Öt évet töltött a délnyugat-angliai fürdővárosban, és két regényének is helyszínéül választotta Batht Jane Austen. Ha hamisítatlan régensség-korabeli hangulatra vágyunk, csak végig kell sétálnunk a városka utcáin, vagy beülni teára valamelyik bájos kis teázóba.

Ahogyan Catherine Morlandról gyerekkorában senki nem gondolta volna, hogy valaha hősnő lesz belőle, úgy kislányként én sem hittem, hogy egyszer a saját szememmel láthatom majd Batht, azt az angol kisvárost, amelyik Catherine-nek, A klastrom titka című Jane Austen-regény főszereplőjének köszönhetően vonult be az irodalomtörténetbe. Hétéves koromban kezdtem angolul tanulni, és végigjártam az általános iskolát meg a gimnáziumot úgy, hogy soha nem találkoztam eleven brittel, vagy bárki mással, aki az angolt anyanyelveként beszélte volna. Hogy az angol nem egy tantárgy a sok közül, hanem élő valami, a kommunikáció eszköze, arra csak egyetemistaként döbbentem rá. Akkor viszont igyekeztem minél szorgalmasabban bepótolni, amiről lemaradtam, és amint a ha- tárok megnyíltak, végre nemcsak képzeletben, hanem a valóságban is eljutottam Angliába. A legjobbkor érkeztem, tavasszal, szigetszerte teljes lendülettel nyíltak a lila meg fehér krókuszok és a sárga különféle árnyalataiban pompázó nárciszok, én pedig alig hittem a szememnek, hogy létezik olyan táj a világon, ahol még az autópályák mentén is nárciszmezők ringatóznak a szélben.