Mitől boldog a nő az 1970-es évek Amerikájában? Ha a kenyérkereső férjére föladhatja a kabátot reggelente, vezeti a háztartást és neveli gyermekeit az idilli kertes házban? Vagy ha értelmiségi munkát vállal és felszólal az őt ért igazságtalanságok ellen? Ezekben a kérdésekben küzdöttek meg egymással a nők a politika színterén: a nők egyenjogúságáért küzdő feministák és a hagyományos értékeket ápoló konzervatív aktivisták. A tét az ERA (Equal Rights Amendment) vagyis a nők egyenjogúságáról szóló alkotmánymódosítás ratifikálása, a harcot pedig többek között Cate Blanchett, Rose Byrne mutatja be a Mrs. America című sorozatban.  (Magyarországon a sorozatot az HBO Go-n lehet megnézni.)

Jane-ek a hatvanas években

Az 1960-as években egyre több nő emelte föl a hangját a patriarchális társadalom, a férfiközpontú közélet, politika, gazdaság, jogrendszer és kultúra ellen. Mertek a családon belüli erőszakról, az illegálisan elvégzett abortuszokról beszélni és arról, hogy a nők valójában boldogtalanok, elégedetlenek abban az idealizált háziasszonyi szerepükben, amelybe belekényszerítették őket a férfiak és a média által manipulált konzervatív politikai erő. És most kicsit képzeljük magunk elé az alábbi fekete-fehér korabeli reklámot, amiben Harvey és felesége, Jane a reggeli asztalnál beszélget:

– Harvey, van valami kívánságod a születésnapodra?

– Egy iható kávénak örülnék én már végre.

– Ugye most viccelsz?

– Ellenkezőleg. Drágám, mondjuk ki. A kávéd egyszerűen ihatatlan. Az irodában a lányok sokkal jobbat készítenek nekem. De mindegy is. Ha hazaértem majd beszélünk.

Majd a következő jelenetben az elkeseredett asszony a barátnőjének önti ki a lelkét:

– És meg sem csókolt, úgy elviharzott. Ó Mary, bárcsak tudnék egy jó kávéval kedveskedni a férjemnek.

– Miért nem próbálod ki a legújabb finom pörkölésű kávét?

Jane pedig kipróbálja a terméket, repes az örömtől, mert a férjének tetszik a fekete. Majd a szexizmus tankönyvi példájaként Harvey elfújja a születésnapi tortáján a gyertyalángot és ágyba invitáló csókot nyom Jane szájára. (Ma már csak olcsó vicc kategóriába sorolnám ezt a reklámot.)

Betty Friedan (Fotó: Lynn Gilbert / Wikipedia)

A „Jane”-ek pedig kiábrándultak ebből a szerepből. Az 1960-as években elindították a feminizmus második hullámát, ami továbbterjedt a nyugati államokban. Sokan 1963-hoz kötik a kiindulópontot, ekkor jelent meg a The Feminine Mystique (A női misztikum) című könyv Betty Friedan tollából. Az írónő is megjelenik a sorozatban, Tracey Ullman alakítja a hetvenes évekre szinte konzervatívvá váló feminista gondolkodót.  A másik vezéralak Gloria Steinem, a New Yorker újságírója, a Ms. magazin alapító főszerkesztője (szerepében Rose Byrne), és láthatjuk, hogy a feminizmus úttörői hogyan próbálták félretenni személyes sértettségüket és küzdötték le megosztottságukat és hogyan tanultak meg egységes erőként föllépni. Ahogy Gloria mondja Bettynek a második epizódban: „A nőket mindig egymásnak ugrasztják. Ez is csak az elnyomás egyik formája.”

Gloria Steinem 1977. (fotó: Lynn Gilbert / Wikipedia)

Ugyanis a feminizmusnak, mint társadalmi mozgalomnak megannyi árnyalata létezett már akkor is: más fontossági sorrendet állítottak fel az abortusz legalizálásáért küzdők, mást a leszbikus nők és megint más a színes bőrű aktivisták. Különböző stratégiát vagy érvelést tartottak célravezetőnek, de elég kategorikusan és szélsőségesen közelítették meg az egyenjogúság kérdését. Még ma is elég összetett kérdés, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki feministának vallja magát, de abban talán mindenki egyetért, hogy egy többgyermekes dolgozó vagy háztartásbeli édesanya is vallhatja magát feministának, ha hisz a nemek közötti egyenlőségben.

Cate Blanchett mosolya

Ezt a fajta öntudatra ébredést a konzervatív oldal nem nézte jó szemmel, de legfőképpen Phyllis Schlafly, aki egy személyben képviselte azokat a háziasszonyokat, akik elégedettek voltak a saját sorsukkal. Cate Blanchett pedig Phyllis Schlaflyhez méltóan a vállára is vette ezt a szerepet. Cate Blanchett fáradhatatlan és elegáns széles mosolya már önmagában díjat érdemel, ha belenézünk a YouTube-ra feltöltött korabeli, eredeti felvételekbe, amelyekben Mrs. Schlafly tévéműsorokban szólal föl, nyílt vitákba száll a radikális és liberális feministákkal. A sorozatban is látható egy rész, amikor a jogász Brenda Feigen-Fasteau-val vitázik, látjuk, hogy Cate Blanchett tűpontosan játszik és emellett a forgatókönyv precízen követi a valós eseményeket.

Az egész évtizednyi történést felölelő sorozat sok korabeli felvételt használ az eseményekről, ennek is köszönhető,  hogy a karakterek élnek, és kulcsfontosságú szerep jut a szereplők stílusos és szimbolikus ruhatárának. Személy szerint én igen sok szettben el tudnám magam képzelni: Gloria pólójában, farmerjében és pilóta-szemüvegében; Phyliss-féle cukorka színű kosztümben és magas sarkúban, de Jill Ruckelshaus republikánus feminista aktivista (őt Elizabeth Banks alakítja) szerelésében is. Egyszóval Bina Daigeler jelmeztervező zseniális munkát végzett. A Town & Country-nak adott interjújából kiderült, hogy sok időt töltött a vintage ruhák gyűjtögetésével, ám ezeket mai, modern, kevésbé merev anyagokból készítették el. „Hogy modern anyagból készülnek ezek a 70-es évekbeli darabok, azzal azt szeretném üzenni, hogy a nőknek még ma is dolguk van a női egyenjogúság területén” – mondja a jelmeztervező.

Mrs. Schlafly, az önmegtartóztató antifeminista

Mrs. Schlafly beírta magát a nőtörténelembe, és nem csak azért, mert Trump nagy támogatójaként szólalt föl nem egyszer. Karizmája, briliáns észjárása és megnyerő föllépése, ahogy a házasság intézményét és a hagyományos családmodellt méltatta, vonzotta követőit. Beszédeiben külön köszönetet mondott férjének, hogy jelen lehet egy-egy politikai, ideológiai vitán. Küzdött az ERA (Equal Rights Amendment) vagyis a nők egyenjogúságáról szóló alkotmánymódosítás megállításáért, és a feministákat démonizálva folyton azt hangoztatta, hogy a „normális” nők igenis boldogak az otthonuk melegében a férjük mellett.

Phyllis Schlafly (Fotó: Bettmann Archive / Getty Images)

Akár valótlanságokat is terjesztett: riogatta nőtársait a koedukált vécék bevezetésével, a nők besorozásával és tartott a gender-free society, azaz a társadalmi nemek eltűnésének fenyegetésétől. Az áldozathibáztatás sem állt messze tőle, és nem egyszer hangsúlyozta: ha egy nőt szexuális zaklatás éri a munkahelyén, arra bizony rászolgált. Ha politikai meggyőződése és magánéleti tapasztalata (fia homoszexualitása, férje másodhegedűs szerepe Phyllis mellett) köszönőviszonyban sem volt egymással, azt lerázta magáról, szemet hunyt az ellentmondások fölött. Élete utolsó éveiben is meggyőződésessel hangsúlyozta, hogy az amerikai nők a legszerencsésebbek a világon. A  konzervatív ladyt még az sem érdekelte, hogy a feministák mindvégig azzal vádolták, hogy nem is valódi háziasszony, hanem egy utazó, főállású lobbista, aki később még a jogi egyetemet is elvégezte hat gyermeke mellett.

Feministák, a hippi amazonok

A feministák hangot adtak a nőknek – és ez nem merült ki a hímsoviniszta megjegyzések rosszallásában –, biztatták társaikat, hogy többre hivatottak, és helyük van az őket érintő jogalkotásban, társadalmi szerepvállalásban, küzdöttek az abortusz legalizálásáért, a szexuális zaklatás és a családon belüli erőszak jogi szankciójáért, aminek létezését Schlafly egyenesen tagadta. Egy olyan világban, ahol a női magazinokat is férfiak szerkesztették, Gloria Steinem és a Ms. magazin megjelenése megváltásként hatott. A nők fellélegeztek, felszabadító élmény volt számukra, hogy végre valaki kimondja azokat a fájdalmakat, amiket magukban cipeltek.
De ne gondoljuk, hogy a feminizmus csak a nőket foglalkoztatta. A főszereplők párjait, a férfiakat is ugyanúgy foglalkoztatta az ügy, a már említett Brenda Feigen Fasteau férje, a szintén jogász Marc Feigen Fasteau például a férfi nemi sztereotípiákról írt a The male machine (A férfigép) című könyvében. (A házaspár éppen az egyenlőségi törekvések miatt vette fel egymás nevét a házasságkötéskor, ez akkoriban még ritkaságnak számított, annyira hogy a People magazin 1974-ben cikket írt róluk.)
És hogy érinti a korabeli Magyarországot a feminizmus második hulláma? Sehogy. A szocializmusban a dolgozó nők munkát vállaltak, és azt hitték, hogy megszületett a valódi nemek közötti egyenlőség. Arról viszont elfeledkeztek, hogy munka után a nőket várja otthon a második munkahelyük, a háztartásvezetés, a gyermeknevelés, az idősekről való gondoskodás.

Dahvi Waller elérte célját

A sorozat alkotójától Dahvi Wallertől nem állnak messze a történelmi sorozatok – ő volt a Mad Men – Reklámőrültek producere is. A Los Angeles Timesnak adott interjújában arról beszélt, hogy éjszakákon át bújta az 1970-es évekbeli újságcikkeket, hogy minél jobban beleláthasson a nők gondolkodásmódjába, beszédstílusába. A valódi célja, hogy hitelesen bemutassa, hogy mennyiféleképpen lehetünk nők, és milyen sokszínűen élhetjük meg nőiségünket, függetlenül attól, melyik oldalra tesszük le a voksunkat. Ezért a sorozat különböző részei más-más szereplő perspektívájából mutatják be, hogyan küzdöttek a nők egyenjogúságáról szóló alkotmánymódosítás bevezetéséért vagy ellehetetlenítéséért.

Noha a Mrs. America a feminizmust élteti, de érték olyan kritikák is, hogy túl pozitív színben mutatja be a mozgalom ellen közdő Phyllis Schlaflyt. Dahvi Waller erre ezt a választ adta a Los Angeles Timesnak: „… meg kell értenünk, hogy a Phyllis Schlafly-hoz hasonló vezetők hogyan tudnak szert tenni ekkora hatalmas követőtáborra. Meg kell értenünk a szándékaikat. És ha sorozatban nem tudunk Schlaflynak akár szurkolni is, és nem találjuk őt rokonszenvesnek, akkor nem értjük meg, hogyan és miért tudja a konzervatív nők ezreit megmozgatni.” Azt hiszem, pontosan ez a gondolat miatt tartom érdemesnek követni a sorozatot. 

Feladatunk van még

A Mrs. America jól reflektál a 70-es évek és napjaink közéleti történéseire is, másrészt a nők sokszínűségét és rátermettségét is példásan tárja föl, remek színészi alakításokkal. Hétről hétre azon gondolkodom, hogy én hol lennék ebben a történetben, mit tudnék megtenni azokért a kiváltságokért, amiket ma már természetesnek veszünk. A válasszal inkább várnék a sorozat végéig. Ugyan néhányan közelebb kerültünk a szabad választás lehetőségéhez, és nem kell Gloria Steinemként, Phyllis Schlaflyként szélsőséges ideológiák kötöttségei között vergődni, de biztosra veszem, hogy nekünk, nőknek és férfiaknak van még tennivalónk az egyenjogúság területén.

(Kiemelt kép: Cate Blanchett Phyllis Schlafly szerepében. Fotó: IMDb)