Mi történt?

A maszk és a közösségi távolságtartás (így többféle hétköznapi érintés mellőzése) is hosszú távon az életünk része marad a koronavírus miatt.

Miért fontos ez?

Az arcunk láthatósága elemi része a kultúránknak és az emberi kommunikációnak, ahogy a kézfogás is évezredek óta kísér minket. Az ilyen, elsőre apróságnak tűnő dolgok elvesztése fokozhatja az elidegenedést és a társadalom mentális megroppanását.

Tovább olvasnál? Erről lesz még szó:

• Mit jelent az arcunk és mit veszítünk, ha eltakarjuk?
• Miért lehet rossz hatással a viselkedésünkre a maszk?
• Mit ajánlanak a szakértők a kézfogás helyett?

Hétfőtől Budapesten is enyhítették a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat. Az enyhítések azonban továbbra is előírják a másfél méteres védőtávolság megtartását, és a járvány talán legikonikusabb szereplője, a szájat és az orrot eltakaró maszk (vagy sál, kendő) is kötelezően használatban marad az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön. Közegészségügyi okokból ráadásul az olyan bevett szokásainkat is hosszú távon mellőzni kell, mint az üdvözlő kézfogás vagy a puszi.
Miközben ezekre a szabályokra szükségünk van magunk és embertársaink érdekében, elemien és drasztikusan felülírja az arcunk látványának és az érintéseink szerepét a mindennapjainkban. Mindennek már most hatása lehet ránk, pedig a járványszakértők szerint a koronavírus hosszabb távon velünk maradhat.

Mit mindent jelent az arcunk – és mi veszik el, amikor eltakarjuk?

Az arcunk tulajdonképpen az ablakunk a világra. Persze a járásunk, a hangunk is ott van a listán, de elsősorban az arcunk tesz felismerhetővé, beazonosíthatóvá. A hétköznapiságában talán éppen most értékelődik fel, hogy mennyire támaszkodunk arra, hogy látjuk egymás arcát, mimikáját, az átsuhanó érzelmeket, a nonverbális gesztusokat. Hiszen nemcsak szavakkal, hanem például egymás arckifejezésének tükrözésével is információt közvetítünk, írja a Le Monde.
A kultúránkban ráadásul támaszkodunk arra az individuális értékre, amit az egyén ad hozzá a közösség sokféleségéhez. Az egyén pedig az arcával lesz egyedi számunkra, az arca által is ismerjük meg. Hiszen bármennyire hasonlíthat két ember egymáshoz, mégis különbözni fognak, ahogy két iker arca sem egyforma. Az arcunk minket jelent, és ezáltal a közeli kötődésünk, szoros kapcsolatunk kifejezésének kvázi felülete is az arc, legyen az családi, baráti puszi vagy a szerelmes csók.
Egyszerűen személyesebb a jelenlét, amikor látjuk egymás arcát. Vagy fordítva, személytelenebb, amikor az arcot eltakarja a maszk. Erre a bűnözőktől a hollywoodi filmesekig sokan rájöttek már. Előbbiek úgy szegik meg a törvényt, hogy a maszkban ne legyenek felismerhetők, a filmekben pedig a maszk gyakran a személytelenség, a tömegben feloldott egyén szimbóluma – gondoljunk csak a Csillagok háborúja birodalmi rohamosztagosaira.
A maszk mögött nemcsak az egyediségünket vesztjük el, a felismerhetőség kontrollban tartja a viselkedésünket is. Biztos mindenki látott már olyat, mennyivel agresszívebben képesek kommentelni emberek az interneten ahhoz képest, ahogy mondjuk élőben vitatkoznak.
A Le Monde szerint várható, hogy a maszkok tengere bátorítja majd a helytelen, érzéketlen, akár bántalmazó viselkedést, a különböző természetű kihágásokat – ráadásul a felelősségre vonás lehetősége nélkül, vagy azt erősen megnehezítve.
A járvány miatt redukálódott a közösségi életünk, a társas érintkezéseink hiánya pedig már így is érzékelhetően hat a mentális állapotunkra. És miközben közegészségügyi szempontból kétségtelenül szükség van a maszkok használatára, az arc eltakarása még súlyosbítja a társadalmi elidegenedést, a közösség széttöredezését, érvel a Le Monde újságírója. A megoldás itt még várat magára.

Hagynunk kell a járványnak, hogy elvegye tőlünk a kézfogást is?

Az üdvözlő érintés, a kézfogás sokkal régebb óta kíséri az emberiséget, mint azt a legtöbben elsőre gondolnák. A tudósok szerint az emberiség hajnala óta velük lehet, ami viszont biztos, hogy i.e. 500 körül a görögök már említik írásos feljegyzésekben és különböző ábrázolásokon is fennmaradt.
Dr. Anthony Fauci amerikai járványügyi szakember a Wall Street Journal egyik podcastjában nemrég azonban arról beszélt, hogy szerinte örökre meg kellene válnunk ettől a szokásról.
De akkor hogyan üdvözöljük a régi/új ismerőseinket, akár a családtagjainkat? A Worldcrunch listában gyűjtötte össze, hogy a szakemberek és egyes politikai vezetők milyen alternatívákat ajánlottak eddig a kézfogás (és a puszi) helyett.
Az új-zélandi miniszterelnök, Jacinda Ardern például arra ösztönözte honfitársait, hogy kézfogás, ölelés vagy a maorik homlokot és orrot összeérintő hongija helyett inkább az úgynevezett „keleti parti hullámot” gyakorolják. Ez szintén egy maori szokás, azt jelenti, hogy megemeljük a szemöldökünket, miközben valakinek a szemébe nézünk, és finoman felfelé bökünk a fejünkkel.

Hawke's Bay iwi encourages 'Kahungunu Wave' in place of virus-spreading handshakes https://t.co/tILkYFegPy pic.twitter.com/WUfC26sAUU

— 1 NEWS (@1NewsNZ) March 13, 2020

Kínában egy több ezer éves üdvözlési forma, a zuoyi reneszánsza kezdődött el. Ez az a történelmi filmekből ismerős mozdulat, amikor maguk előtt, a mellkasukkal párhuzamosan egymásra fektetik a kézfejeiket és meghajolnak (tehát ez nem az az imádkozó kéztartás, ami függőleges a mellkasunkra). Egy virálissá váló online videó hatására népszerű lett a „Wuhan shake” is, amikor a lábfejeket összeérintve köszönnek egymásnak:

People in China found another way to greet since they can't shake hands.

The Wuhan Shake.

I love how people can adapt and keep a sense of humor about stressful situations. pic.twitter.com/P8MSfOdJ2H

— •*¨*•.¸¸✯*･🍃𝓥 🍃•*¨*•.¸¸✯*¨ (@V_actually) February 29, 2020

És ott van persze a könyökök összeérintése, amelyet az indonéz politikusoktól kezdve az európai, köztük magyar közéleti szereplőkig sokan buzgón gyakorolnak. Ennek a verziónak Hillary Clinton adott angolul nevet: Corona shake. 
Ami közös ezekben gesztusokban, hogy egyfajta szertartásos keretet adnak a találkozásainknak. Az emberiség évezredek óta szükségesnek érezte, hogy valamilyen közmegegyezéses viselkedéssel súlyt adjon az életünk olyan mindennapos metszéspontjainak, mint a találkozás vagy az elköszönés. A járvány idején pedig, amikor az alapvető berendezkedéseink ilyen elemi módon sérülnek és borulnak fel, talán akkor is érdemes alternatívát keresni a kézfogásra és a puszira, ha az elsőre szokatlan vagy akár vicces.

(Kiemelt kép: Jared Siskin/Getty Images)