Bujkáné Vámosi Aliz a 100 Tagú Cigányzenekarban hegedül, a társulatban játszik a férje, és néhány éve a fia is. Már kislányként fegyelmezetten gyakorolt, akkor is tovább zenél, ha koncert közben sajog a háta, csak akkor dobja el a hegedűt, ha a Tell Vilmos közben bogarak lepik el a színpadot.

Vámosi Aliz zenészdinasztiából származik. Apja klarinétozott, és éppen akkor kapott egy hosszú szerződést Tokióba, amikor a lánya megszületett. Aliz hároméves lett, mire az apja hazajött. Mindkét nagypapája ismert prímás volt, az egyikük találta ki, hogy a lány is hegedülhetne.
– Nálunk a nap minden percében ment a zene, ha senki nem gyakorolt, akkor a régi nagyok kazettái szóltak. Sok zenész járt hozzánk. Ha valamilyen ünnep volt, többen összegyűltünk, és kézről kézre járt a hegedű – meséli Aliz. – Ha elutaztunk apukám családjához, Isaszegre, akkor is előkerültek a hangszerek, jöttek a szomszédok, a rokonok. Nálunk még a burkoló vagy az asztalos is tud muzsikálni.
Aliz a Baross téren nőtt fel. Apja szigorúan vette a gyakorlást, a lánynak még hétvégenként is legalább három órát kellett hegedülnie. Ezt természetesnek tartotta: akinek a felmenői királyi muzsikusok, nem lehet középszerű zenész. A vér kötelez.