Túl nagy tehernek bizonyult, ezért az amerikai blogger lemond örökbefogadott gyerekéről

Nem éppen szívderítő történet borzolja kedélyeket a Youtube-on. Az eset súlyos kérdésekre világít rá az örökbefogadással kapcsolatos felelősségről.

Mi történt?

A kismamablogot is vezető, 715 ezer követővel rendelkező Myka Stauffer 2017-ben fogadta örökbe Huxleyt, a sajátos nevelési igényű kínai kisfiút, akiről most lemond, és odaadja a leendő, remélhetőleg igazi családjának.

Miért fontos?

A történet rámutat arra, milyen felelősséget jelent az örökbefogadás. A fogyasztói társadalom arra ösztönöz minket, hogy ne mérlegeljünk sokat, amikor megveszünk valamit. Ha nem tetszik, legfeljebb visszaküldjük. Egy gyerek azonban nem árucikk.

Tovább olvasnál? Amiről még szó lesz:

  • Van-e különbség aközött, hogy egy szülő a saját vagy örökbefogadott gyerekről mondana le?

Egyre több cég ösztönzi azzal vásárlásra az embereket, hogy a fizetés után meghatározott ideig kérdés nélkül visszaveszik az árut. Nem kell tehát aggódnunk, hogy mi lesz, ha mégsem tetszik a mindennapokban, amit kinéztünk. 30, 60, 90 napon belül nyugodtan visszavihetjük. Sőt, vannak cégek, akik teljes évet adnak a gondolkodásra. „Amennyiben mégsem vagy maradéktalanul elégedett a termékeinkkel, 365 napon belül visszahozhatod azokat, mindenfajta indoklás nélkül” – hirdeti egy bútoráruház.
Ez azért megnyugtató. A pénztártól való távozás után reklamációt elfogadnak. Így bátrabban ugrunk bele egy nagyobb kiadásba. Miért adnak ilyen nagyvonalú ajánlatot a cégek? Mert a gyakorlat azt mutatja, hogy megéri nekik, ha mi vásárlók könnyebb szívvel döntünk. Sokkal kevesebben küldik vissza a terméket, mint amennyivel többen vásárolnak a visszavételi garancia tudatában. Igazi win-win helyzet. 

De mi van akkor, ha nem babaágyat viszünk haza, hanem babát?

Ezt a kérdést feszegetik azok, akik felháborodtak az ohiói házaspár bejelentése után. A kismamablogot is vezető Myka Stauffer 2017-ben fogadta örökbe Huxleyt, a sajátos nevelési igényű kínai kisfiút. Az elmúlt években rengeteg videót készítettek a megpróbáltatásokról és a családi mindennapokról, ezeket feltöltötték a Youtube-ra, folyamatosan növelve a követőik számát. Már az örökbefogadásról is tudósítottak, megindító cikkben számoltak be arról, hogy milyen volt az első találkozó a fejlődési rendellenesség tüneteit mutató, autista kisgyerekkel. Az akkori bejegyzés azzal a felismeréssel zárul, hogy „Nem Huxley-nek volt szüksége arra, hogy megváltozzon, hanem nekem. A fiam megtanított arra, hogy teljesen és feltétel nélkül szeressek, a körülményektől függetlenül, és kifogások nélkül.”
Most viszont azt közölték, hogy

meggondolták magukat, a kisfiút odaadják a leendő igazi családjának.

A meglehetősen pragmatikus hangzású „an update on our family” című videóban elmondják, hogy számos egészségügyi felmérés és kiértékelés után arra jutottak, hogy a gyerek igényeinek ők nem felelnek meg. „Nem volt egy olyan pillanat sem, amikor nem tettem meg minden tőlünk telhetőt. Hogy kudarcot vallottam-e anyaként? 500 százalékosan” – közölte a könnyeivel küszködve. Kitért arra is, hogy a sértő kommentek csak növelik a fájdalmát.
A Jezebel című portál tudósítása felidézi Jenn Morson cikkét, amelyben a szerző annak a meggyőződésnek adott hangot, hogy a biológiai és az adoptált gyerekek között nincs semmilyen különbség, amikor örökbefogadásra ajánlják fel őket. Aki az örökbefogadott gyermekétől válik meg, az pont olyan, mintha a saját gyerekével tenné ezt. A helyzet annyival rosszabb az ismétlődő örökbefogadás esetén, hogy az ennek kitett gyerekek végképp elbizonytalanodhatnak a saját értéküket illetően.

(Kiemelt kép: Myka Staufer/youtube.com)