeretnek, pedig bedobtam ellenük már karkötőt, spray-t, világító csodalámpát, és nem riadok vissza a fizikai erőszaktól sem. Miközben csapkodom, hessegetem őket, Jancsó Miklós klasszikus filmcímét idézgetem: Anyád! A szúnyogok! Férjem szerint viszont, mint minden elhúzódó háborúban, a felek itt sem a megfelelő kommunikációt választották. Amit mi halálos fenyegetésnek szánunk, azt az 53 hazai csípőszúnyogfaj valamelyikének egyedei szívélyes invitálásnak gondolhatják, a buták. Minap azt hallottam, hogy az inváziót végre megsokallták a hatóságok is, és kémiai irtásba kezdtek. A hír azonban elgondolkodtatott. Szakemberek azt mondják, hogy ez az eljárás azért káros, mert a szúnyogokkal együtt megöli a repülő rovarok 90 százalékát. Márpedig rovarok nélkül nem lesz se gyümölcsünk, se húsunk, és a halott növények is lassabban oszlanak majd szét. A Biological Conservation nagytekintélyű folyóiratban megjelent elemzés szerint is rendkívül nyugtalanító a helyzet: nemcsak a méhek vannak veszélyben, hanem a szitakötők, a zengőlegyek, a fátyolkák, no meg a hétpettyes katicabogarak, amelyek életük során sok száz levéltetűtől, szövőatkától és pajzstetűtől mentik meg kertjeink hasznos növényeit. A tudósokat valósággal sokkolta a tudományos felmérések tanulsága, amelyből kiderült: az elmúlt 25 évben a repülő rovarok mennyisége háromnegyedével csökkent, ezért van, aki „ökológiai Armageddont” jósol, ha nem teszünk gyorsan valamit. De a kémiai irtással nemcsak az a baj, hogy veszélyes más fajokra, hanem az is, hogy nem sokat ér. A kifejlett szúnyogokat a méreg elpusztítja, de a szúnyogtojásokra, lárvákra hatástalan, ellentétben a biológiai irtással. Ilyenkor ugyanis a szúnyogok tenyészhelyére szórják az anyagot, ami csak a petéket és lárvákat pusztítja el, ez hatékonyabb, emellett más élőlényekre ártalmatlan eljárás.
Tény, a biológiai irtás idő- és pénzigényes. Fel kell kutatni a szúnyogok tenyészhelyeit, és megfelelő időpontban kell a vízbe juttatni a mérget. Tagadhatatlan az is, hogy a rengeteg májusi esővel, a Dunán levonuló árhullámokkal a természet a háborúban idén a szúnyogok pártjára állt; bár a vérszívók (az ártériek és az oldalfoltosak – hogy én is szakszerű legyek) megjelenése nyaranta talán nem oly meglepő járulék. Így most alighanem marad nekünk a csapdosás és a sovány remény, hogy a szárazság és a kánikula végül a vérszívók ellenséges rendjét is megtizedeli.
Balázs-Piri Krisztina
A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2019/26. lapszámában jelent meg.
