Vigyázz, veszély közeleg!

A fák, ha nem is szavakkal, mégis felhívják magukra a figyelmet: illatanyagok révén. Illatanyag mint a kifejezés eszköze? Nekünk, embereknek sem ismeretlen ez, különben miért használnánk dezodort és parfümöt? De testünk szaga ezek használata nélkül is ugyanúgy hat más emberek tudatára és tudatalattijára. Egyeseket szaglással nem is érzékelünk, míg mások illatuk révén erőteljesen vonzanak bennünket. A tudomány álláspontja szerint az izzadságban megtalálható feromonok egyenesen meghatározó jelentőségűek abban, hogy kit választunk partnerünknek, vagyis ki lesz az, akivel utódokat kívánunk nemzeni. Eszerint rendelkezünk egy titkos illatnyelvvel is, és ezt a nyelvet a fák is ismerik.

Lassan már négy évtizede ismert az a tény, amelyre a kutatók az afrikai szavannákon lettek figyelmesek. A zsiráfok megrágják az ernyőakáciákat, ami persze a növényeknek egyáltalán nem tetszik. Hogy megszabaduljanak a nagy testű növényevőktől, néhány perc alatt méreganyagokat raktároznak el leveleikben. A zsiráfok is tudják ezt, és nyomban odébbállnak a következő fákhoz. A legközelebbiekhez? Nem. Néhány közvetlenül mellette álló fát kutyába se vesznek, és csak mintegy száz méter megtétele után kezdenek újabb lakmározásba. Ennek oka megdöbbentő. A megdézsmált akácia figyelmeztető gázt (ez esetben etilént) bocsát ki, amivel a közvetlen környezetében lévő fajtársai tudomására hozza, hogy veszély közeleg. Ezt követően az összes előre figyelmeztetett egyed, hogy felkészüljön, szintén méreganyagokat halmoz fel a leveleiben. A zsiráfok ismerik ezt a játékot, ezért kissé odébb vonulnak a szavannán, ahol gyanútlan fákat találnak. Vagy pedig a szél ellenében dolgoznak. Az illatüzeneteket ugyanis a levegővel együtt a szél a közeli fák felé fújja, és ha az állatok a légárammal szemben mozognak, rögtön az előző mellett találnak olyan akáciákat, amelyek még mit sem sejtenek az ő jelenlétükről.

Segítségért „kiáltanak”

Ilyen folyamatok a mi erdeinkben is lejátszódnak. Legyen szó akár bükkről, lucfenyőről vagy tölgyről, valamennyi fájdalmasan megérzi, ha valaki rágcsálja őket. Ha egy hernyó alaposan beléjük harap, a harapás helye körül megváltoznak a szövetek. Mindamellett elektromos jelzéseket bocsátanak ki, akárcsak az emberi test, ha sebesülés éri. Igaz, ez az impulzus nem néhány milliszekundumos sebességgel terjed, mint a mi esetünkben, hanem percenként mindössze egy centimétert tesz meg. Ezután még egy órába telik, mire az ellenanyagok a levelekbe kerülnek, hogy ott elraktározódjanak, és elrontsák a paraziták lakomáját. A fák lassúak, még vészhelyzetben is ez a csúcssebesség. A lassú tempó ellenére a fa testrészei semmiképpen sem egymástól elszigetelve működnek. Ha például a gyökerek kerülnek veszélyeztetett helyzetbe, az információ szétterjed az egész fában, és a leveleken keresztül előidézheti illatanyagok kibocsátását. Nem is akármilyenekét, hanem kifejezetten az adott célra előállított illatét. További olyan tulajdonság ez, amely az elkövetkező napokban segít a támadás elhárításában, egyes rovarfajok esetén ugyanis felismerik, melyik gazfickóról van szó. Tudniillik minden faj nyála sajátos és azonosítható. Olyannyira jól besorolható, hogy csalogatóanyagok révén célzatosan hívhatók oda ragadozó ellenségeik, amelyek szíves-örömest vetik rá magukat a kártevőre, így segítve a fát. A szilfák és az erdeifenyők például kis darazsakhoz fordulnak. Ezek a rovarok petéiket a levélevő hernyókba rakják. Az új darázsnemzedék itt fejlődik ki, belülről, darabról darabra falva fel a nála nagyobb pillangóhernyót – nem valami szép halál! Mindenesetre a fák így megszabadulnak a kellemetlen parazitáktól, és sértetlenül nőhetnek tovább.

…

A cikk folytatását a Nők Lapja Psziché 2019/5. lapszámában olvashatjátok el. 

Szöveg: Peter Wohlleben

Nyitókép: Nina Sinitskaya/Getty Images