A magyar népi hagyományokban szemlézve rögtön látjuk: őseinknek hihetetlenül gazdag és részletes ismeretei voltak a túlvilágról. Eleve például az embernek nem egy-, hanem többféle lelket tulajdonítottak, melyek a halál után is más-más szerepet játszottak, mint az asztrál-, éter-, mentáltest megfelelői. Tisztában voltak továbbá a túlvilág szerkezetével, és jól tudták, hogy az eltávozottaknak milyen kalandokon kell keresztülmenniük, miféle veszélyek leselkednek rájuk, amíg végcéljukba, a Felső Világba, illetve a kereszténység felvétele után, a mennyországba érnek. Egy ilyen fejlett túlvilághitből nem maradhattak ki a kísértetek, a velük kapcsolatos hiedelmek, a róluk szóló történetek, anekdoták sem. A következőkben ezekből mutatjuk be a legizgalmasabbakat, legkülönlegesebbeket, de ezúttal a „kísértet” fogalmát a szokásosnál kissé tágabban vesszük. Nemcsak a túlvilági út során elakadt, ezért a földi világba visszatérő nyugtalan holtakat értjük alattuk, hanem azokat a lényeket, létformákat is, akik természettől fogva a szellemi dimenzió lakói, valamiért azonban előszeretettel zaklatják az embereket.

„Éjjeli asszonyok” a tükörből

A pogány ősmagyarok, de középkori, már keresztény őseink is legjobban a Szépasszonyoktól féltek. A kellemes csengésű név ugyanis nem egyszerűen csinos hölgyeket takar, hanem veszedelmes, az emberrel általában ellenséges szellemlényeket. Elapasztják a tehenek tejét, dögvészt, pusztulást okoznak az állatállományban, léptük nyomán kiég a gabona, tönkremegy a vetés.

Már ez elég lett volna saját terményeikből élő őseinknek, hogy az ilyesféle női alakok ne legyenek túl népszerűek köztük, ám bűnlajstromuk nem merül ki a mezőgazdasági károkozásban. Előszeretettel raboltak el embereket, főleg csecsemőket és kisgyerekeket, és igazából emiatt volt minden más szellemlénynél félelmetesebb hírük.

A néphit szerint általában a tükörből lépnek a gyerekszobába. A tükröket szinte minden kultúrában dimenziókapunak, világok közti átjárónak tartják, ezért különféle óvintézkedésekkel próbálták meggátolni, hogy ártó szándékú lények jöjjenek át rajtuk. A Szépasszonyok esetében is a tükör volt a ház „sebezhető pontja”, ahogy ez abból a történetből is kiderül, amelyet 1979-ben mesélt Seres András néprajzosnak egy 90 éves ember a Kovászna megyei Lemhényben. Az idős férfi elmondta: gyerekkorában rendszeresen zaklatták az „éjjeli asszonyok”, akik a nagy falitükörből bújtak elő. Fehér ruhás, sápadt arcú, tündérszép lányoknak látszottak, ám a tükör csalhatatlanul mutatta igazi arcukat, ami nem volt más, mint csupasz koponya, kezük is karmos csontkéz.

…

A cikk még nem ért véget, a folytatást a Nők Lapja Ezotéria 2019/6. lapszámában olvashatjátok el. 

Szöveg: Kincses Boglarka

Nyitókép: Getty Images