Mi történt?

Két hónapja tart a digitális távoktatás, ami nemcsak a gyerekekre, de a szülőkre is hatalmas terhet ró.

Miért fontos?

Mert ez nemcsak a gyermekek számára nehéz, de a szülőket is egy sor hátrány érheti miatta.

Tovább olvasnál? Erről lesz még szó:

• Olvasóink mesélnek, hogyan próbálnak megbirkózni a problémákkal.
• Gyermekjogi szakértőnk arra hívja fel a figyelmet, hogy a szülők jogai is sérülhetnek ebben a példátlan helyzetben.
• Milyen jogaink lehetnek, milyen megoldások vannak gyerekek és szüleik számára? 

Nyolcadik hete tart a távoktatás, ami elviselhetetlen terheket ró azokra a szülőkre, akiknek kisebb-nagyobb testvérek és saját munkájuk mellett kell felügyelniük gyerekük iskolai előmenetelét. Sokan pedig a pedagógiai módszerek különbözősége miatt szerezhetnek most később behozhatatlan hátrányokat.
– Az a személyes tapasztalatom, hogy a tanárok egyáltalán nincsenek tekintettel arra, hogy megváltozott helyzetben vagyunk és kíméletlenül végigmennek a nemzeti alaptanterv követelményein. Minden héten 2-3 számonkérés van. Testnevelésből, rajzból is több oldalas dolgozatot kell írni. Ahhoz, hogy a gyerek teljesíteni tudja az iskola elvárásait, napi nettó 6-7 munkaórára van szüksége. Muszáj leülni vele, nem fog egyedül boldogulni, annyira nem gyerekbarát a tankönyvek szövegezése. Emellett ott van a háztartás, a másik gyerek, a bevásárlás az idős szülőknek és a saját home office-om. Ha valakinek munkája van, az ezt a 6-7 órát egyszerűen nem tudja tanárként a gyerek mellett ülve tölteni, aminek az lesz a következménye, hogy el-elmaradnak a feladatok, az iskola pedig szórja az egyeseket – számol be tapasztalatairól Edina, két kamasz fiú édesanyja. Mindkét gyerek jóhírű, budai iskolába jár.
Hasonló tapasztalatai vannak egy vidéki megyeszékhely iskolájával is az első osztályos lányát és bölcsődés korú fiát egyedül nevelő Gabinak is. – A hétéves gyerekem naponta 12-14 tételből álló feladatmennyiséget kap, amit a háztartásunkban fellelhető egyetlen erre alkalmas eszköz, az okostelefonom segítségével kellene teljesítenie. Közben a kétévesnek nem tudom azt mondani, hogy órákig legyen el a sarokban, amíg a nővérével megcsináljuk az iskolai feladatokat, sokszor olyan tankönyvekből és munkafüzetekből, amiben még én sem találom a megoldást – panaszolja.

Irreális feladatmennyiség, mélyülő hátrányok

Gabi azt a megoldást választotta, hogy a gyerekek és saját lelki egészsége megőrzése érdekében figyelmen kívül hagyja a feladatok egy részét. A nagyobb, gimnazista gyerekeknél azonban a most kiszórt egyeseknek nagyon is komoly következményei lehetnek: felvételi pontszámok múlhatnak azon, hogy ebben a félévben milyen jegyeket szereznek: az a gyerek, akinek az iskolája minden elmaradt feladatra beírja az egyest, ugyanannál a startvonalnál fog állni jövő ilyenkor, mint azok, akiknek most megértőbb tanáraik vannak és ugyanígy szórják az ötösöket.
A távoktatásra vonatkozó számonkéréssel kapcsolatos irányelvet – a többi átmeneti intézkedéshez hasonlóan – többféleképpen lehet értelmezni, ezért tényleg nagyon sok múlik a pedagóguson. Az Oktatási Hivatal által kiadott ajánlás értelmezhető úgy is, hogy az iskola elsődleges feladata nem az, hogy számonkérésekkel bombázza a gyerekeket és az otthon dolgozó vagy munkába járó szülőket testnevelés dolgozat megírásával nyomassza, hanem az, hogy „motiválják a tanulókat rendszeres beszámoltatással – és főleg az önértékelés, önellenőrzés érdekében – online feladatokkal.” Ugyanez a közlemény azt is fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy

„maradjon reális az a feladatmennyiség, amely a tanulók számára kiadásra kerül.”

Ezzel párhuzamosan, az értékelést is úgy kell megtervezni, hogy „teljesíthető terhet rójon annak résztvevőire, ugyanakkor érthető, világos és reális és fejlődésre is inspiráló visszajelzést biztosítson” – áll az ajánlásban.

Szülő helyett tanár – állandósult szerepkonfliktus

Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány gyermekjogi képviselője szerint nagyon fontos tekintetbe venni, hogy egy rosszul szervezett távoktatási rendszer során nem csak gyerekjogok, de a szülők jogai is sérülhetnek: – A szülő biztonsága és jólléte nagyon fontos. Legalább az osztályfőnöknek tisztában kellene lennie azzal, hogy kik azok a gyerekek, akiknek a szülei otthonról dolgoznak, kik vannak egyedül, mennyire vannak túlterhelve a szülők, hány gyerekről gondoskodnak, azok hány évesek és, hogy milyen más kockázatok vannak jelen a családban, mert e nélkül nagyon nehéz felmérni, hogy mennyi terhelés, bevonódás elvárható a szülők részéről – mondja a szakember, aki szerint a partneri viszony elmaradása és a nem megfelelő kommunikáció további terheket ró a szülőkre. – Kulcskérdés, hogy az iskola és a tanárok mennyiben kezelik partnerként, mennyiben engednek abba betekintést, hogy mi az elvárás, a számonkérés alapja. Tehát nem a távoktatásba kellene őket elsősorban bevonni, mert ez szerepkonfliktus a szülő számára.

Ha valójában nem a gyerekek szükségletei irányítanak, az alapvetően nem egy jól strukturált távoktatási rendszer – állítja Gyurkó Szilvia.

Edina tapasztalata az, hogy a környezetében minden szülőnek hozzá hasonlóan lehetetlen a gyerekek otthoni oktatását a saját home office és a házimunka mellett ellátni, a szülők jogaira azonban nincs tekintettel az iskola: – A szülő sokszor teljesen tehetetlen és semmilyen szinten nem érvényesülnek a jogaink. Régóta nem éreztem magam ilyen kiszolgáltatottnak, mint most, ebben a helyzetben. Lehet, hogy most sok szempontból sérelem ér, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy bárki az érdekeimet képviselné vagy mellém állna, ha asztalt borítanék. Főleg úgy, hogy a szülők a koronavírus előtt is a csendes megalkuvást vagy a nyomulás stratégiáját választották. Most pedig még azoknak sincs energiája harcolni, akik egyébként kiállnak magukért és a gyermekükért. Persze, mint mindig, most is vannak olyan hangadók, akik talán a teljesítménykényszertől vezérelve azt a látszatot keltik, hogy egy így oké és teljesíthető. De én állítom, hogy ahol mindkét szülő dolgozik, ott ezek az elvárások teljesíthetetlenek – mondja Edina.

Szülő és gyerek – együtt a gödör alján

Gyurkó Szilvia szerint ilyenkor két megoldás állhat a szülő előtt: – Ha az iskola nem partnerként, hanem végrehajtó osztagként tekint a szülőre, ha megpróbálja a saját tehetetlenségét átgörgetni rá, ha az elvárások nem átláthatóak és nincs meg a partnerkapcsolat, akkor jó, ha beszélgetünk a gyerekkel arról, hogy ez nekünk sem könnyű. Ez empatikus légkört teremthet, amiben a szülő nem ellentétes oldalra kerül a gyerekével, hanem ugyanabban a szituációban találják magukat: egy olyan gödörben, aminek most mindketten az alján vannak és ami egyiküknek sem komfortos. – Az őszinte beszélgetés mellett azonban érdemes szóban, de legfőképpen írásban tisztázni a helyzetünket: – Ha az elvárások túl magasak, ha figyelmen kívül hagyják az otthoni, egyedi körülményeket, azt jelezni kell a pedagógus és az iskola felé. Ha csak lehet, írásban, hiszen a köznevelési törvény is kimondja, hogy az egyéni eseteket figyelembe kell venni. Az is egyedi eset, aki otthonról dolgozik és az is, akinek továbbra is bejárós munka mellett kell megoldania a gyerek otthoni oktatását – javasolja a szakember.
Edina úgy érzi, hogy az egyedi esetekre a jelenlegi rendszer teljesen vak. A helyzetet nehezíti, hogy sokszor a szülők között sem jön létre olyan támogató közeg, amiben egy emberként ki tudnának állni a gyerekek és a szülők valamilyen mértékű tehermentesítése mellett.

Edina egyelőre kivár, és – mint több tízezer édesanya – éjszaka és hétvégenként dolgozik, tehát nem is kikövezett, hanem nyílegyenes sugárúton halad a kiégés és a kimerülés eddig nem ismert dimenziói felé egy olyan országban, ahol a nők gyermekük szülésének pillanatától kezdve irreális elvárásokkal találkoznak és ahol magától értetődőnek számít a dolgozó nők fegyelmezetten tűrt túlterheltsége.

(Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila)