Mi történt?

A pletyka megerősíti egy közösség tagjai között a kötődést és növeli az együttműködést, amiknek a járvány idején is nagy hasznát vesszük.

Miért fontos ez?

A karantén miatt romokban a szociális életünk, pedig társas lények vagyunk. És a járvány idején az sem árt, ha betartjuk a szabályokat, amit kifejezetten ösztönözhet a pletyka.

Tovább olvasnál? Amiről még szó lesz:

• Miért nem azonos a pletyka a rágalommal?
• Hogyan segített túlélni régen, és hogyan segít most?
• Lehet-e jól pletykálni?

Tegye fel a kezét, aki gond nélkül beismeri, hogy imád pletykálni. Nem mintha ne pletykálnánk valamennyien, csak annyi negatív asszociáció kapcsolódik hozzá, hogy ezt inkább nem reklámozzuk.
A közbeszédben a pletykát ugyanis kifejezetten az alattomos, rossz szándékú híreszteléssel azonosítjuk, amely árt valaki jó hírének. Erre mondjuk, hogy a pletykáló kiteregeti más szennyesét, vagy kitárgyalja a háta mögött.
Pedig a szakértők a pletykát ennél tágabban értik, és abban az értelmében az emberiség is profitál belőle. Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus, pletykakutató például egy izgalmas TEDx-előadásban magyarázta el, hogy mi a különbség a pletyka és a rágalom között. 

A rágalom valóban arra szolgál, hogy valaki jó hírét bemocskolják, akár a tényeket elferdítve. Maga a pletyka viszont a könyvnyomtatás előtt a hírek terjedését, a kommunikációt szolgálta a közösségekben: legyen szó arról, hogy hány embert vitt el a pestis a szomszéd városban, vagy hogy gyülekeznek-e a farkasok a falu körül. A pletyka szó jelentése aztán a könyvnyomtatás után fokozatosan megváltozott, és ma már főleg a rágalom értelemben használjuk – de nem csak így gyakoroljuk.
Míg tehát a rágalom rombol, a pletykák alapvetően a közösség fenntartását szolgáljak azáltal, hogy egymás dolgairól időben tájékozódunk. Ilyen módon a pletyka az információszerzésen túl a kapcsolattartás egy ősi formája is – és nagyon kapóra jön nekünk a karanténba zárt időkben. Persze csak mértékkel.

Tudni kellett, ki a legjobb vadász – és ki döf hátba

A Vice egy egész cikket szentelt annak, hogyan segíthet járvány idején a jóízű pletykálkodás. Vegyünk például egy online videokonferenciát a barátokkal. Egy jól előadott, már-már anekdotaszerű pletyka ugyanis nemcsak szórakoztató, hanem általa közelebb is érezzük magunkat egymáshoz.
A kutatók a pletykát tanulmányozva arra jutottak, hogy segíti a közösség tagjai közötti kötődést, növeli az együttműködést, bátorítja a helyes viselkedést és az önreflexiót – ezek plusz értéket jelentenek ilyen vészterhes időkben.
Íme, a kutatók szerint a pletyka szabályai:

• mindig egy másik személyről szól, nem az időjárásról vagy a piaci árakról,
• az illető nincs jelen, amikor beszélnek róla,
• általában megfogalmazódik valamilyen mértékű értékítélet, hogy amit az illető tett, az helyes, helytelen, jó vagy rossz-e.

Továbbá az a helyzet, hogy a pletyka szórakoztat. – Nem tudjuk figyelmen kívül hagyni. Egyszerűen beránt minket – mondja Frank McAndrew, az Illinois-i Knox College pszichológus professzorra, aki több kutatásban vizsgálta a pletyka természetét.
És pletykál az egész világ, az ausztrál őslakostól a nagyvárosi üzletemberig, korra és nemre való tekintet nélkül. Kommunikációkutatók szerint ötéves korunk körül kezdünk el pletykálni, amely aztán a mindennapos beszélgetéseink 66 %-át teszi ki.
Robin Dunbar, az Oxford University antropológusa és evolúciós pszichológusa szerint a pletyka azért fejlődhetett ki, mert a túlélés érdekében együtt kellett működnünk és kommunikálnunk kellett egymással. Őseinknek meg kellett beszélnie egymással, hogy ki volt a leghatékonyabb a vadászat során, hogy ki a legmegbízhatóbb társ, és ki az, aki félő, hogy hátba döf minket.

A pletyka nem rossz vagy jó, hanem művészet

A kutatások szerint a pletyka a modern emberben is felerősíti a kötődést, ugyanis azt a benyomást kelti, hogy bízunk egymásban annyira, hogy megosszuk az értékes információt. A pletyka meglehetősen rugalmas műfaj, éppen ezért a bajt megelőző szerepe is van. Ha például azt halljuk valakiről, hogy hajlamos zaklatni a partnereit, akkor kisebb a valószínűsége, hogy randizni megyünk vele.
A másról hallott pletyka ráadásul önreflektívebbé is tehet, ha elkezdünk a saját viselkedésünkön gondolkodni, azt mérlegelni, értékelni. A pletyka így a közösség szerinti helyes viselkedést is ösztönzi, hiszen tudjuk, hogy ha valami felháborító dolgot teszünk, akkor „szájára vesz a falu”.
Frank McAndrew szerint mindez azt húzza alá, hogy a pletyka nem elemien rossz vagy jó, hanem egy szociális készség, és bajba kerül, aki nem csinálja jól.
Rossz módja a pletykának, ha abból nyilvánvalóan csak mi profitálunk, például ha azt taglaljuk, mennyire ügyetlen egy kollégánk, vagy hogy az exünk új partnere mennyivel rosszabb választás, mint mi voltunk.

A jó pletyka a szakértő szerint hasznos információt jelent annak is, akivel megosztjuk.

Ha pletykafészekként fecsegünk tovább mindent, amit hallunk, az emberek egy idő után nem fognak megbízni bennünk. Ha viszont meg tudunk őrizni egy kényes és ritka információt, és csak kevés embernek mondjuk el – a kutató szerint máris jobban értjük, miről szól ez az egész.
És hogy mi lehet egy jó pletyka tárgya? McAndrew szerint bármi, ami a környezetünkben történik, főleg, hogy a karantén miatt gyakorlatilag megszűnt a közösségi életünk, így aztán a legkisebb esemény is izgalmas lehet. A Vice szerint most akár a közösségi távolságtartás szabályainak betartása vagy nem betartása is adhat csócsálnivalót.
W. H. Auden angol-amerikai költő és drámaíró szerint a pletyka legnagyszerűbb témái „a szerelem, a bűn és a pénz”. Ilyen módon pedig szerinte a művészet egy formája, hiszen a művészetekhez hasonlóan az emberi természetet és viselkedést tárgyalja.

(Kiemelt kép: Getty Images)