Araknofóbia (pókfóbia)

A mi égövünkön igazán veszélyes pókok nem élnek. Sőt! A pók jelenlétét a házakban szerencsés jelnek tekintik, ez ugyanis azt jelenti, hogy az épület száraz. A sarkokban hálót szőve még a kellemetlen röpködő rovaroktól is segít megszabadulni, mégis sokan tartják utálatosnak, undorítónak. Honnan az ellenszenv, amelyet oly sok ember érez ez ellen az ártatlan lény iránt? Mint minden állatnál, itt sem maga az állat, hanem annak szimbolikája váltja ki a heves ellenállást. Mi jut eszünkbe a pókról? A hálószövéssel való csapdaállítás, az áldozat levadászása, megbénítása, gúzsba kötése, majd szívogatással való, lassú elfogyasztása. Ez a táplálkozási mód a póknál természetes folyamat, ám az ember a saját életére vetíti ki a tartalmakat, és az állatot emberi tulajdonságokkal ruházza fel.  Alattomosnak tartja a pókot, mert lesből támad, veszélyesnek, mert áldozatát lassan, de biztosan „kiszipolyozza”.

Mik azok a tartalmak, amikkel gondja lehet annak, aki iszonyodik a póktól? A pókfóbiás retteg attól, hogy csapdába esik. Bizalmatlan az élettel, minden ártatlan helyzetben veszélyt sejt. Fél, mégis sokszor beleragad egy élethelyzetbe, amelyből nem tud kiszabadulni, hajlamos benne sokáig vergődni. Gyakran engedi, hogy a „vérét szívják”, önérvényesítésével gondjai vannak. Gyűlöli a kis vadászt, amiért áldozatát elejti, hiszen saját elfojtott agressziójával, áldozati létével szembesíti. Ahogyan saját életében is hajlamos a másik embert okolni, elítélni, amiért őt kihasználja, úgy itt sem a légyre haragszik, amiért belerepül a hálóba, sokkal inkább a pókra, amiért így szerzi meg táplálékát. Valójában nem a pókkal van baja, hanem azzal a tartalommal, amelyet tudatából száműzni igyekszik, noha éppen ennek integrálására lenne szüksége.

…

A cikk folytatását a Nők Lapja Ezotéria 20 16/3. számának 52. oldalán találjátok, ahol még több fóbia – például a madár-, egér- és kígyófóbia – eredetére is fényt derítünk.

Szöveg: Dr. Hatalyák Krisztina

Fotó: Getty Images