Mielőtt a karácsonyi kívánságlistánkra felvéstük a DNS-tesztet, számos kérdés megfordult a fejünkben. Tisztáznunk kellett, mit szeretnénk kezdeni az eredményekkel, és mely információk jelenthetnek esetleg terhet számunkra. További dilemmát jelentett, hogy elvégeztessük-e az egészségelemzést is – tudnánk-e helyén kezelni, ha egy súlyosabb betegségre való hajlamra derülne fény, esetleg arra, hogy olyan örökletes betegségek génjét hordozzuk, amiket a gyerekeinknek is továbbadhattunk. Családi kupaktanácsunk végül csak a származási teszt elvégzése mellett döntött: egy kellemes délután, a „tudományos alaposságú” nyalakodást követően, útjára bocsátottuk féltve őrzött genetikai kódunkat. Pár héttel később pedig ismeretlen negyed-unokatestvérekkel és meglepő etnikai vérvonalakkal lettünk gazdagabbak.

Önismereti utazás

Csere Gábort (45) is beszippantotta a családfakutatás, ő hat éve kezdte beleásni magát ősei múltjába. 

„Nagyanyám hátrahagyott egy tízórás hanganyagot családi legendákkal, nagyapám pedig egy világháborús naplót – meséli Gábor. – Ezek az elbeszélések meseszerűek voltak, tele elnagyolt karakterekkel. Nem adtak számomra biztos kapaszkodót családom múltjának megértéséhez. Kézzelfogható adatok reményében elvégeztettem egy genetikai tesztet, majd belevetettem magam a kutakodásba: anyakönyvekre, peranyagokra, újságcikkekre bukkantam, melyekkel sikerült feltöltenem a rám hagyott mesékben tátongó hézagokat. Érdekes ismétlődésekre lettem figyelmes: például őseimnél rendszeresen előfordult a korai árvaság, és ez a szülői szerepek alakulására is erőteljes hatással volt. A vizsgálatból kiderült az is, hogy zsidó rokonaim is voltak, ami nagy meglepetésként ért, mert erről hallgatott a családi fáma. Kétszáz éve a felmenőim között volt egy zsidó család, ahol az egyik testvér kikeresztelkedett, a másik megtartotta a vallását. A kikeresztelkedett ágról származom én. Érdekes volt látni, hogy míg a zsidó ágon végig fontos volt a tanulás, egyetemre jártak és polgári életet éltek a rokonaim, a kitért családban nem történt meg a kulturális tőke felhalmozása. Ezen a vonalon az egyik generáció nagyon meggazdagodott, a következő teljesen elszegényedett, mert náluk a tanulás stabilizáló hatása nem érvényesült. Szerintem az ilyen ismétlődéseknek nem misztikus okai vannak, hanem az értékek átadódnak generációról generációra, és ezek vonzzák be a hasonló élethelyzeteket. Számomra pont ezért a családfakutatás egy önismereti utazás és családterápia is egyben. A felismert mintázatok segítettek megérteni és jobban elfogadni a családtagjaimat, és tudatosítani magamban bizonyos viselkedéseket. Ma már apaként is jobban működöm ezáltal. Ezt a közös családi tudást a gyerekeimnek is szeretném továbbadni, ezért a család történeteit összegyűjtöttem, leírtam. Nagyapámhoz hasonlóan ezt használati útmutatónak szánom a szeretteimnek: lássák, milyen legókockákat kaptunk az őseinktől, hogyan tudunk azokból építkezni.”

…

A cikk folytatását és hasonlóan érdekes családfakutatás történetét a Nők Lapja Psziché 2019/3. lapszámában olvashatjátok el. 

Szöveg: Sallai Kinga

Nyitókép: Getty Images