Melitta lélekgyógyász, aki életmódtanácsot ad, segítséget nyújt az olyan válságos helyzetben lévőknek, akikről a pszichiátria is lemondott. Fő területe azonban az elmúlás. Elkísér a haldoklástól a temetésig, tanácsot ad a gyászolóknak, és ha szükséges, felveszi a kapcsolatot a már túlvilágon lévő lélekkel.

Olyan lélekgyógyász vagyok, akinek a módszerei a pszichológiát és az ezotériát egyszerre követik. De a fő területem a halállal való foglalkozás, amelyet senki sem kerülhet el. A téma azért számít még mindig tabunak, mert ez a felgyorsult világnak köszönhetően egyre inkább elidegenedik tőlünk. Míg korábban jellemzően otthon haltak meg az emberek, és a halálos ágyuk mellett ott álltak a szeretteik, addig ma inkább kórházban, rideg körülmények között, rendszerint egyedül távozik a lélek az árnyékvilágba.

Mikor léptél az ezotériának erre az útjára?

Gyermekkoromban. Az anyukám ugyan tanítónő volt, de rendszeresen járt a haldoklókhoz, és engem is magával vitt. Azt mondta, úgy érthetem meg az életet, ha nemcsak az élőket látom, hanem a távozókat is. Így nem fogok félni a haláltól.

Hogyan lett ebből hivatás?

Még egészségügyi iskolába jártam, amikor az akkori páromtól – aki rezidens orvos volt – megkérdeztem, mit tegyek azért, hogy megértsem a halált, és jó felkészítő legyek. Ő bölcsen azt válaszolta, ne keressem, mert a sors majd megteremti azt a helyzetet, amikor a sorsfeladatomat végezhetem. Mindennek eljön az ideje, semmit sem szabad erőltetni. Aztán ő lett az első halott, akivel foglalkoznom kellett. Amikor megkapta a diplomáját, a kezeim között halt meg infarktusban. Majd egymást követték azok a helyzetek, amikor tanúja lehettem idegen emberek halálának, én voltam velük az utolsó pillanatokban. Az idők folyamán tanulmányokat folytattam a témában, és rengeteg tapasztalatra tettem szert.

Hol és kitől tanultál a legtöbbet?

Az egészségügyi dolgozók mellett említhetném a Kegyeleti Múzeumból Hargitay Emilt, vagy Polcz Alaine pszichológust, aki tanatológiával – a halál és a gyász feldolgozásával – foglalkozott. Akitől kezdetben tanultam, később együtt dolgoztunk, a szereplésünk jelenleg is megtalálható az interneten. De mind a mai napig járok továbbképzésekre, hiszen mi is haladunk a korral és az új technikákkal, amelyek a halállal és a gyásszal kapcsolatosak. Ám ha tanulásról van szó, akkor említhetném Zürichben az eutanáziaközpontot, ahova azok kerülnek be, akik úgy döntenek, nem akarnak tovább szenvedni, és az eutanáziát választják. Nagyon hálás vagyok, hogy az ott dolgozók és az életüket befejezni kívánók segítettek abban, hogy megértsem, miért nem várják meg egyesek, hogy az életük véget érjen. Nem hagyhatom ki a klinikai halált megéltekkel való beszélgetéseket sem. Ők azok, akik nem félnek, hanem várják a halált, mert soha nem voltak olyan boldogok, nyugodtak, békések, mint amikor ideiglenesen átléphettek a másvilág kapuján.

…

Az interjú folytatását a Nők Lapja Ezotéria 2019/6. lapszámában olvashatjátok el. 

Szöveg: Izing Klára

Fotó: Németh Gabriella