Hagyományosan május első hétfőjén rendeznék meg a tavasz talán legfontosabb divateseményét, a koronavírus-világjárvány miatt viszont bizonytalan időre elhalasztották a Met-gálát. Pedig idén különösen inspiráló tematikát választottak a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban megrendezendő divatkiállításnak, amelyhez a gálán összegyűlő művészek és hírességek szokás szerint elképesztő ruhakölteményei is illeszkedni szoktak. Az esemény témája About time: Fashion and Duration, ami egy angol szójáték, magyarul körülbelül úgy hangozna, Az időről: divat és időtállóság. Azaz

mi az, ami időtálló és kortalan a divatban?

A téma apropója, hogy a múzeum 2020-ban ünnepli fennállásának 150. évfordulóját, ezért a szervezők a múlt és jelen szoros kapcsolatát akarták hangsúlyozni. Csakhogy a téma aktualitásához az is hozzátesz, hogy az elmúlt években egyre intenzívebb fókuszba került a klímaváltozás és a környezetvédelem. Az időtállóság pedig a környezetszennyező fast fashion silány anyagokból, futószalagon gyártott kreációival szemben is határozott állítás.
Ha múlt korok divatjáról beszélünk, sokaknak a fojtogatóan szoros fűzők és a mozgást egyéb változatos módokon korlátozó viseletek juthatnak eszébe. Pedig a divattörténet izgalmas ruhadarabokkal tele, sőt, nem egy közülük napjainkban is minden gond nélkül hordható lenne.
Éppen ezért szerkesztőségünk tagjai megírták, ők mit hoznának vissza az elmúlt korok divatjából.

Ribánszky Ágota – Dior és az ötvenes évek

Christian Dior 1947-ben megálmodott „The New Look” nevet viselő irányzatának sziluettjét varázslatosnak találom, annak ellenére, hogy a kor haladó gondolkodói szerint a trend által diktált szűk derék és bokáig érő szoknyahossz egyáltalán nem volt előremutató és továbbra is korlátozta a nőket a szabad mozgásban.
Ami nem vitás. Én mégis imádom az 50-es évek divatját, a gondosan formázott hullámokat a hajban, az akkori outfitek szigorú átgondoltságát és igényességét. Minden bizonnyal megőrülnék attól, ha minden este csavarókkal a hajamban kellene aludnom, megőrülnék a kötelező nylonharisnyától, a kalaptól, a kesztyűtől, de mégis kipróbálnám… Azt hiszem, összeszedettebbnek érezném magam tőle, ami persze illuzórikus, de előbb-utóbb elhinném, és akkor valóssággá válna. Elég lenne a megfelelő árnyalatú rúzs ahhoz, hogy kézbe vegyem a kontrollt, akárcsak a csodálatos Mrs. Maisel. Szerencsére a New Look kitörölhetetlenül beleégett a ruhadivatba, és szezonról szezonra visszaköszönnek a formái a szoknyákban (gumis derékkal, rövidebb, kicsivel térd alá érő hosszal), ingekben és zakókban (válltömés, derékban karcsúsítás), így ez a trend is időtálló és örök.

Nagy Tamás – Csíkos úszódressz, persze kalappal

A kék-fehér csíkos férfi úszódresszt hoznám vissza a divatba elválaszthatatlan párjával, a  Girardi-kalappal együtt.Régóta vadászok rá, még nem találtam. Valami általam soha nem ismert békebeli idők nosztalgiája sejlik fel, ha arra gondolok, hogy a strandon egy ilyen darabban feszítek.
Előnye – azon kívül, hogy szép –, hogy eltakarja a büszkeségre okot nem adó részeit a testnek: pocak, mellkason növő pár szál szőr. Nemcsak én leszek tőle magabiztosabb, másokét se látom. Ugyanakkor csodálatos vizuális élmény lehet egy kék-fehérbe öltözött, uniformizált strand. Lehetne modern anyagokból is készíteni (cápadressz), de a sima pamut is nagyszerű lehet, talán még tovább is hűsít a nagy nyári melegben. Kevesebb naptejet kellene használni. Ennyi csak az álmom.

Nagypapa és unokája a tengerparton, 1930-as évek. (Fotó: Kirn Vintage Stock / Corbis, Getty Images)

Ónody-Molnár Dóra – Csipkekesztyű nyáron 

Az egyetemünkön a diplomaosztó dress-code szerint fehér kesztyűt kell húzni az átadóünnepség idejére. Az oklevél átvételekor ugyanis a végzős hallgatók a rektorral kesztyűben fognak kezet. Amikor aktuálissá vált a kérdés nálam is, akkor jöttem rá, hogy az itt-ott lyukas, fogyó eszköznek tekintett szürke/fekete kesztyűimen kívül nemigen lelek mást a ruhásfiókban.Kénytelen voltam elmenni és beszerezni egy elegáns kesztyűt. Úgy rémlett a gyerekkoromból, hogy vannak kesztyűkészítő műhelyboltok, de ezeknek a zömét elsöpörték a fast fashion áruházak.
Végül nagy nehezen találtam egy olyan üzletet, ahol gyönyörű, horgolt csipkekesztyűket lehetett kapni, több színben is. Felpróbáltam, és abban a pillanatban megérintett a régi idők szele. Ükanyáink, dédanyáink hordtak ilyesféle kesztyűket, de ezt a kiegészítőt feledésre ítélte a pragmatikus hétköznapi öltözködés.
Akkor jöttem rá, hogy mennyire fantáziátlan a ruhatáram, amikor viselni akartam a fehér csipkekesztyűt a diplomaosztót követően is. Mert hát mihez? A farmer-póló vagy a nyomott mintás viszkóz blúz és szövetnadrág kombó nem az a szett, amihez passzol. A középkategóriás márkák tervezői nem gondolnak a nem melegen tartási céllal vett kesztyűre. Egy időben a női kalapok is a veszélyeztetett fajok közé tartoztak, de szerencsére ők valahogy mindig megmenekülnek. Lehet, hogy pont a járvány hozza vissza a nyári kesztyűk divatját is: ha már nem célszerű mindent összefogdosni, akkor legalább nézzen ki jól az, amit a kezünkre húzunk.

(Fotó: Getty Images)

Laborczi Dóra – Zsebet a szoknyáknak!

Mivel két kicsi gyereket nevelek, régi korok divatján elmélkedve elsőként a hála jut eszembe, hogy nem kell már túl sokat szöszmötölni az öltözködéssel és kényelmetlen ruhakölteményekbe passzírozni magam, vagy magas sarkúban parádézni egy egyszerű ebéd során. Persze, mindig irigyeltem, aki tudja ezeket hordani, sajnos én nem tartozom közéjük.
Nagyon kényelmesek lehettek viszont azok a hatalmas zsebes szoknyák és többféleképpen hordható kötött sálak, mint amilyenek az Outlander című sorozatban is láthatók – ebben a jelmeztervezők a 18. századi skót viseletet vették alapul, és igencsak korhű lett a végeredmény. A mai női ruhákon található zsebek méretéhez képest nagyon úgy fest, hogy az akkori viselet figyelembe vette, hogy a nők rengeteg olyan hasznos tevékenységet végeznek – főzés, tűzrakás, gyógynövény szedés, kerti munkák –, amelyhez a tárolásra alkalmas zsebek elengedhetetlenek. A bő szoknyánál nincs kényelmesebb, nem véletlen, hogy ezt a skót férfiak is felismerték. Egyetlen szívfájdalmam, hogy játszótéren kissé balesetveszélyes.

Modell sétál a kifutón a Dawei Show-n a Párizsi Fashion Week-en, 2019. február 26-án. (Fotó: Richard Bord/Getty Images)

Farkas Edina Lina – Kendők és népviselet a kifutón túl

A népviseletek a mai napig lenyűgöznek, csodálatos a részletgazdagságuk, és rengeteget mesélnek egy nép hagyományáról, múltjáról, ahogy a viselőjük aktuális státuszáról, társadalomban betöltött szerepéről is. Különösen gazdagnak mondható a magyar paraszti öltözködés, érthető, ha időről időre előkerülnek a nemzetközi trendekben a hazai népviselet egyes részletei, mint a hímzéses motívumok, a rövid mellények, vagy például a buggyos ujjú vászonblúzok.
Személy szerint örülnék, ha a kendők és a különböző fej- illetve hajdíszek viselése nemcsak a high fashion kifutóin, hanem akár a hétköznapokban is elfogadott lenne. Mondanám a rakott szoknyát is, de nem tudok elvonatkoztatni az urbánus életmódtól, és a gondolattól, hogy valószínűleg iszonyú kényelmetlen lenne azzal a sok réteg anyaggal a testemen közlekedni.

Magyar (mezőkövesdi) népviselet 1950 körül (Fotó: Sovfoto/Universal Images Group via Getty Images)

Török Ádám – Túl sok a szakállból

Mindig úgy gondoltam magamra, mint akit az aktuális divattrendek kevéssé befolyásolnak. Ha viszont egy lépést teszek hátra, és úgy szemlélem magam, akkor ez nyilvánvalóan nem igaz, elég csak megnéznem a tükörben az arcom.
Az ugyanis szőrös.
Kábé 8 évvel ezelőtt jött vissza az a felfogás, hogy a férfiaknak kifejezetten jól áll a borosta, szakáll, sőt, a bajusz is. Férfiak millióival együtt jöttem rá, hogy nekem is van választásom, és az addig gondosan borotvált arcomon hagytam, hogy szőr serkenjen, és azóta is a pár milliméteres borosta/nagyon rövid szakáll lett a védjegyem. Férfiasabbnak gondoltam, karakteresebbnek láttam az arcom és másoktól is ezt a visszajelzést kaptam.
Kifejezetten elszomorít viszont, hogy a dolog most úgy áll, hogy ez ma már szinte nem is választási lehetőség. Eddig évente egyszer-kétszer teljesen megborotválkoztam, csak hogy újra lássam, hogy is nézek ki. Mostanában viszont már ezt sem teszem meg, mert nemcsak a barátnőm esik kétségbe a látványtól, már én sem látom magam önmagamnak. „Csupaszon” úgy érzem, nem vagyok elég férfias, karakteres, sőt, határozott és kemény. Nevetséges belegondolni, hogy pár milliméter szőr vagy annak hiánya miatt azt sejtem, hogy a személyiségem változik meg. 
Úgyhogy kérem vissza a csupasz arcom, és az azzal együttjáró magabiztosságom! Lehet, hogy 10 évvel fiatalabbnak tűnök úgy, de az is én vagyok. Legyen divat újra simára borotválkozni!

Egy férfi három karaktere. (Fotók: Getty Images)

Sándor Anna – Férfi smink és szabott kabát

Ha valami, hát a divat története gyönyörűen bizonyítja, hogy ahogy a nemekről gondolkodunk, gyakran csupán társadalmi, kulturális konstrukció. És mint ilyen, változik a korokkal. Én például nagyon örülnék neki, ha a férfiak ismét festhetnék magukat, de legalább a szemüket a hétköznapokban. Ahogy a jó smink kiemel, izgalmasabbá tesz egy női arcot, ugyanígy a férfiakét is. Koncerteken látni néha vagy filmekben: hát milyen eszméletlen jól nézett ki Lenny Kravitz, amikor vékony aranytussal húzták ki a szemét?! Vagy a Vikingek hősei? Az őskortól a 19. századig a férfiak sminkelhettek – és sminkeltek is, sem ők, sem a társadalom nem gondolta, hogy ezzel csorbulna a férfiasságuk. Legyen ismét így!
A másik, amit visszahoznék, vagy inkább felerősítenék, az a személyre szabott ruhák keletje. A 186 centimmel kamaszkorom óta tortúra az öltözködés, főleg az olyan praktikus alapdarabok beszerzése, mint mondjuk egy kabát. Nem dizájner, nem iparművész munkája, csak egy sima télikabát. Megfordultam varrónőknél, és vagy nem voltam elég kitartó, vagy nekem nem volt szerencsém, de rossz tapasztalataim voltak. És az ismeretségi körömben sem tudtak ajánlani – hiszen ők sem járnak, és jóval kevesebb is a varrónő, mint 20-50-100 éve. És ha már itt tartunk, a környezetszennyező és ócska fast fashion horrort is megfékezhetné, ha újra divat lenne tartós és jó minőségű, személyre szabott ruhadarabokat hordani. 

Lenny Kravitz az Éhezők viadalában és Gustaf Skarsgard a Vikingekben (Fotók: Afp)

Tóth Orsolya – Férfi frakk és zsabós blúz… motoros bakanccsal

Órákig képes vagyok bámulni a múzeumokban a régi ruhákat, például a 2019-es Met-gálához tartozó kiállításról, amelynek Camp: Notes on Fashion volt a témája, és amit élőben is volt szerencsém megcsodálni, szinte úgy kellett kirángatni. De rajongásom ide vagy oda, mégsem vágyom vissza egyik régmúlt női trendet sem.
És ez nem már valamiféle felnőttkori, megfontolt, feminista reveláció, gyerekkoromban is zavart a gyönyörű, de szigorú női szabásminták paradox mivolta. Az a furcsa ellentmondás, ami a szoros fűzők, a hatalmas szoknyák irtózatosnak tűnő súlya és az általuk hirdetett könnyed elegancia között feszül. Biztosan éreztem, hogy hiába gyönyörűek ezek a darabok, soha nem viselném őket. 
Hordhatóság szempontjából mindig is sokkal jobban izgatott minden korok férfi divatja. Ha választanom kellene, éppen ezért azt mondanám, hogy a rokokó sikkes, karcsúsított, hímzésekkel gazdagított férfi frakkjait hoznám vissza a zsabós blúzokkal, széles, csipkés ingujjakkal. Imádom ezt a nagyon európai, nagyon könnyed, elegáns vonalvezetést. Még a culotte is tetszik hozzá – nem viccelek –, bár azért bevallom, csőfarmerrel és motoros bakanccsal inkább villognék benne az utcán. 
Mindezt feltételes módban persze, elvégre nem valószínű, hogy találok manapság olyan frakk-parafrázist, amelyben nem tűnnék nagyon avantgárdnak. Egyébként ez, ti. hogy vagy nagyon avantgárdnak (vagy éppen futóbolondnak) néznének egy, az 1700-as évek közepére jellemző ruhadarabban, talán mindennél szebben példázza, hogy a divatban mennyire nincs jelentősége a lineáris időnek. És mivel a divat, legalábbis a romantika kora óta, mindig saját magát értelmezi újra, igazából még az is lehet, hogy belátható időn belül lesz nekem frakk-kabátom.

Timothy Dalton bársony öltönyben és fodros ingben, 1970 (Fotó: Max B. Miller/Fotos International/Getty Images)

(Kiemelt kép: Theo Wargo/WireImage)