Márton Anita súlylökő 2018. március 2-án magyar sporttörténelmet írt. A birminghami fedett pályás világbajnokságon országos rekorddal világbajnok lett, a magyar atlétika első világbajnoka. A harmincegy éves sportoló nemcsak akaraterőben és kitartásában lehet példamutató, de abban a derűs, bölcs kiegyensúlyozottságában is, amellyel a sikert, illetve a kikerülhetetlen buktatókat kezeli.
Mindent beleadtam, de elveszett a lehetőség
A világbajnoki cím megszerzése után Anita lesérült, szinte a nulláról kellett újra az élvonalba kerülnie. De ahogy mesél róla, teljesen természetes volt, hogy 2019-ben ismét a világranglista negyedik helyén áll. A koronavírus-járvány viszont alapjaiban rengette meg rövid távú terveit. Bár korábban is előfordult, hogy elmaradtak olimpiák, de a tokiói lesz az első, amit elhalasztanak. Ez nagyban befolyásolja Anita terveit, hiszen a 2020-as év kiemelkedő fontosságúnak számított.
„Tavaly későn, októberben rendezték a világbajnokságot, így egy hosszú felkészülés után alig maradt időm pihenni, mivel, ha 2020-at jól akarom megcsinálni, már novemberben el kellett kezdenem dolgozni. Először a fedett pályás világbajnokságot mondták le. Tehát egy igen kemény év és szinte semmi pihenő után mindent beleadtam, mégis elveszett a lehetőség. Ezután a dobó Európa-kupára készültem, de azt is lemondták. Majd egy héttel később jött a hír, hogy az olimpiát elhalasztják. Nagyon rosszul érintett ez az egész.”
Baba, karrier, visszatérés
Anita Tokió után szüneteltetni szerette volna a sportkarrierjét, hiszen férjével kisbabát terveznek – egy év csúszás pedig hosszú idő, főleg, ha valakiben dolgoznak már az anyai ösztönök. És Anitában saját bevallása szerint már elindult a folyamat. „Hova húz jobban a szívem? Keményen vívódom önmagammal. Szerencsére jó közeg vesz körül, az atlétikai szövetség és a családom is abban a döntésben fog támogatni, amit meghozok. Közel négy évet dolgoztam azért, hogy kijussak a tokiói olimpiára. Szerettem volna megismételni a riói sikert, akár feljebb is lépni a dobogón. De ott a másik oldal, a magánéletem, ott is szeretnék magasabb szintre jutni.”
A döntés még nem született meg, őszig adott magának időt, akkor kell megkezdeni az alapozást a jövő évi olimpiára. De van-e visszaút az atlétikába gyerekvállalás után? „Több példa is van erre – mondja. – Két súlylökőt is említhetek: Valerie Adams már kétszer is szült, míg a versenytársam, Christina Schwanitz, aki a riói olimpia után ikreknek adott életet, visszatért, majd a dohai világbajnokságon harmadik lett. Szerintem manapság már simán megoldható, hogy szülés után viszonylag hamar vissza lehessen térni az élsportba.”
Mit hoz a jövő?
Vannak kérdések, amelyekre egyszerűbb a válasz, mint a jövő évi olimpián való indulásra. Ilyen például, hogy mihez kezd, ha végleg abbahagyja a versenysportot. Gyógypedagógiát végzett súlylökőként számára egyértelmű, hogy a sport mindig része lesz az életének. „Az biztos, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni, szívesen lennék edző is. Gyerekek és sport: ezt képzelem a jövőmnek.” Apropó, utánpótlás. Mennyire népszerű most ez a sport a fiatalok körében? „Vannak lányok és fiúk is, szerencsére az utóbbi időben nő a számuk. Azt hiszem, az, amit véghez vittünk az utóbbi húsz évben, jó példa lehet számukra.” A nehézatlétika nem olyasvalami, ami elsőre az ember eszébe jut, ha egy női sportolóra gondol, neki is meg kellett küzdenie az előítéletekkel. „Sokszor megkaptam, hogy ez fiús sportág, amikor azonban visszakérdeztem, miért gondolják ezt, soha nem kaptam kielégítő választ.” Persze nem mindennapi súlyokat képes megmozgatni, de ennek nincs köze a nemekhez. „215 kilóval tudok félguggolni, 145 kilót fekve nyomni. Ezek igen tekintélyt parancsoló számok. De sosem éreztem azt, hogy kilógnék a sorból, mindig is olyan közegben mozogtam, ahol sok a női edzőtárs.”
A járvány hatására, csakúgy, mint oly sokan, ő is visszavett a tempóból: hetente „csak” hat kiscsoportos edzésen vesz részt (a tizenkettő helyett), az erőnlét megtartása és a dobótechnika tökéletesítése a cél. Jut ideje olyan dolgokra is, amelyekre egyébként kevésbé. „Kertes házban lakunk, most sokat teszek-veszek odakint, virágokat ültetek, terepet rendezek, palántákat nevelgetek. Próbálok több időt tölteni a családdal. Egy ezer darabos puzzle-t is elkezdtem közben, bár azzal annyira nem haladok.”
A cikk eredetileg a Nők Lapja 2020/21. lapszámában jelent meg.
Fotó: PHOTOPOLY/Földeák Attila
