Ősidők óta tudjuk: a halál nem végállomás. Csak a testünket hagyjuk itt, tudatosságunk – nevezzük léleknek, szellemnek vagy bármi másnak – egy másik dimenzióba kerül. Előfordul, hogy az eltávozottak odaátról megpróbálnak kapcsolatba lépni velünk. Gál Ildikó írása.

A fehér zaj néven ismert jelenség kutatását 1959-től számítják, amikor a svéd természettudós, Friedrich Jürgenson madárhangokat vett fel magnóra. Visszahallgatva elképedve tapasztalta, hogy a madárcsicsergés közé különös, oda nem illő hangok is vegyültek, melyek egy része kimondottan kísérteties volt. Jürgenson hamarosan arra jutott, hogy e hangok egy másik világból szűrődnek át hozzánk – onnan, ahonnét talán a lelkünk is érkezik fogantatáskor, és ahová a halálunk után kerülünk.

Ugyanabban az évben egy amerikai kutató, Bayless is szenzációs bejelentést tett. Azt állította, hogy az általa átalakított rádióval sikerült a túlvilágról származó jeleket fognia. Ezek többsége a fehér zaj tipikus formáját képező sivító-kattogó amorf zörej volt, de lelassítva néha értelmes szavak is kihallatszottak belőlük. Így például: „Hahó, itt Gilbert beszél!”, vagy: „Boldog karácsonyt, drágám, remélem, jól vagytok!” Bayless szerint minden fehér zaj valójában ilyen, értelmes üzenet, csak nekünk tűnnek fülsértő kakofóniának a dimenziók átlépésekor történő torzulás miatt. Pedig ezek „rendes” szavak, mondatok, kérések, köszöntések – ne adjʼ isten fenyegetések –, melyek olyan holtaktól származnak, akik két inkarnáció között, egy köztes síkon tartózkodnak.

„Halló Emma, hiányzol, várlak!”

A svéd és az amerikai felfedezése nem egészen volt újdonság. Minden idők talán legtermékenyebb feltalálója, Thomas Alva Edison ugyanis már a tizenkilencedik század végén úgynevezett szellemdobozt akart készíteni, amelyen keresztül a más dimenziókban élő létformákkal kommunikálhatunk. Szerinte ez nem csalás és nem boszorkányság, hanem tudomány és technika: „Azt állítom, hogy lehetséges építeni egy olyan szerkezetet, amely alkalmas arra, hogy rajta keresztül más valóságban élő tudatok kapcsolatba lépjenek velünk, kifejezzék mondanivalójukat, mint ahogy például az Ouja-tábla vagy a médiumok is alkalmasak erre.”

Nem tudni, vajon sikerült-e Edisonnak elkészítenie a „túlvilági adóvevőt”. Sokak szerint igen, csak valakik felvásárolták a szabadalmat, és azóta is titokban tartják, esetleg a CIA szerezte meg – a titkosszolgálatok Edison kollégája és riválisa, Tesla paranormális kutatásai iránt is mélyen érdeklődtek. Az edisoni „szellemdoboznak” csak a tervezett működési elve maradt fenn: eszerint ez egyfajta transzformátor, amely egyrészt befogja a más dimenziókból érkező rezgéseket, majd ezután az emberi agy számára érzékelhető hanggá alakítja át.

Bayless kutatásai nyomán az olasz Rinaldi is gyűjteni kezdte a „telefonáló holtak” esettanulmányait. Könyvében említi például a torinói Emma Portocalschi történetét, aki 1977 egy reggelén feldúltan, zokogva tért haza a kórházból. Hajnali négykor ott halt meg a férje, Emma vele volt, és a végső pillanatig fogta a kezét. Betegsége alatt mindig reggel hétkor látogatta őt, és most is hetet mutatott az óra, amikor a lakásukban csörögni kezdett a telefon.

A cikk még nem ért véget, a folytatást a Nők Lapja Ezotéria 2019/6. lapszámában olvashatjátok el. 

Szöveg: Gál Ildikó

Nyitókép: Getty Images