Akik ismerték, azt mondták: valójában két Edgar Cayce volt. Az egyik az „ébrenléti”: példás férj, családapa, remek fényképész, hívő keresztény ember. A másik az „alvó” Cayce, aki mintha előbbinek „felnagyított”, emberfeletti verziója lett volna: parafenomén, látnok, szellemgyógyász, próféta, „Isten tolmácsa”. E különös kettősség miatt nevezte egy magazin 1954-ben Amerika Legtitokzatosabb Emberének.

A kettő persze nem választható el egymástól. Edgar Cayce 1877. március 18-án, a Kentucky állambeli Hopkinsvilleben született szegény, erősen vallásos családban. Kora gyermekkorától más volt, mint a többiek: látomásokkal küzdött, melyekben általában halott rokonok jelentek meg. A felnőttek persze ezt a gyermeki fantázia számlájára írták, ám az őket is meglepte, hogy a kis Edgar nem úgy tanult, mint a többi iskolás. Olvasás, jegyzetelés helyett ő éjjelre a párnája alá tette a tankönyvet, reggel pedig szóról szóra tudta a tananyagot. E furcsaságok már bőven elegendők voltak hozzá, hogy a vallásos közösség – melynek szülei is tagjai voltak – gyanús szemmel nézzen a kisfiúra: talán Isten kiválasztottja, de lehet, hogy az ördög lakik benne.

Öngyógyítás – majd tömegek gyógyítása

Ám kamaszkorára úgy tűnt, vége lett a szokatlan jeleknek, s Edgarból „normális” fiatalember lesz. Huszonegy évesen egy írószerkereskedés ügynöke lett, amikor hangszálai hirtelen görcsöt kaptak, s elvesztette hangját. Szervi okot az orvosok nem találtak.

Hosszú kínlódás és hiábavaló kezelések után végül egy utolsó reménysugár jutott az eszébe: a gyerekkori látomások emléke. Megkérte egy barátját, hipnotizálja őt abba a mélyálomnál mélyebb, ám az ébrenlétnél sokkal tudatosabb állapotba, amelyben annak idején egész tankönyveket tudott megjegyezni. Amint ez megtörtént, írni kezdett: behunyt szemmel, szédítő gyorsasággal szavakat, ábrákat skiccelt fel egy papírlapra. Magához térve követte a maga által adott utasításokat, és orvosi csodának számító hirtelenséggel nyerte vissza hangját.Ez volt az első „túlvilági gyógyítása”, amit sokezer hasonló követett.

Ettől kezdve bárkinek örömmel segített: a csak általa ismert különös, „alvó” állapotban leírta vagy lediktálta a gyógyulás titkát feltáró üzenetet. Soha nem fogadott el ezekért pénzt vagy jutalmat, a hírnév sem érdekelte. Hívőként úgy érezte, Isten szolgálatában segít a rászorulókon, és noha eleinte vívódott, hogy amit csinál, nem ütközik-e a Biblia túlvilági kommunikációt tiltó parancsaiba, később megnyugodott. Rájött ugyanis, hogy a kereszténység eredetileg nem állt ellentmondásban az ősi spirituális tanrendszerekkel – az esszénusok, Jézus előfutárai például művészi szintre fejlesztették a meditációt.

…

A cikk még nem ért véget, a folytatást a Nők Lapja Ezotéria 2019/5. lapszámában olvashatjátok el.

Szöveg: Magyar Diána

Nyitókép: Getty Images