A Lipót körúton hintók sokasága hajtott az új, fényesen kivilágított színházépület felé 1896. május elsején. A felhajtón egymás után álltak meg a fogatok, és az ezüstgombos pálcájával leginkább egy táborszernagyra hasonlító portás sorra segítette ki az estélyi ruhában, frakkban érkezőket.
Jókai-darabot játszottak ezen az estén, de a felfokozott várakozás nem az elismert szerzőnek szólt, sokkal inkább a vadonatúj és igen tetszetős színházépületnek. A Baranghiak című, minden bizonnyal sebtében írt gyengécske darab az este folyamán nem vonta el a nézők figyelmét az igazi főszereplőről – az épületről. Úgy hírlik, hogy a színház későbbi legendás színésznője, Varsányi Irén sem keltett különösebb feltűnést. Aki csak tehette, az új játszóhellyel ismerkedett, próbálta tekintetével befogni a hármas páholysort, a hatalmas kristálycsillárt, a színpad méreteit, és szünetben elégedetten sétálgatott az elegáns térben.
Öt évvel korábban, 1891-ben kapott a fővárostól színháznyitási engedélyt a Magyar Vígszínház Egylet, három év múlva pedig pénzemberekből és a művészet (vagy a művészek…) iránt elkötelezett arisztokratákból megalakult a Magyar Vígszínház Részvénytársaság. Ez a csoport vette meg Weiss Manfrédtól és Bertholdtól a Nagykörút melletti telket, és bízta meg a jó hírű Fellner és Helmen építészirodát a tervek elkészítésével. A tervezőpáros összesen negyvenhét színházat tervezett a Monarchiában, köztük a szegedi, a kecskeméti, a kolozsvári, a temesvári színházat, valamint az Operettszínház épületét. Historizáló stílusuk alapján könnyű beazonosítani alkotásaikat, és nagy gondot fordítottak az akkoriban roppant veszélyes, és több helyen halálos áldozatokat követelő színházi tűzesetek megelőzésére.
…
A színház történetéről még több minden kiderül a Nők Lapja legújabb Enteriőr különszámából.
Szöveg: Hulej Emese
Fotó: Körmendi Imre, MTI, FSZEK-Budapest gyűjtemény, Fortepan