A gerincproblémáim miatt hat éve nem futhatok, a gyógytornászom akkor azt mondta, barátkozzak meg a gyaloglással. Eleinte forgattam a szemem, mondván, fiatal vagyok én még ahhoz, hogy csak úgy meneteljek az utcákon, de aztán rákaptam, és a karantén idején a futó kapcsolatból igazi szerelem lett.
Korábban hetente egyszer-kétszer sétáltam, de március közepe óta szintet léptem. Az egész azzal kezdődött, hogy nem tudtam aludni. Felzaklatott a járványmizéria, és miután egész nap a gép előtt ültem, este csak forgolódtam az ágyban. Eleinte azért gyalogoltam, hogy mozogjak, szabad levegőn legyek, és normálisan tudjak aludni. Aztán már azért is, hogy ne bolonduljak meg a négy fal között a rengeteg munka és házimunka közepette, hogy legyen pár óra, amikor nem azt hallom, hogy „anya, mikor lesz ebéd, mi lesz az uzsonna, mit főzöl vacsorára?” A séta lett az én luxusom. Azért mondom, hogy luxus, mert ez alkalmanként kettő, hetente tíz órát jelent, ennyi idő alatt májusban összesen kétszázhúsz kilométert gyalogoltam. Ehhez matekozni kellett az idővel, néha a vasalás, néha az olvasás rovására ment a dolog, de egyszer sem bántam meg.
Tudjuk, hogy mennyire egészséges a rendszeres, tempós séta, de egy hónap után már a saját bőrünkön is érezhetjük a hatását. A tíz-tizenkét kilométer alatt két dombot is megmászom, és útba ejtek egy százharminc fokból álló lépcsősort, így a kardioedzés mellett komoly mennyiségű kalóriát is elégetek. Utoljára akkor volt ilyen egészséges színe a bőrömnek, amikor a nap nagy részét a játszótéren töltöttem a gyerekeimmel. Ráadásul amatőr természetbúvár lettem. Márciusban még hideg volt és szürkeség, kopasz fák, bokrok várták a tavaszt. Azóta figyelem napról napra a változást: láttam az első rügyeket, az első szirmokat, nyomon követtem, ahogy zöldbe, majd tarkába fordult a világ. Megsimogattam az összes virágzó cseresznyefát, orgonát és lilaakácot, most pedig már szedegetem útközben az eperfa gyümölcsét, a cseresznyét, a meggyet. Nagyon jó beszélgetések kötődnek ezekhez a sétákhoz, mert néha elkísért a férjem, vagy az egyik barátnőm. Hát mikor van időnk két órát zavartalanul mesélni, egy témát hosszan megvitatni? De a YouTube-ra feltöltött hangoskönyveknek köszönhetően megszerettem a magányos gyaloglást is, nagy felismerés volt, hogy tulajdonképpen egyszerre hódolhatok két hobbimnak, a sétának és az olvasásnak. Régi kedvencemet, A katedrálist hallgatva megesett, hogy hazaérve köröztem még két kilométert, mert pont egy izgalmas résznél tartottam.
Most, hogy lassan visszatérünk a normalitásba, én ezt a luxust szeretném megőrizni a karantén időszakából. Idén nem nyaralunk Olaszországban, de én virtuálisan eljuthatok oda. A célom nyár végéig elérni Veronáig, ami nyolcszáz kilométerre van innen.