A képre kattintva kaptok egy kis ízelítőt a magazin tartalmából:
Ez már a Tél?
A címben szereplő kérdést magamnak teszem fel, amúgy pedig költőinek szánom, tehát nem is kell rá válaszolnom. Pedig nem ártana tisztázni, hol is tartunk most. Tegnap, ennek a lapnak – melyet az olvasó a kezében tart – a szerkesztési finisében este nyolckor indultam el a szerkesztőségből, kiskabátban, tornacipőben, sapka–sál–kesztyű nélkül. November végén. A telefonom 10 Celsius-fokot mutatott. Pluszban. Mindezt csak azért írom le ilyen akkurátusan, mert az elmúlt hetekben, amikor a Télről szóló különszámunkkal dolgoztam, odakint többnyire hétágra sütött a nap, hol kora őszi, hol késő tavaszi ragyogással. Jó is volt ez, csak éppen a téli képek megalkotását tette számunkra embert próbáló feladattá. Kétszer is elutaztunk Veszprémbe, hogy ha havat nem is, legalább kevésbé dús lombozatú tájat fényképezhessen a fotós. Hazafelé azon tűnődtem, alig néhány éve még november közepe táján élő hóemberként állítottam be gyerekkori barátnőmhöz, hogy együtt ünnepelhessük névnapunkat. Nos, az idén ilyen veszély nem fenyegetett.
De talán nem is az a lényeg, mikor köszönt ránk a zord évszak, sokkal fontosabb, hogy olyan válogatást adjunk olvasóink kezébe, amellyel önfeledten belesüppedhetnek egy kényelmes karosszékbe, s szeszélyesen késlekedő évszakoktól függetlenül átadhatják magukat gondolatban az időhatárok nélküli kalandozásoknak. Kezdhetik is az idősebbek mondjuk A tanú című film, s a hozzá kapcsolódó személyes élményanyag felidézésével, míg a fiatalabbak legjobban teszik, ha letöltik és megnézik a szüleik, nagyszüleik számára meghatározó kultikus alkotást. Vagy ha inkább ahhoz támad kedvük, induljanak Éjjeli őrjáratra Rembrandt ecsetje nyomán, s ha már a képzőművészetnél tartanak, esetleg kukkantsanak be tárlatvezetésünkre a németalföldi nagy festő csodálatos képi birodalmába. Vagy inkább a tizenkilencedik századi orosz arisztokrácia legbensőbb személyes titkai iránt érdeklődnének? Társuljanak Bach Kata színésznőhöz, aki a Pesti Színház friss Anna Kareninájának címszereplőjeként sokat mesélhet nekünk erről a világról. További témáink felfedezéséhez pedig mindenekelőtt készítsenek maguknak egy finom ötórai teát, de ha lehet, erről szóló írásunk hangulatát alapul véve. S tegyék fel a szívükhöz legközelebb eső társnak a kérdést, melyet a költő egy borongós novemberben hajdanán így öntött halhatatlan sorokba:
„lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?”
Lazarovits Szilvia, felelős szerkesztő
Fotó, illusztráció: Archív, Getty Images
