„Szemetelsz? Jövök!” feliratú, patkányveszélyre figyelmeztető plakát virít az összefirkált falon, sok a lezárt lakás, a befalazott ablak, ajtó, a körfolyosón pókemberes takaró, macis rugdalózó szárad. Egy kislány földimogyoróval kínál, ahogy belépek a házba, bemutatkozik, aztán megölel. Egy kisfiú meg azt kiabálja, hogy nem mondja meg a nevét, mert szerinte a vagányok álnéven »működnek«, majd megragadja a kezem, és berángat a Kontúr Közhasznú Egyesület közösségi terének otthont adó, szoba-konyhás lakásba, ahol keddenként 4-8 éves gyerekeknek tartanak fejlesztő foglalkozást az egyesület önkéntesei. A falon hulahopp karikák lógnak, és a programokon készült fényképek, a polcon piros gumiszarvas, aszfaltkréta, és labda található minden mennyiségben. A sarokban pedig egy könyvespolc áll, ahonnan kölcsönözni is lehet a kötetekből. Ahogy közeledik az öt óra, egyre több a gyerek, és egyre nagyobb a hangzavar a szobában. Ahhoz, hogy néhány szót válthassak az egyesület tagjaival, a fotós kolléga, Hajdú D. András leviszi az udvarra focizni a srácokat.
Kiszolgáltatott helyzetben
„Előfordul, hogy csak két hét múlva kerül vissza a labda – mondja nevetve Tóth Kriszta, az egyesület önkéntese. – A programokat nagyon várják, de nehéz kordában tartani őket, mert fel vannak pörögve. Már nem tervezzük túl a foglalkozást, mert úgysem az lesz, amit kitalálunk, azt vesszük figyelembe, hányan, kik jönnek be aznap, milyen állapotban vannak, mihez van kedvük.”
„Bár a nagyobbak is szívesen járnak hozzánk, őket azonban már nehezebb lekötni, hatni rájuk, így január óta főleg nyolc év alattiaknak szervezünk kézműves, mozgásos foglalkozásokat. A nagyokkal meg járjuk a várost, korcsolyázni, kirándulni visszük őket – meséli Balog-Urbanovszky Zsuzsanna, a Kontúr Közhasznú Egyesület elnöke. – Néhány önkéntesünknek (köztük nekem is) van érintettsége, gyerekkori »hiánya«, vagy volt kiszolgáltatott helyzetben, ami segít jobban ráhangolódni ezekre a gyerekekre. Nehéz helyzetben élnek a hozzánk látogató gyerekek, szükségük van arra, hogy legyen egy tér, ahol hetente egyszer egészséges kapcsolatokat teremthetnek. Otthon kevésbé kapják meg a törődést, odafigyelést, így hatalmas igényük van a személyes kapcsolódásokra, mi ezt teremtjük meg nekik, így kerülünk közelebb hozzájuk. A szomszédban lakó idősek ördögfiókáknak, kannibáloknak hívják őket, de abban bízunk, hogy a foglalkozásainkon megtanulják a viselkedési alternatívákat, melyek, ha nem is rögtön épülnek be, de felnőtt korukban támaszt nyújthatnak nekik. A foglalkozásra azok a gyerekek járnak, akiket szabadjára engednek. Több család a drogbizniszből élt, hogy ki tudják fizetni a lakbért. Előfordul, hogy a szülők nem tudnak munkába állni a Hős utcás lakcímkártyájuk és a roma származásuk miatt, vagy mert a sok gyerek mellett csak rugalmas munkaidőben tudnának dolgozni. Ha új kompetenciákat kellene elsajátítani, bezárkóznak, nem szívesen lépnek ki a komfortzónájukból, a könnyebb utat választják. El sem tudjuk képzelni, mekkora frusztrációnak vannak kitéve ezek az emberek. Nincs önbizalmuk, és szociálisan sincsenek megtámogatva, így a gyerek is kallódik. Szociális munkás ritkán téved erre, és az a szemlélet is kikopott, hogy az itt élő embereken még lehet segíteni. Inkább az érdemes és érdemtelen szemlélet uralkodik. Sokan a rendőrségtől várják a segítséget, de ez egy sokkal mélyebb, komplexebb össztársadalmi probléma.”
…
A cikk még nem ért véget, a folytatást a Nők Lapja Psziché 2019/3. lapszámában olvashatjátok el.
Szöveg: Hufnágel Gabriella
Fotó: Hajdú D. András
