I.

Mostanában nem lehet óvodába és iskolába menni, de valamiért még sincs senkinek vakációhangulata. Szomorúak és kihaltak az utcák, mintha mindenki elutazott volna. Pedig nem utaztak el az emberek, csak bezárkóztak a lakásaikba.
Nem lehet meglátogatni a nagyiékat, nem szabad átmenni a szomszéd gyerekekhez, és apu és anyu se járnak be a munkahelyükre. Mindenki egy vírustól retteg, pedig olyan aprócska, hogy szabad szemmel nem is láthatjuk.
Ez az aprócska vírus elég fiatal, éppen csak kinőtt a gyerekkorból. A távoli Kínában született, és őt is beíratták az iskolába, ahová a vírusok és a baktériumok járnak. Ez az Undi Suli nevű iskola egy nagy, penészes szivacs: ennek apró lyukaiban vannak a hosszúkás, homályos osztálytermek. A felső tagozatba a baktériumok járnak, mert ők nagyobbak. Az alsó tagozat óráit a vírusok látogatják.
Hogy milyen tantárgyakat tanulnak? Fertőzéstan, emberek legyöngítése. Van ezen kívül takonykenésóra, ami körülbelül ti technikaórátoknak felel meg, és van tornaóra, ahol a baktériumoknak és vírusoknak guruló gyógyszereket kell átugrálniuk.
Az a kis, aprócska vírus, akiről az imént kezdtem mesélni, ennek az iskolának az alsó tagozatába járt. Elég csúnya, magának való kis fickó volt, senki sem szeretett játszani vele. A testét tüskék borították, az arca meg… brr, hát inkább le sem írom, milyen rusnya volt. Dudorok csúfították, és fekete pöttyök. Az osztálytársai sem voltak kimondottan jóképűek vagy csinosak, de neki ráadásul a természete is kiállhatatlan volt. Mindig mindent jobban tudott másoknál, fertőzéstanból ugyanolyan jó volt, mint takonykenésből, és a folyosón föl-le masírozva mindig azt kiabálta kivörösödött képpel, hogy egyszer ő lesz a világ ura.
A többi vírus csak röhögött rajta, a felső tagozatos baktériumok pedig ugratták, ha meglátták az udvaron:
– Mi van, öcsi, mikor leszel már a világ ura?
A pukkancs, csúnya, tüskés kis vírus erre toppantott:
– Igenis én leszek a király! Az egész világot le fogom győzni! Mivel folyton azzal hencegett, hogy ő lesz a király, egy idő után elnevezték őt Koronának. Ez lett a kis vírus gúnyneve. Ha végigment a folyosón, utánakiabáltak a többiek:
– Mi van, Korona, mikor hódítod már meg a világot?
Senki sem vette őt komolyan, és ettől egyre dühösebb, egyre gonoszabb lett. Titokban ő is guruló gyógyszereken ugrált át a tornateremben, ahogyan a felső tagozatosok, és senki sem sejtette, de harmadik osztályban már gyorsabban tudott szökdécselni a levegőben, mint az Undi Suli legképzettebb fertőzéstantanárai.
Amikor felső tagozatba kellett volna lépnie, jelentkezett az oktatóknál, és közölte, hogy nem akar többé iskolába járni, mert ő már mindent tud. Szó szerint MINDENT: egy méterről képes fertőzni, takonyfolyást és köhögést okozni, bárki emberi lénynél lázat tud szítani, és kiválóan kivéd mindenféle gyógyszertámadást.
A tanárok ámulva vették tudomásul, hogy a kis, csúnya, irigy vírus tényleg mindent megtanult. Átadták neki a kitűnő bizonyítványt, amit Korona flegmán átvett, aztán kisétált az Undi Suli ajtaján. Érdekes megnézni a fényképeken, hogy már a saját tanárai se mertek vele kezet fogni, csak letették óvatosan a bizonyítványát az asztalra. Sápadtan összenéztek, amikor távozott.
Korona, a csúnya, utálatos kis vírus még visszakiáltott nekik a kapuból:
– Úgyis én leszek a világ ura!

II.

Amikor Korona abbahagyta a tanulást, és kisétált az Undi Suli kapuján, még nem tudta pontosan, merre induljon. A közelben volt egy piac, és azt tanulták fertőzéstanórán, hogy a piacokon mindig sok ember tolong. Arrafelé vette hát az irányt. Nagyon megörült, amikor megpillantotta a kirakott áruk előtt zsibongó tömeget. Kiszemelt magának egy asszonyt, ráugrott, és hipp-hopp, megfertőzte. Az orrlyukán keresztül mászott be, aztán a másik orrlyukán keresztül távozott, gonosz vigyorral az arcán. Az asszony megdörgölte az orrát, mert egy kis viszketést érzett, aztán mit sem sejtve sétált tovább. Friss paradicsomot akart venni, méghozzá olcsón.
Korona innen átugrott egy fiatalemberre, aki tömött szatyrot cipelt a kezében. Amikor a fiatalembert is megfertőzte, átugrott egy bottal sántikáló bácsikára. A bácsika tüsszentett egyet a zsebkendőjébe, de nem gyanakodott, Korona pedig elégedetten szökdécselt a levegőben. Élvezte, hogy ennyi embert megbetegített, és szeretett volna még további áldozatokat szedni.
Hamarosan az egész város szédelgett, tüsszögött, köhögött, krákogott. Rázta a hideg az embereket, kopogtattak a rendelők ajtaján, hívogatták a kórházakat, a mentőket, panaszkodtak, jajveszékeltek, borogatták forró homlokukat. Hiába. Semmi sem segített.
A kis vírus alkonyat után is ott kószált a városban. Besétált a nyitva tartó éttermekbe, bemászott az ablakokon, és a tüskéit dörzsölgetve ereszkedett le egy emeletes szülinapi tortára. Senki sem látta persze, ahogy ott ül a marcipánmackó fülében. Izgatottan várta, mikor szeletelik fel a tortát. Aznap hétszáznyolcvan embert sikerült megfertőznie! Olyan boldog volt, hogy aludni sem tudott. Arról álmodozott egy kilincsen pihenve, hogy szerepelni fog a tévében, és mindenki megismeri majd a nevét!
Bármilyen hihetetlen, de alig telt el néhány hét, és tényleg beszélni kezdtek róla a híradóban. A csúnya kis vírus öntelten hallgatta egy étterem abroszán üldögélve, ahogy a tévébemondó egy új, ismeretlen eredetű vírusról beszél. Hát még, amikor a nevét is kimondták! Amikor elhangzott, hogy Koronavírus! Izgatottan pattogott az abroszon, aztán egy pincér orrlyukába ugorva üvöltözte, hogy le fogja győzni az egész nyamvadt emberiséget. Legyőzi a minisztereket, a pilótákat, a birkózókat, a szépségkirálynőket, a pékeket, a juhászokat, a kőműveseket és a kukásokat is! Sőt, az orvosokat, a vírusok és baktériumok legfőbb ellenségeit is!
A pincér ebben a pillanatban észrevétlenül beletúrt a mutatóujjával az orrába, mert úgy érezte, valami nyugtalan fika mozgolódik benne. Pedig csak a kis vírus ordítozott és pattogott magából kikelve, mint valami nekivadult futballszurkoló:
– Éééén leszek a vilááág uraaaa!
Amikor egy kicsit lehiggadt, be kellett látnia, hogy a világ legyőzéséhez nem elég egyik orról a másikra ugrálnia: sokkal átgondoltabban kell cselekednie. Akit ő megfertőzött, az tovább fertőz, tehát viszi tovább a hírét új és új helyekre. Ám ez nem elég. Ezzel a módszerrel nehéz lesz az egész földgolyót leterítenie, mert a világ nagy: ezt a kis, sunyi vírus jól megtanulta a földrajzórán.
– Utaznom kell! – pattant ki az agyából a gondolat.
Úgy okoskodott, hogy ha sikerül feljutnia egy repülőre vagy hajóra, akkor távoli városokba, azután távoli országokba is utazhat, és akkor aztán semmi sem állja többé útját a világhírnek. Példaképe egy jóképű nagybácsi, Mr. SAARS volt. Ő annak idején szintén az Undi Suli diákjaként kezdte a pályáját, hogy aztán világhírű influenzavírus váljék belőle. Korona előtt az ő példája lebegett, amikor egy hátizsák fogantyújára tapadva sikerült felszállnia egy repülőgépre. Bámulta útközben a felhőket, és arra gondolt, hogy már közel jár a céljához, hamarosan róla beszél majd mindenki, aki a tüsszögéstől egyáltalán képes lesz még szólni a másik emberhez.
Mire a repülőgép megérkezett, az utastérben már mindenki köhécselt, és fújta az orrát.

III.

Koronának, a gonosz kis vírusnak néhány hónap alatt sikerült bejárnia az egész világot. Amerre csak ment, megteltek az orvosi rendelők, a kórházak. Vörös arcú, szenvedő emberek tüsszögtek. Fájt a fejük, a nyakuk, a hátuk, szédelegtek. Leálltak a pékműhelyek, nem tudtak hajat nyírni a fodrászok. Bezártak a mozik, a színházak. Sírtak a menyasszonyok, mert nem tudták megtartani az esküvőjüket, hiába készült el a szép, fehér ruhájuk. Lógatták az orrukat a focisták, mert elhalasztották a futballmeccseket. Elmaradtak a születésnapi zsúrok, az osztálytalálkozók, a kirándulások. Mindenki otthon ült, és rettegett, mert a hírekben azt lehetett hallani, hogy egyre több a súlyos beteg. Hogy az emberek alig kapnak levegőt.
– Valamit tennünk kell! – kiáltottak fel az orvosok.
Összedugták a fejüket, tanakodtak, hogyan lehetne legyőzni Koronát, a gonosz kis vírust.
– Háborút kell indítanunk ellene! – határoztak.
Elkezdtek gondolkozni, hogyan tudnának feltalálni egy olyan anyagot, ami segíthet a járvány megállításában. A szert, amelyen kísérletezni kezdtek, vakcinának hívják. Emellett azonban úgy döntöttek, hogy hadsereget is toboroznak, és kiadják a parancsokat a jelentkezőknek.
Ti, akik most ezt a mesét hallgatjátok, mindnyájan ennek a láthatatlan hadseregnek a katonái vagytok. Ha segítetek, könnyebben le tudjuk győzni Koronát, aki már itt sompolyog az utcákon, itt rejtőzik a házak között. Tudnotok kell, hogy neki is vannak gyenge pontjai, bármilyen erősnek képzeli is magát. Bizony ám!
Például fél a szappantól. Az alapos, meleg vizes kézmosástól elpusztul. Jól hallottátok! Ez a kis, parányi, tüskés zsarnok retteg a víztől! Azt is tudnotok kell, hogy csak egy-másfél méteres távolságot tud ugrani. Ha ennél távolabb álltok egymástól, és nem mentek közelebb, képtelen átszökkenni egyik emberről a másikra. Lebeg a levegőben, aztán elfárad, letelepszik valahová pihenni. Imádja a kilincseket, vaskorlátokat, kapukat. De ha ti ezt tudjátok, akkor hiába ül ott lesben, hiába hegyezi a ronda kis tüskéit, nem a ti tenyereteken fog továbbutazni.
Mostanában nagyon mérges, mert egyre több ember marad otthon. Ha nincs tömeg, akkor neki nehezebb dolga van. Az idősebb embereket különösen szereti, de ha a nagypapák és nagymamák mind bezárkóznak, és senki sem lép be hozzájuk, akkor Korona nem tud bejutni a lakásukba.
Amíg az orvosok dolgoznak az ellenszeren, amit, ahogy mondtam, vakcinának neveznek, addig nekünk kell túljárnunk a gonosz vírus eszén. Hiába ólálkodik a játszótéren, mi nem megyünk oda. Hiába várakozik a korlátokon és kilincsen, mi kezet mosunk, és hiába is próbál ránk ugrani, mi messze állunk egymástól. Nem járunk most óvodába, iskolába, és ha valakinek boltba kell mennie, hogy legyen otthon nutellás kifli meg tej, akkor kesztyűt húz, azután hazaérve levetkőzik, és alaposan megmossa a kezét.
Ha mindnyájan segítetek ebben, akkor közösen le fogjuk győzni. Ügyesen kell harcolnunk, mert nagyon ravasz. De minket sem ejtettek a fejünkre! Korona napjai meg vannak számlálva.

Menekül már Korona,
gondterhelt a homloka,
ha mossuk a kezünket,
nem fertőz meg bennünket.

Bocs, de nem fogunk kezet,
ki se megyünk, ha lehet,
mert tőle minden kitelik:
puszi sincs egy ideig.

Legyőzzük majd, meglátod,
megmentjük a világot,
hogyha te is akarod.
Gonosz vírus, takarodj!

A mese eredetileg a Nők Lapja 2020/15. lapszámában jelent meg.