Deborah Feldmann egy williamsburgi ultraortodox zsidó közösségben él, Hatun „Aynur” Sürücü pedig egy ortodox muszlim kolóniában, Berlinben. Mélyen szeretik a családjukat, ragaszkodnak a hitükhöz, de nem tudják elfogadni, hogy a szigorú vallási és tradicionális szabályok megfosztják őket a szabadságuktól. Deborah később könyvet ír a történetéről, míg Aynurnak nem adatik meg ez a lehetőség: becsületgyilkosság áldozata lesz. A két lány drámája lényegében ugyanaz, ahogy a kiugrásuk mögött húzódó okok is nagyon hasonlóak. Történetükről filmek is készültek.
Bár csak az egyik járt nagy sikerrel: az elmúlt hetekben hangos volt a sajtó a Netflixen futó A másik út című minisorozat kapcsán, amely egy, a metropoliszon belüli zárt világot fed fel előttünk. Williamsburgben, az ultraortodox szatmári zsidók lakta negyedben járunk, ahol semmilyen szinten sem érezhető a nyugati individualista és liberális értékrend, pedig a több tízezres szatmári közösségtől pár utcányira ma már egy igazi hipsztervilág nyüzsög. A kolónia mindennapjai egy más normarendszer szerint zajlanak, a tagjainak életét a legszigorúbb vallási szabályok, tradicionális szokások határozzák meg.
Itt él a film szerinti Esther Shapiro (Shira Haas), aki még csak 19 éves, de már egy éve házas, a közösség pedig árgus szemekkel figyeli, hogy hasa sehogy sem akar kerekedni, pedig nőként egyetlen feladata lenne: minél több gyereket szülni. A fiatal lány vergődik az elrendezett házasságban, szenved a kényszerű nemi együttlétektől, a szerepétől, amit nem ő választott, hanem egyszerűen beleszületett, és egy nap, miután orvosától megtudja, hogy teherbe esett, döntésre jut. Magához veszi az Auschwitzban meghalt felmenői személyes tárgyait, majd becsukja maga mögött a családi ház ajtaját, és meg sem áll egészen Berlinig, ahol a korábban szintén kiugrott édesanyja él.
A filmet érthető módon nagy érdeklődés fogadta, hiszen betekintést nyújt a sokak számára ismeretlen ultrakonzervatív zsidó kolónia életébe, még ha egy kiugrott tag narratíváján keresztül is vázolódik fel róluk a kép. Esty karaktere ugyanis nem fikció, hanem a harmincas éveit taposó Deborah Feldman önéletrajzi regényén alapul, aki 2010-ben elmenekült a williamsburgi ultraortodox zsidó közösségből. Történetéből 2012-ben könyvet írt, ami bestseller lett, ugyanakkor az ultraortodox közösségek azzal támadták, hogy egyoldalúan ábrázolja a szatmári közösséget. A megfilmesítés lehetőségéért sokan kilincseltek az írónőnél, aki végül egy német alkotópáros, Anna Winger és Alexa Karolinski mellett döntött.
A másik út / Unorthodox (Forrás: IMDb)
Női mindennapok a Tóra legszigorúbb értelmezése szerint
A minisorozatból (vigyázat, a cikk további része spoilert tartalmaz) többek között kiderül, hogy a szatmári haszid nők nem olvashatnak, nem tanulhatnak, nem dolgozhatnak, nem zenélhetnek, egyetlen céljuk és feladatuk lehet az életben, gyermekeket szülni. A kolónia tagjai nem néznek tévét, nincs internetjük és okostelefonjuk, lényegében izoláltan élnek a világ egyik legszabadabb városában. Gyermekkoruktól kezdve szigorú, konzervatív nevelést kapnak, a lányokat arra készítik fel, hogy feleségek és anyák legyenek, anélkül, hogy bármit is tudnának a testük működéséről, vagy a körülöttük zajló világról. Mivel a lányok nem járhatnak világi iskolában, az anyák pedig nem világosítják fel a lányaikat, Esther is csak közvetlenül a házassága előtt, egy háztartási órán jön rá, hogy bizony neki is van hüvelye. De legalább ennyire beszédes az a jelenet is, amikor a két egymás számára idegen kamasz, akik semmit nem tunak a szexualitásról, a testi örömökről, vagy a szerelemről, hogyan próbálnak a nászéjszakájukon érzelmek nélkül, mechanikusan eleget tenni feladatuknak, a gyermeknemzésnek.
Amiket a filmben látunk, döbbenetesek ugyan, de nem nagy újdonságok; a nők ilyen jellegű elnyomása nem ritka a régi vallási és társadalmi hagyományok alapján élő közösségekben. És ezek nemcsak távoli, a miénktől teljesen eltérő kulturális berendezkedésű országokban vagy eldugott, vidéki falvakban léteznek, hanem olyan nyugati nagyvárosokban is, mint New York.
Vagy Berlin
Ahol Aynur élt. A török bevándorló család lányának, Hatun „Aynur” Sürücünek a történetét Sherry Hormann rendező dolgozta fel 2019-ben, a Csak egy nő címet viselő film a magyar HBO-n ma is elérhető. „Amikor valaki meghal, sok embernek van véleménye arról, hogy milyen volt és miért halt meg, de az elhunyt egyáltalán nem mondhat semmit” – mondta a rendező a filmjével kapcsolatban, amely archív felvételeket is felhasználva, Aynur szemszögéből mutatja be a tragikus történetet.
Részlet a Csak egy nő című filmből (Forrás: IMDb)
Bár a filmes szempontok szerint nem olyan profi, részletes és nagyszabású produkció, mint a Deborah életét feldolgozó sorozat, mégis méltatlanul kevés figyelmet kapott. Miközben a két nő drámája nagyon hasonló, történetükből közös gerincként domborodik ki egy jogfosztott élet, amelybe nem saját döntés nyomán, hanem születésük okán kerültek.
Aynurt (Almila Bagriacik), az ortodox muszlim családban születő lányt, Estherhez hasonlóan nagyon fiatalon, 16 évesen férjhez adják egy nála sokkal idősebb férfihoz. Mivel mindkét lány abban nőtt fel, hogy a házasság lesz majd a fő feladatuk és egyben boldogságuk záloga, így elfogadóan, izgatottan várják életük nagy fordulatát. Ám a rituális és mindkét esetben pazar esküvő után gyorsan megtapasztalják, hogy ez a házasság nem olyan, mint amiről az anyjuk, nagyanyjuk mesélt. Esty számára elviselhetetlenül fájdalmas a szex, és egyre elviselhetetlenebb a közösség nyomasztása, amiért nem szül gyermeket, míg Aynurt fizikailag bántalmazza a férje. Nem kell sok idő, és a saját közösségük szemében olyan nők lesznek, akikkel valami baj van, akik nem felelnek meg a szigorú vallási és társadalmi normáknak.
Aynur például nem tűri tovább az egyre súlyosbodó veréseket, egy nap a gyermekével együtt a szülői házig menekül, ám ott nem fogadják tárt karokkal, hisz a hagyományok szerint a lány felett már a férj rendelkezik. Hosszas dilemmázás után engednek csak a lány kérlelésének, ezzel azonban nem oldódik meg a helyzet. A családi házban, pontosabban lakásban, ahol rajta kívül négy fivére és három húga osztozik két szobán, egyszerűen nincs számára hely, ugyanakkor férjes nőként szégyent hozna a családra, ha külön háztartásba költözne. A tiltás ellenére a fiatal anya végül nem bírja tovább a zsúfoltságot és a feszültségekkel terhes mindennapokat – testvérei egyre inkább ellene fordulnak –, és szembemenve a szigorú szabályokkal elszökik otthonról. A róla szóló filmben a beilleszkedés folyamata, (ami A másik út esetében indokolatlanul elnagyoltak a rendezők), alaposan kidolgozott, látjuk, hogy teljesen egyedül, gyerekkel, iskolai végzettség nélkül mennyire nehéz számára a boldogulás a szekuláris világban. Aynur lépésről lépésre építi fel új, önálló életét, és fokozatosan fedezi fel a döntés szabadságát is. Így jut el odáig, hogy olyan dolgokat is kipróbál, melyek addig szigorúan tilosak voltak számára; tanul, nadrágot húz, és fedetlen fővel mutatkozik a világ előtt.
Részlet a Csak egy nő című filmből (Forrás: IMDb)
A saját hajat takaró fejfedő elhagyása egyébként mindkét filmben erős és szimbolikus momentum, a szigorú hagyományoktól való elszakadást jelképezi. Esthy Berlinbe érkezésekor veszi le végleg a parókáját, amit férjes haszid asszonyként hordania kellett, hiszen nem láthatta a világ „meztelenül”, Aynur pedig a fürdőszobája magányában válik meg a hasonló okokból hordott hidzsábtól.
Láthatjuk, hogy a szigorú vallási közösségből kilépni nem könnyű, mert egyrészt óriási döntés, és nem csak azért, mert maximálisan egyedül maradnak egy számukra idegen világban, hanem mert kiugrásuk egyben szégyenfoltot is jelent a család hírnevén. Utóbbit a közösség vezetői, vagy a családtagok ritkán hagyják szó nélkül, és gyakori, hogy az eltévedt bárányok nyomába erednek. Főleg, ha nő az illető.
Esthernél is megjelenik a volt férj egy unokatestvér társaságában, aki azzal érvel – ami sajnos igaz –, hogy egyedül kevés az esélye a boldogulásra. Esther viszont hajtatatlan, és a két férfi végül elfogadja a döntését, a lány új életet kezdhet. Aynur nem ilyen szerencsés, bátyjai még évekig zaklatják, mire hajlandó elmenni a rendőrségre, ahol a hivatalban ülő rendőrök csak széttárják a karjukat, mondván, nem tudnak mit tenni addig, amíg a fenyegető szavakat nem követi tett. Ismerős jelenet ez, Magyarországon is gyakori, hogy a nők hiába jelentik a rendőrségen, hogy az ex-partnerük, vagy a családtagjuk életveszélyesen megfenyegette őket, nem kapnak érdemi segítséget. A legnagyobb tragédia pedig az, hogy a védelem nélkül hagyott nőket a legtöbb esetben végül tényleg megölik.
Aynurral a saját testvére végez
A férfi 2005. február 7-én egy a lakásához közeli buszmegállóban három lövéssel öli meg nővérét, amit később be is vall. Tettéért kilenc év és három hónap börtönre ítélték, míg két idősebb bátyját bűnrészesség vádjával pénzbüntetéssel sújtották. A fiatal lány meggyilkolásának híre tizenöt évvel ezelőtt nem vert óriási port, és a róla szóló, tavaly bemutatott film sem talált nagy visszhangra, bár az tény, hogy halála Németországban nyilvános vitákat váltott ki, és nevét azóta kényszerházasságok és becsületgyilkosságok elleni kampányokban használják.
Emléktábla Hatun Sürücü meggyilkolásának helyszínén, 2015. (Forrás: Wikipédia/Von LezFraniak)
Feldman története ezzel szemben bejárta a világot, a film epizódjait nézve emberek milliói csodálkoztak rá arra – ami már jó ideje ismert –, hogy a fundamentalista kultusz kulcseleme a nők alárendeltsége. Erről számos kiugrott nő mesélt már az elmúlt évek során, történeteikből pedig jól látszik, hogy a tévhitekkel ellentétben a nők elnyomása nemcsak a kemény vonalas muszlimoknál, hanem számos szélsőséges vallási nézetnél jelen van, legyen szó keresztényekről, az amishokról, vagy az ultraortodox szatmári zsidókról. A kiugrott nők narratívái épp ezért nagyon fontosak, sőt, segíteni kell őket, hogy minél hangosabbak lehessenek, hogy történeteik azokhoz is eljussanak, akik hozzájuk hasonlóan nem ismertek más keretrendszert, mint azt, amibe beleszülettek. Hiszen a maradás mellett csak úgy lehet dönteni, ha tudjuk, hogy hová, merre lehetne még elindulni.
(Kiemelt kép: Részlet a Csak egy nő című filmből. Forrás: IMDb)
