Egy jóképű ötvenes férfi és egy fiatal, csipkébe öltözött szőke nő lép be a Hadik Kávéházba. Megállnak, körbe se néznek, megcsókolják egymást. Aztán egy arcsimogatás, egy kézszorítás, és elindulnak az asztalok felé. Aki látja őket, annak óhatatlanul a régi gyerekmondóka jut eszébe: „Két szerelmes pár, mindig együtt jár, egy tányérból esznek…” 

– Sokat késtetek. Merre jártatok?

ANDRÁS: Költözködünk. Egy albérletből végre a saját vidéki házunkba.

ESZTER: És ez sok szervezést igényel, mert közben dolgozunk. És sok volt a zsákolnivaló is.

ANDRÁS: Igen… Nekem három zsák ruha, Eszternek tizenhárom.

– Nem lesz furcsa a vidéki élet?

ESZTER: Talán. Kicsit. De az a lényeg, hogy együtt legyünk. András pedig szeret vidéken élni, imádja a kertet, most is a paradicsom- meg a paprikapalántáiért aggódik. A hideg miatt picit elfagytak szegények.

ANDRÁS: Én egyébként valóban vidékpárti vagyok, úgyhogy örülök, hogy kiköltöztünk. Bár bevallom, már kezdtem megszokni a fővárost, hiszen a 2000-es évek elején már részben ideköltöztem. Egyébként úgy érzem, mintha az utóbbi időben Budapest élhetőbb város lenne.

– De azért Pécstől sem szakadsz el, igaz?

ANDRÁS: Nem, hiszen a szüleim ott élnek, gyakran hazajárok. És ott is megmaradt a házam a stúdióval. Azt tervezem, fölújítom, fejlesztem. Alkotóház-stúdió lesz belőle, ha minden igaz.

– Apropó, család. Mit szóltak ehhez a szerelemhez, házassághoz? Hogy fogadták?

ESZTER: Nálunk mindenki nyitott volt, és azonnal elfogadták. Édesapám, aki mindössze két évvel idősebb, mint ő, azt mondta: András az első férfi , akire nyugodtan rábízlak. Egyébként nekem mindig hosszú kapcsolataim voltak, és mindig idősebb partnerrel, úgyhogy a korkülönbség sem volt furcsa a szüleimnek.

ANDRÁS: Szüleim sem a bátyámnak, sem nekem nem szóltak bele soha a magánéletünkbe. Természetesen Esztert is megszerették, elfogadták.

– Az igaz, hogy a megismerkedésetek hajnalán nem voltatok egymásról kifejezetten jó véleménnyel?

ESZTER: Igaz. Én Andrást egy picit unalmas, hideg, szenvtelen pasinak gondoltam. Aztán a közös munka során hamar rájöttem, hogy tévedek, mert ez nem más, mint finom, kisfiús visszafogottság.

ANDRÁS: Hát, hazudnék, ha első látásra szerelemről beszélnék. Eszterben először mindössze egy szőke nőt láttam, aki nagyon közvetlen, nevetgél, cseveg. Magamban el is könyveltem, lám, itt van még egy vihogó szőke.

– Aztán mi változott meg?

ANDRÁS: Hát mi nem? Szép lassan megismertük egymást. Ha úgy tetszik, leszedtük a csomagolást. Rájöttem, hogy Eszteren van egy külső burok. Ő a szőke nő, aki öt-tíz percen át úgy működik, ahogyan a viccekben a szőkék, és nála ez a belépő! Utána jelenik meg a valódi Földes Eszter, akinek kialakult értékrendje, esztétikai érzéke van, okos, izgalmas és sokszínű.

ESZTER: Andrásról pedig lassan kiderült, a ridegség csupán felületi, mögötte egy nagyon is érző, jólelkű ember él. Engem pedig nagyon érdekelt mindaz, ami nem látható, a lelke, a világa, a gondolkodása, zárkózottságának oka. A forgatás utolsó napján, miután végeztünk, reggelig beszélgettünk. Aztán körülbelül egy hét múlva írtam neki egy sms-t, amiben az állt: „Eszembe jutottál.” Inkább azt éreztem, lehetnénk barátok, azt kezdetben nem gondoltam volna, hogy ebből ekkora szerelem lesz.

…

A történet folytatását a Nők Lapja Nyár 128. oldalától olvashatjátok.

Szöveg: Árvai Magdolna

Fotó: Kovács Szilvi