A szüleikkel együtt élő fiatalok száma durván megugrott a rendszerváltás óta, egy tanulmány adatai szerint egyre többen már csak huszonöt év körül költöznek el otthonról a korábbi huszonegy helyett. De nem csak Magyarországra jellemző a kitolódott önállósodás. Európa déli országai felé haladva még inkább nő az otthonélő fiatalok aránya: míg a skandináv államokban a fiatalok […]

A szüleikkel együtt élő fiatalok száma durván megugrott a rendszerváltás óta, egy tanulmány adatai szerint egyre többen már csak huszonöt év körül költöznek el otthonról a korábbi huszonegy helyett. De nem csak Magyarországra jellemző a kitolódott önállósodás. Európa déli országai felé haladva még inkább nő az otthonélő fiatalok aránya: míg a skandináv államokban a fiatalok kevesebb, mint tizenöt százaléka, addig Portugáliában, Görögországban és Olaszországban több mint negyven százalékuk otthon él.

Sőt sokan akár harmincéves korukig otthon maradnak. Nem tudják, vagy nem akarják megfizetni a saját lakást, az albérletet. Mert gazdaságos és kényelmes – legalábbis egy darabig biztosan – a szülőkkel lakás. Hosszú évekig járnak egyetemre, elvállalnak diákmunkát, félállásokat. Lesznek gyakornokok, majd sok esetben túlképzett, alulfizetett pályakezdők. Ösztöndíjturisták, csapongók, akik keresik – hol itthon, hol külföldön – útjukat, társukat, önmagukat. És ez mind rengeteg idő.

Furcsa kettősség, hogy, miközben kinyílt és felgyorsult a világ, nap mint nap iszonyatos mennyiségű információt, lehetőséget, hatást kell feldolgoznunk, ezer szálon fut a kommunikáció, az Y-generáció lassítana. Óvatos. Ahogy a pszichológusok fogalmaznak, tagjai kockázatkerülők és maximalisták. Az igazit keresik – munkában, társban, otthonban −, és, ha megtalálták, akkor köteleződnek el. Már, ha elköteleződnek. És itt a pont, a nagy veszély. Hogy az otthon maradókból ne legyenek otthon ragadók, örök gyermeklétről álmodó Pán Péterek vagy éppen olyan „bumeráng gyerekek”, akik az egyetemi évek után a mamahotelba visszatérnek, és „elfelejtenek” elköltözni megint.

A lassan haladással semmi probléma, csak az a fontos, hogy a később ne jelentse azt, hogy soha! A baráti társaságomban van egy fiatal pár. Pozitív példa. Nyáron lesz az esküvőjük. A lány huszonöt. Jövőre diplomázik. Több nyelven beszél. Lehet, hogy tolmács lesz, lehet, hogy idegenvezető. Még nem döntötte el. De azt igen, hogy választani fog, ha itt az ideje. És nem bánja, hogy vele, velünk lassabban történik az élet. Szerintem sem baj, egészen addig, amíg az otthon maradó fiatal nem felejti el, hogy egyszer el kell indulnia. Azért, hogy majd az ő gyerekeinek is legyen egy „mamahotel”, ahova visszatérhet.

Szöveg: Gősi Lilla