A páciens és pszichológusa közötti kapcsolat nagyon intim. Óhatatlan a kitárulkozás és nélkülözhetetlen a bizalom. Ám van egy határ, amit nem szabad átlépni. Ha ez mégis megtörténik, semmiképp nem nevezhető gyógyító terápiának, sokkal inkább a megalázás magasiskolájának. Szigeti Ildikó tanácsadó szakpszichológus írása.

Nem mondhatta el senkinek. Elmondta hát egy országos hetilap újságírójának. Megszabadult a titok nyomasztó súlyától, sok-sok év után végre kimondhatta, amiről hallgatnia kellett, amiről hallgatni akart, amiről azt hitte, csak vele történhetett meg, azt, hogy viszonya volt a terapeutájával. Az újságban Sárának nevezett, harmincas nő részletesen beszámolt arról, hogyan lett a jócskán apja korabeli pszichológusa szeretője.

Sosem lehet jó vége

„Megfelelési kényszer” – felelte szűkszavúan a kérdésre, hogy miért is ment bele ebbe a méltatlan, megalázó és nem utolsósorban mindenféle etikai előírást áthágó kapcsolatba. Töredelmes vallomása, miszerint lényegében ő kezdte, ő akarta, csak olaj volt a tűzre. A nőjogi aktivitásáról is ismert újságíró még hevesebben faggatta, hogy de mégis miért nem jelentette őt fel vagy be az arra illetékes hatóságoknál. Sárát, bár imponált neki a riporter aggodalma és vehemenciája, zavarta, hogy magyarázkodnia kellett. „Értse meg, nem tehettem semmit” –mondta némileg indulatosan, majd az élesre sikeredett reakcióját tompítandó megjegyezte, hogy ha bármit is tett volna, csak ő marad szégyenben. És különben is, semmi más célja nem volt, mint hogy elmesélje a történetét. Okulásként másoknak, akik talán hasonló helyzetben vannak, figyelmeztetni őket, hogy mindegy, ki kezdte, nem lehet jó vége. Még akkor sem, ha átmenetileg úgy tűnik, valami csoda történik. Nem, ez nem csoda, ez a megalázás magasiskolája. Nevezhetjük akárhogy, szerelemnek, kapcsolatnak, viszonynak, a lényegen nem változtat. Sára nem várt vigasztaló szavakat, és köszöni, de a kéretlen segítségre sincs szüksége. Meghallgatták. Ez volt a legtöbb, amit kaphatott. Elmesélte. Ez volt a legtöbb, amit adhatott.

A cikknek végül nem lett „csattanója”, mint ahogy a sokak által remélt katarzis és a mesebeli „a jó elnyeri jutalmát” fordulat is elmaradt. Az írás ennek ellenére igen nagy utóhanghullámokat korbácsolt, sokáig beszéltek róla. Noha a #metoo kampánynak akkor még híre sem volt nálunk, a nők univerzális, az élet minden területére érvényes kiszolgáltatottságának szimbólumává vált Sára és az ő története. Legalábbis átmenetileg. És igazából csak egy speciális virtuális közösségben. A családon belüli erőszak áldozatai által létrehozott, afféle „önsegítő” oldalon hosszú heteken át téma volt, és igazi kommentcunamit generált. Nem véletlenül. Sára is érintett volt. Éppen azért fordult szakemberhez, mert tudta, hogy segítség nélkül nem tudja feldolgozni mindazt, amit kislányként át kellett élnie. Mostohaapja szexuális tárgyként használta. Akárcsak a terapeutája. Ismerős terep, ismerős érzések, ismerős szereposztás.

A cikk folytatását a Nők Lapja Psziché 2019/3. lapszámában olvashatjátok el. 

Szöveg: Szigeti Ildikó

Illusztráció: Getty Images