Amikor a fiaink hosszas könyörgése után egy karácsonyra megvásároltuk az Xboxot, még abban a hitben voltunk, hogy egy ártatlan táncos és egy focis játék fut majd rajta, bár az időkorlát beállításával már akkor is meg kellett küzdenünk. Aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy a gyerek (csak az egyik, a másik szerencsére elvesztette az érdeklődését) menekül, lő, mindent szétver maga körül, majd valamiket épít – egy virtuális szigeten. Ha pedig nem ezt csinálja, akkor azt nézi a YouTube-on, ahogy más gyerekek játsszák, és kommentálják ezt. Nálunk hétköznap fél-háromnegyed óra, hétvégén egy-két óra mehet el az internet egyik szuperkedvencére, a Fortnite nevű lövöldözős-építkezős videojátékra, ami nekem már így is sok. De próbálom úgy felfogni, hogy a tizenkét évesnek ez a kikapcsolódás része, és amíg heti négyszer edz, jól tanul, és könyveket is fogyaszt, belefér.

Most viszont vastagon benne vagyunk a nyárban, és a gyerek úgy gondolná, hogy az online jelenlét meg is felelne neki egész napra. Mivel én nem így gondolom, megy a harc – nemcsak a képernyőn, a nappaliban is. Ahogy az ismeretségi körünkből hallom, sok szülő elengedi ezt a konfrontációt, és végtelen teret enged a videojátéknak. Van, ahol reggel hatkor ébresztőre kel a kisfiú, és éjfélig nyomja. A nagyobbak délutántól hajnali háromig. A „miért hagyjátok?”-ra vállvonogatás a válasz. Tényleg rémes állandóan egyezkedni, és azt hallgatni, hogy „mindjárt lekapcsolom, már csak tízen élünk”. Sokkal könnyebb megadni magunkat a „még fél óra”, „még tíz perc” kérésnek, bár igazából a családi nyugalomért sem éri meg, mert ahogy én tapasztalom, a játékos akkor sem nyugszik meg, ha plusz időt kap, csak a lekapcsolás hiányérzete, a frusztráció marad meg benne. Amit persze ránk, jelenlévőkre zúdít.

Dél-Koreában leszoktató táborokat létesítettek internetfüggő tinédzsereknek – Japán, Dél-Korea, Szingapúr esetében már évek óta probléma, hogy a fiatalok a virtuális térben több időt töltenek, mint a valóságban.

Amerikában nemrég egy tizenhat éves fi ú felfüggesztette középiskolai tanulmányait annak érdekében, hogy napi tíz-tizennégy órát játszhasson a Fortnite-tal. Az internet még mindig annyira új média, amit a felnőttek sem tudnak egészségtudatosan, biztonságosan használni. Pedig az irányt nekünk kellene mutatni, és lehetőleg nem a telefonunkból csak egy pillanatra felnézve.

Szigeti Hajni

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2019/31. lapszámában jelent meg.