A kapcsolati erőszakra hívja fel a figyelmet az Összezárva című magyar rövidfilm. És arra, hogy miért nem megoldás a közöny, ha az erőszak jeleit észleljük a környezetünkben.

Mi történt?

A bántalmazó kapcsolatokra és a kívülállók felelősségére hívja fel a figyelmet a Nyitrai Márton rendezte rövidfilm, Nagy Zsolt, Vajda Milán, Kókai Tünde valamint Takács Nóra Diána közreműködésével. 

Miért fontos ez?

A koronavírus-járvány családok és párok millióit zárta a négy fal közé. A szakemberek szerint a kijárási korlátozások megsokszorozhatták a kapcsolaton belüli erőszakos esetek számát, és az áldozatok pont az összezártság miatt nem tudtak segítséget kérni, vagy elmenekülni a pokoli helyzetükből. 

Tovább olvasnál? Erről olvashatsz még a cikkben:

  • Miért fontos, hogy ne nézzünk félre?
  • Hogyan segíthetünk, ha a bántalmazás jeleit tapasztaljuk a környezetünkben?

A mindösszesen három perces alkotás érzékletesen szemlélteti, hogyan nézünk félre, ha a szűkebb, vagy távolabbi környezetünkben tapasztalunk bántalmazó viselkedést. Az alkotók arra biztatják az abúzust elszenvedőket és azokat is, akik kívülről tapasztalják azt, hogy kérjenek segítséget a megfelelő hivatalos szervektől. A felhívás azért is fontos, mert a családon belüli erőszak továbbra is tabusított téma a társadalmunkban, még mindig magánügyként van definiálva, ezért történhet meg, hogy sokan úgy tesznek, mint akik nem hallják, látják az erőszakra utaló jeleket. Még azok is, akik szívük szerint tennének valamit, nem tudják, mi lenne a helyes lépés, vagy félve a következményektől, nem mernek cselekedni.

Ez nagyban összefügg azzal is, hogy mindannyian ugyanabban a félrenéző társadalomban szocializálódtunk, azt tanultuk, azt láttuk, hogy mások életébe nem illik, nem szabad beavatkoznunk. Pedig a szakemberek szerint a barátok, ismerősök kapcsolati erőszak esetén fontos  funkciót tölthetnek be, támogatásukkal hozzásegíthetik az áldozatot, hogy merjen szaksegítséget kérni. Fontos tudni, hogy a bántalmazó kapcsolatban az erőszak a mindennapi élet részévé válik, ezért annyira szükséges, hogy az áldozat visszajelzést kapjon arról, hogy a „normális életben” az erőszak nem elfogadott. Kapaszkodókat kell adnunk nekik arra vonatkozóan, hogy a bántalmazó kreálta világon túl nem a normalitás része, hogy verbálisan vagy fizikálisan bántalmazzanak valakit. Még ha az családon belül a négy fal között is történik.

Magyarországon ugyanis zéró tolerancia van a gyerekekkel és felnőttekkel szembeni erőszak valamennyi formájára.

Vagyis a bántalmazás minden esetben következménnyel kell, hogy járjon, ha azt látjuk, hogy ez nem valósul meg, az rendszerhibát jelez, nem pedig azt, hogy a bántalmazás megengedett a társadalmunkban.

Mit tehetünk, ha erőszakot tapasztalunk a környezetünkben?

Az első, amit megtehetünk, hogy meghallgatjuk a bántalmazottat, hiszünk neki, és nem bocsátkozunk tanácsokba, hiszen nem tudhatjuk, milyen az ő helyzetében lenni. Fontos tudnunk, hogy egy bántalmazó kapcsolatból kilépni nagyon nehéz, és nem kockázatmentes, ezért, ha azt tapasztaljuk, hogy a bántalmazott visszakozik, esetleg a kibékülésről mesél, ne ítélkezzünk, nagyon fontos tudnunk, hogy a bántalmazók profi manipulátorok, akik a „húzd meg ereszd meg” játékot játszva tartják magukhoz közel az áldozatokat. Mindemellett a bántalmazók legtöbbje észrevétlenül hiteti el az áldozatokkal, hogy megérdemlik azt a lelki vagy fizikai terrort, amit kapnak. És ha erre még a környezet is ráterhel egy-egy áldozathibáztató reakciót, a bántalmazott végképp egyedül marad a partnere által kreált pokolban. Számoljunk azzal is, hogy gyakran maradásra készteti az áldozatokat a gazdasági függés, vagyis, ha nincs önálló keresetük, nincs családi hálójuk, nincs egy biztonságos hely, ahol meghúzhatnák magukat, nagyon nehéz kilépni az abuzív kapcsolatból.  

Nem csak a fizikai erőszak számít bántalmazásnak

Vannak kevésbé látható módja is a bántalmazásának: ilyen a szeretetmegvonás, a manipulálás, a folyamatos kritizálás, a másik elszigetelése a családjától és a barátaitól, a megalázó, lealacsonyító beszédmód, a másik szabadságának korlátozása, a szexuális együttlét kényszerítése. Vedd észre őket!

Túl a pszichés támogatáson, mi magunk is jelenthetjük az esetet, vagy a gyanúnkat a hivatalos szerveknél, akár anonim módon. Ha tehát családon belüli erőszak jeleit tapasztaljuk, jelezhetünk, információt és segítséget kérhetünk a helyi családsegítő szolgálatnál, a rendőrségen vagy az általános segélyhívó telefonszámon (112). Kérhetünk segítséget, tanácsot a NANE segélyvonalán: 06 80 505 101, és az Ökumenikus Segélyszervezet oldalán is. Ha közvetlen veszély áll fenn, és a bántalmazottnak menekülnie kell, de nincs hova, vagy olyan helyre szeretne menni, ahol a bántalmazott nem találja meg, akkor az Országos Krízisvonalat érdemes felhívni ( 06 80 20 55 20).

(Kiemelt kép: Nagy Zsolt az Összezárva című rövidfilmben. Forrás: Youtube)

Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is!