A dél-pesti családi ház csendes. A gyerekek nincsenek itthon, csak a fotókról mosolyognak a nagymamára, aki nemrég stroke-ot kapott. Amikor a kórházból hazaengedték, a család munka mellett nem tudta vállalni a folyamatos felügyeletet, ezért kerestek egy idősgondozót. Homoki Jolán az ágyhoz lép, és megfogja a beteg kezét. Néhány hete még nem ismerték egymást, a következő hónapokban viszont Jolán segít az etetésben, a gyógyszerezésben és a mosdatásban.
– Otthon, Kárpátalján ápolónőként dolgoztam az ideggyógyászaton. A nyugdíj után hallottam egy budapesti idősgondozó-tanfolyamról, és úgy döntöttem, megpróbálom, mert úgy érzem, erre kaptam az Istentől tehetséget, türelmet, szeretetet – idézi fel később Jolán. – Örülök, hogy hasznos lehetek.

Házi segítségnyújtás

– Sajnos az emberek nem fogják fel, milyen helyzetbe kerülhet a család, ha megszólal a telefon, hogy az idős szülőt például combcsontnyaktörés érte. Hogy micsoda gépezetet kellene az egy perce még mit sem sejtő, elfoglalt, gyerekeikről gondoskodónak működésbe hoznia – fogalmaz Szabó Judit Ágnes szociológus, idősügyi szakértő. – Tavaly az egyedül élő, hetvenhárom éves ismerősömnek szívműtétje volt. Amikor kiengedték a kórházból, hiába igazolta a körzeti orvos, hogy önálló életvitelében korlátozott, ezért neki jár a házi segítségnyújtás, az önkormányzat által fizetett szolgáltatónál várólista volt. Nem tudtak senkit adni, aki bevásárolna és kiváltaná a gyógyszereket, csak ebédet vittek volna neki. Szerencsére végül ránéztek a szomszédok.
Hasonlóan sötéten látja a helyzetet egy Baranya megyei lakóotthon vezetője, aki az édesapját úgy gondozza három éve, hogy amikor dolgozik, egy nyugdíjas ismerősének fizet, hogy helyettesítse.

Azt mondja, hiába írja elő a szociális törvény, hogy a házi segítségnyújtás mindenkit megillet, aki igazolást kap a háziorvostól, nincs elég szakember, ráadásul az ő munkaidejük délutánig tart, esténként és hétvégén a családok magukra vannak utalva. Komoly problémának érzi, hogy ezek az önkormányzati alkalmazottak minimálbért kapnak, ő például közel negyvenéves munkaviszonnyal intézményvezetőként bruttó kétszázhatvanezret keres.

– Csak azok maradnak itthon, akiknek kicsi a gyerekük, vagy maguk is ápolnak valakit – mondja. – A többiek, ha tehették, már elmentek Nyugatra.