De mi van akkor, ha a bionövényeim már korántsem biók, hiszen hiába nem permetezem, a szemetet a földből szívja magába, ahogy az ivóvizem is. És akkor sincs más választásom, mint megtenni a lehető legtöbbet. És egyébként is, ismerve az emberi természetet, nem én lennék az egyetlen, aki észbe kap, mielőtt elborítja a szemét a világot. Mert az ember nem bírja hosszasan nézni, ha a környezete haldoklik.

Szeretettel az élőhelyem iránt

A probléma az, hogy a döntéshozóink nem látják haldokolni a bolygót – páholyból nézik végig a Föld pusztulását, és amíg az érdekeket a pénz mozgatja, a pénz pedig menekülőutat, stabilitást, tekintélyt jelent a társadalmunkban, nem fogom tudni meggyőzni őket arról, hogy változtatnunk kell, különben ők maguk is kifogynak az ivóvízből és a friss levegőből. Talán ők – a sok-sok pénzükkel és hatalmukkal – már előre megszervezték, hogyan szöknek el a legközelebbi titkos élhető bolygóra, vagy már épül a föld alatti oxigénpalotájuk. De ha a világ összeesküvés-elméletei igazak, akkor sincs más választásom, mint a tőlem telhető legnagyobb szeretettel és oltalommal viseltetni az élőhelyem iránt. Csak még nem tartunk ott, hogy nem folyik víz a csapból. Az ember pedig olyan, hogy még a király is csak akkor veszi észre a tüzet, ha az ő vára ég.

Föld-mentő feladatok

Azért írom le mindezt, hogy világos legyen, bennem nincsenek illúziók, naiv álmok azzal kapcsolatban, hogy holnapután kollektívan felébredünk, és a piacozó falusi nénik keddről szerdára leszoknak a nejlonszatyorról, és az összes étterem vegán lesz jövő hétvégére, jövő hónap elején pedig felszámoljuk a Föld összes létező társadalmi problémáját. Folyamatokban hiszek, amelyek dominószerűen döntik magukkal az aktuálisat, és formálják át azzá, ami a közös jót szolgálja. Számomra – a Föld-mentő feladatokon túl – az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy ne ártsak a környezetemnek, az, ha igyekszem nem ártani. Ezért 11 évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy növényi étrendre váltok. Nekem, mint gasztromániás konyharajongónak, cseppet sem volt nehéz, mindennap főztem, akár naponta többször is, a vegánbarát étrend csak kreativitást és még több szenvedélyt tett a tányéromra, sosem vett el tőlem semmit.

Váltások és változtatások

Ahogy teltek-múltak az évek, a veganizmusom már nem csak az étrendemre hatott ki – a bőrcsizmáim, amelyeket őrizgettem, de sosem viseltem, új gazdára találtak, a pihe- puha tollpárnáimon már nem esett jól aludni. Ennek ellenére sosem éreztem úgy, hogy aki másképp védi, óvja a környezetét, mint én, az rosszabb ember volna. Azt viszont szentül hiszem, hogy mindannyiunk előtt váltások és változtatások tucatjai állnak, ha tényleg jót akarunk a bolygónknak. Lehetek én vegán, de ha nem csekkolom, honnan jött a pálmaolaj a sós mogyorómba, és milyen áron, ha még mindig műanyag szívószállal iszom a koktélom, és hetente feltankolok pár új fast fashion ruhadarabból, bár teli a szekrényem, valószínűleg mégsem vagyok annyira ökopozitív a bolygónak. Ám nyersen ítélkezni és klímamumust kiáltani azokra, akik nem pont ott tartanak, mint én, nevetséges volna, hiszen a váltás számomra sem evidenciák során, hanem állandó és folyamatos kérdésfelvetéseken és a magamnak adott válaszokon át vezetett.

…

A cikk még nem ért véget, a folytatást és Kristóf négy különleges ételének receptjét a Nők Lapja Psziché 2019/5. lapszámában találjátok. 

Szöveg: Steiner Kristóf

Fotó: Getty Images