A művészek életrajzai manapság népszerűbbek, mint valaha. Mi történik akkor, ha kiderül, rajongásunk tárgya valójában egy aljas gazember?

Mit gondolsz, te önző szardarab, mi a fontosabb? A történetek vagy az emberek? – kérdezte George Hemingway az apjától egy levélben, amikor 21 éves lett. Akkorra már megvolt a maga véleménye a híres íróról. „Ha mindent összeadunk, papa írt pár jó sztorit, és tönkretette öt ember életét” – írta. Abban igaza volt, hogy Ernest Hemingwayjel nem volt könnyű együtt élni. Alkoholista volt, méghozzá abból a fajtából, aki állandóan kínozta a körülötte lévőket. Jó pár összetört szívű feleség, szerető és gyerek maradt utána. És bár saját fi a nem is tudott neki megbocsátani, mi, olvasók már sokkal elnézőbbek vagyunk vele. Hiszen végül is zseni volt, aki olyan remekműveket alkotott, mint Az öreg halász és a tenger. Így azért mégiscsak más a helyzet, mint ha csak pék lett volna, vagy villamosvezető, nem?

Ernest Hamingway egy üveg vodkával, 1954 (Fotó: Archivio Cameraphoto Epoche/Getty Images)

Mi legyen tökéletes?

Hogy szerzőt és művet mennyire lehet egyetlen egységként kezelni, régi kérdés, és egyáltalán nem egyszerű válaszolni rá. Mivel a művészek csodálatos dolgokat hoznak létre, hajlamosak vagyunk azt hinni, ők maguk is kivételes jellemek. Pedig mi sem áll távolabb a valóságtól. Rettenetesen gonosz, aljas emberek is létrehozhatnak korszakalkotó műveket: és ez minket, műélvezőket időről időre rettentő nehéz helyzetbe hoz, mert fogalmunk sincs, ilyenkor hogyan is kellene viszonyulnunk az alkotóhoz. Hallgathatjuk-e továbbra is a pedofíliával vádolt Michael Jackson zenéjét? Nézhetjük-e kiskorú lányt megerőszakoló Roman Polanski Oscar-díjas filmjeit? Élvezhetjük-e a Kevin Spacey főszereplésével készült Kártyavár című sorozatot, miközben tudjuk, hogy a színészt kirúgták, mert szexuálisan zaklatta a munkatársait?
„Amikor azt kérdezzük, hogy rossz ember csinálhat-e jó művet, voltaképp két kategóriát mosunk össze, aminek semmi köze egymáshoz – magyarázza Nagy Brigitta pszichológus. – Amikor az ember jellemét nézzük, etikai ítéletet hozunk, amikor az alkotását, akkor esztétikait. Bár tény, ahogy a magyar mondás tartja: jó dudásnak pokolra kell mennie.” A művészeti alkotás folyamata olyan nagyfokú koncentrációt, elhivatottságot igényel amely könnyen önzőségnek tűnhet a művésszel élők szemében. Ezért van az, hogy még az egyébként normálisan élő művészek családjában is az átlagosnál gyakoribb a válás, a veszekedés, az elhanyagolt gyerek. Ha azonban ezen logika alapján meg akarnánk tisztítani a művészetet, és csak „tiszta forrásból” származó műveket szeretnénk látni magunk körül, zavarba ejtő döntéseket kellene hoznunk, és szembe kellene néznünk egy kilúgozott, hiányos, meglehetősen unalmas kánonnal, ahonnan jelentős alkotók hiányoznának.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 1 héten keresztül minden előfizetői tartalmat megnézhetsz.
Ízelítő a cikk tartalmából
Hallgathatjuk-e továbbra is a pedofíliával vádolt Michael Jackson zenéjét?
Nézhetjük-e kiskorú lányt megerőszakoló Roman Polanski Oscar-díjas filmjeit?
Élvezhetjük-e a Kevin Spacey főszereplésével készült Kártyavár című sorozatot?
Próbáld ki most kedvezményesen!
Az előfizetés ára az első hónapban csak 500 Ft, ezt követően 1490 Ft havonta. Ha van már előfizetésed, lépj be .