NAGY JÓZSEF: Van viselkedés, ami elborzaszt?

ALEXANDER BRODY: Félig elhülyéskedhetem a választ? Egy, egyetlenegy viselkedés borít ki: ha valaki a jelenlétemben a szájába veszi, lenyalja a kést. Na, az nekem nem jön be. Zsigeri irtózat fog el, ha ilyet látok.

JÓZSEF: Egy pszichológust megkérdezhetnél erről a fóbiádról.

ALEXANDER: Pszichológust? Eszembe sincs.

JÓZSEF: Mit gondolsz a pszichológiáról?

ALEXANDER: Kettőt is gondolok róla, de egyik sem az én fejemből pattant ki. Dosztojevszkij írta: „Minden ember agyában rejtőznek dolgok, melyeket még saját magának is fél elárulni.” Nietzsche meg azt mondta: „Sose jó precízen tudni, kit vettél el feleségül.”

JÓZSEF: Vagyis?

ALEXANDER: Vagyis az ilyen vendégmondatoknál mélyebb pszichologizálásba nem megyek bele.

JÓZSEF: Jártál valaha pszichológushoz?

ALEXANDER: Sose.

JÓZSEF: Amerikában szinte kötelező, nem?

ALEXANDER: Hiába kötelező, engem nem érdekel.

JÓZSEF: Humbugnak tartod?

ALEXANDER: Nem tudok róla eleget ahhoz, hogy humbugnak tartsam. De mit akarhatok én a pszichológiától? Magamhoz közelebb jutni? A fenét! Minél távolabb ettől az alaktól, annál jobb.

JÓZSEF: S mi a komoly válaszod?

ALEXANDER: Ez komoly volt. Majdhogynem. Minél többet tudsz magadról, annál kevesebbszer leped meg magad. Pedig a meglepetés jó, abban van az erő, nem abban, hogy tudod. És hát mit mond meg neked a pszichológus? Azt, hogy mi volt rossz a gyerekkorodban. De nekem, úgy tudom, nem volt abban semmi rossz, hiába kérdezik. Ettől persze még elfogadom, hogy mások rendelkeznek feldolgozandó gyerekkori traumákkal, nekik bizonyára érdemes beülniük a székbe. Aki szeretné analizálni a múltját, menjen, de engem amúgy is mindig a jövőm érdekelt, és érdekel ma is. Nem a múltamon, hanem a jövőmön és magamon dolgozom kilencven felé közeledve is. Amihez a leghatékonyabb módszer, jó, ha tőlem tudod: marháskodni. Szeretem azt a sztorit, hogy Freudot egy tanítványa megkérdezte, hogy a nagy szivarja mit szimbolizál, mire a pszichiáter így felelt: semmit. Egy szivar néha csak szivar. Szóval nem kell mindig minden mögött rejtett összefüggéseket sejteni, és nem kell mindig mindent halál komolyan venni. Ettől még a pszichológusokat, a véleményüket éppúgy becsülöm, mint minden más embert és azok véleményét. Azzal meg amúgy is tisztában vagyok, hogy élő anakronizmusként nem illek ehhez a korhoz.

JÓZSEF: Élő anakronizmus?

ALEXANDER: Ez az első szó, ami eszembe jut magamról. Két lábon járó kortévesztés. De még úgy is boldogan éltem, élek a huszadik–huszonegyedik században, hogy igazából a tizennyolcadikban volna a helyem.

…

Az interjú még nem ért véget, a folytatást a Nők Lapja Psziché 2019/5. lapszámában olvashatjátok el.

Szöveg: Nagy József

Fotó: Rózsa Erika