Mi történt?

A koronavírus-járvány miatt tömegeknek vannak kiborító rémálmaik.

Miért fontos ez?

Miközben igyekszünk egyben tartani az életünket a megváltozott körülmények között, az agyunk próbálja feldolgozni az elfojtott gondolatainkat is. Ez természetes, de nem árt foglalkozni vele, cikkünkből kiderül, miért.

Tovább olvasnál? Amiről még szó lesz:

• Milyen kollektív jellemzői vannak az álmainknak világjárvány idején?
• Mi a közös az orvosok, ápolók és a veterán katonák álmaiban?
• Mit tudunk az álmokról, és mihez kezdjünk a rémálmainkkal a pszichológus szerint?

Sűrű és sötét az éjszakai tenger, amiben úszom. A parti lámpák fénye még megcsillan a hullámok felszínén, de ez nem sokat segít, hiszen a víz tele van cápákkal. Érzem, ahogy elsiklanak mellettem, és véletlenül hozzáérek a durva bőrükhöz. Meg fognak harapni, le fognak rántani a mélybe, nem tudom kikerülni őket. Rettegek a cápáktól, mégis itt kell úsznom közöttük, mert valakik belekényszerítettek a tengerbe, és nem mehetek ki a partra. Nyöszörögve ébredek, a fekete, olajszerű víz képe még húzna vissza az álomba, fel kell ülnöm, hogy egészen kiszakadjak belőle. Ez csak egy az elmúlt hetekben megsokasodó rémálmaim közül – az időzítés pedig nyilván nem véletlen, több mint egy hónapja vagyunk a kis lakásba bezárva a koronavírus-világjárvány miatt. A félelmeink, a szorongásaink pedig beszivárognak az álmainkba is.
Persze vannak, akik ennél sokkal konkrétabban álmodnak a COVID–19 járvánnyal. A Vogue újságírója például azt az álmát osztotta meg, amelyben egy vegyesboltban válogat, amikor észrevesz a sorok között egy embert teljes vegyvédelmi ruhába öltözve. Az álmodóra rátör a pánik, hiszen sem kesztyűt, sem maszkot nem visel, megfogta az arcát és mindenféle árukat, miközben körülötte terjed a láthatatlan, gyilkos kór. Sikoltva ébred.
A megszaporodó rémálmokra a kutatók is felfigyeltek, a Harvard pszichológia professzora, Dr. Deirdre Barrett március 21-én kezdte el gyűjteni a COVID–19 járvánnyal kapcsolatos álmokat. Barrett internetre feltöltött kérdőívét itt találjátok, olyan kérdésekre vár választ, mint hogy hány évesek vagyunk, milyen neműek, milyen nemzetiségűek, hány olyan álmunk volt eddig, ami a járványhoz köthető, és végül kéri, hogy írjuk is le minden olyan, a koronavírussal kapcsolatos álmunkat, amire emlékszünk.
Barrett három és fél hét alatt több mint 1800 választ kapott a világ több pontjáról, és már ebből kirajzolódni látszik, milyen kollektív jellemző jegyei vannak az álmainknak járvány idején.

A láthatatlan veszély az álomban nagyon is konkrét formát ölt

A Vogue részletezi is a korai kutatási eredményeket. Ezek szerint a leggyakoribb álomtípus közvetlenül a megbetegedéshez és a kórházhoz kötődik. Az álmodót éppen tesztelik, vagy már meg is kapta a pozitív eredményt, amely után valamilyen halálos veszélybe kerül, például méreginjekciót kap. Mások próbálnak, de sehogy sem tudnak eljutni a kórházba, és olyanok is vannak, akik nem kapnak segítséget a kórházban. A szeretteinkért való aggódás is gyakori: hogy nem az álmodó, hanem a szülei vagy a gyereke beteg. 

A félelem és a fenyegetettség szimbolikusabb képekben is megjelenhet, például vérszívó, horrorisztikus bogarak formájában. Bár sok ember eleve viszolyog a rovaroktól, az angol nyelvben ez kap még egy plusz csavart, hiszen a rovart, bogarat jelentő „bug” a betegség megfelelője is, így Barrett szerint egyértelmű álombéli szinonima a koronavírusra.

Persze a vírus nemcsak bogarak formáját öltheti, a friss gyűjtésben szerepelnek már zombik, gyilkosok, szörnyek is, sőt, valaki felrobbanó tehenekről számolt be. A magam részéről ebbe a csoportba sorolom a cápákat is.
Barrett szerint a vírus láthatatlansága hozzájárul ahhoz, hogy álmunkban más fenyegető képekben testesítjük meg. „A traumáink egy része vizuálisan is konkrét. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás után az emberek a leomló tornyokkal álmodtak. De a legtöbbünk számára a koronavírus láthatatlan. Azt hiszem, sokkal vizuálisabb metaforákat kezdünk látni, ha nincs konkrét képünk valamiről.”

Az orvosok és ápolók bűntudattal álmodnak

Az egészségügyi dolgozók álmainak mintázata Barrett szerint a háborús időket idézi. A központi téma szinte mindig ugyanaz: megpróbálják megmenteni valakinek az életét, de ez nem sikerül. Néha azért, mert hibáztak, máskor azért, mert hiányzik a megfelelő felszerelés, vagy elromlik egy eszköz.
Az orvosok és ápolók álmaiban is visszatérő motívum, hogy megbetegednek körülöttük az emberek, csakhogy az egészségügyi dolgozók automatikusan azt gondolják: „tőlem kapták el”.
A bűntudat egyébként a rémálmok visszatérő eleme. Dr. Harry Wilmer a vietnami háborús veteránok esetében állapította meg, hogy gyakrabban álmodtak olyan erőszakos cselekedetekről, amiket ők követtek el, mint amiknek az elszenvedői voltak.

Az álom az, ami a gondot kibogozza – avagy mit tudunk az álmokról

A fenti gondolat Shakespeare-től származik, aki jóval az álmok tudományos kutatása előtt megfogalmazta a Macbethben azt, ahogyan ma sok kutató az álmokról vélekedik, mondja szakértőnk, Schell Gergely pszichológus.
Az álmok mérhető tudományos kutatása ugyanis viszonylag friss, az ötvenes években kapcsoltak először embert azért az EEG-re, hogy megnézzék, hogy mi történik az agyban, amikor álmodunk. Az első eredmények meglepőek voltak, a kutatók azt hitték, hogy a vizsgált személyek felébredtek, pedig éppen álmodni kezdtek, mondja Schell. Ekkor született meg a REM fogalma (rapid eye movement, azaz gyors szemmozgás), ami mára összekapcsolódott az álmodási szakaszokkal.
Alvás közben két nagy szakasz változik többször, a REM és a non-REM fázisok. A kutatások alapján a legelső REM fázisban jelenik meg legkonkrétabban, hogy mi történt a napunk során – mi viszont általában az utolsó REM fázisra emlékezünk, főleg, ha közben ébredünk fel. Ahogy a REM fázisok követik egymást, úgy íródik a tartalom egyfajta képes történetté, de ezek egyre elvontabbak, egyre asszociatívabbak. Ezért is lehet, hogy a betegségek szimbolikussá válnak, és a végén már bogarak vagy szörnyek tűnnek fel az álmainkban.
Azt, hogy miért álmodunk, máig nem tudjuk – több egymással versengő elmélet próbálja megfejteni. Freud álomelmélete szerint például az álmokban elfojtott vágyak jelennek meg, és ezek a rejtett mentális életre nyitnak kaput. Freud szerint az álomfejtés a „tudattalanhoz vezető királyi út”.
Ezzel erősen verseng az az elmélet, hogy az álmodás csak egy agyi melléktermék. Az agynak ahhoz, hogy fejlődni tudjon, folyamatos stimulációra van szüksége. Alvás közben egy pulzáló aktivitáshullám fut végig az agyon, ami érinti azokat az agyi területeket, amiket az ébrenléti állapotban használunk, például a látásra, és ezáltal véletlenszerűen belső képek jönnek létre. Mivel az ember történetmesélő lény és értelmet keres a mintázatokban, a teória támogatói szerint egy kreatív működéssel összefűzzük a teljesen jelentéktelen történetdarabkákat – ebből lesz az álom.

Mihez kezdjünk a rémálmainkkal?

Az álmok általában negatív színezetűek, agresszió, harag, szégyen, félelem jelenik meg bennük, ami Schell szerint arra utal, hogy Freudnak azért sok igazsága lehetett abban, hogy elfojtott tartalmakról van szó.

Vannak, akik az álmodást a traumafeldolgozáshoz hasonlítják, mert az álom biztonságos terében szembe tudunk nézni azokkal a veszélyekkel, amelyek a valóságban a testi épségünket, az életünket fenyegetnék.

És bár a „biztonságos közeg” kifejezés itt meglepően hangozhat, hiszen sokan rémülten kiabálva ébrednek a rémálmaikból, ezzel már közelítünk ahhoz, milyen hatása lehet a járványhelyzetnek az álmainkra.
A nyugati kultúránkban alapvetően úgy gondolunk az álmokra, mint ami nem történt meg velünk, „csak egy álom volt”. Amit viszont kutatások már igazoltak, hogy az álmokban azok a dolgok bukkannak fel, amikre nap közben sokat gondolunk, de próbáljuk elhessegetni.
„A járvány egy krízis. A kríziseknek pedig az a jellemzője, hogy nem akarunk szembenézni velük, de mégis ott vannak. Valójában az a legtermészetesebb, hogy a krízis tartalmaival álmodunk, hiszen azok kitöltik a napunkat, nagyon sokat kell rajtuk gondolkodni. Másrészt időnként, hogy ne merüljünk ki teljesen, próbáljuk kiszorítani a tudatunkból” – magyarázza Schell.
Rémálmok esetén segíthet, ha elismerjük, hogy ez a krízis éppen történik, hat ránk, és szorongunk miatta. A szakember szerint fontos, hogy el tudjuk fogadni: ez természetes. Az is segít, ha módot találunk arra, hogy ébren is foglalkozzunk a krízissel. Ez lehet kreatív forma, aminek apropót adhatnak akár a közösségi médiában terjedő kihívások, hogy fotókkal, versben stb. dolgozzunk azzal, ami a krízisben terhelést jelent. Szintén segíthetnek a relaxációs technikák, meditációk, melyek Schell szerint arra jók, hogy nap közben létrehozzunk olyan biztonságos időt és teret magunknak, amikor szembenézhetünk a nehéz érzéseinkkel és nehéz gondolatainkkal. Ahelyett, hogy ezeket megpróbálnánk kizárni a tudatunkból, keresztül engedjük magunkon. Végül pedig érdemes kereteket szabnunk annak, mennyi hírt fogyasztunk, és az így felszabaduló időt inkább az életünk ép, érintetlen részeire fordítani.

(Kiemelt kép: Getty Images)