Ha azt mondom, szuperhős, mi jut eszedbe? Valószínűleg az, ami Magyarországon a legtöbb embernek beugrik. „A szuperhősös képregények, amikre itthon a legtöbb ember elsőként asszociál, tulajdonképpen nem a képregények, hanem az azokból készült szuperhősös filmek, amikről csak tudjuk, hogy képregényfilmek – mondja ki Szép Eszter képregénykutató az igazságot. – Persze, a képregénynek fontos hagyománya a szuperhőshagyomány, ami az 1930-as évektől létezik. De mint szinte minden, ez a kifejezési forma is sokat változott az elmúlt évszázadban: korunkban, amikor már nem csak füzet a képregény, hanem könyv, a szuperhősök mellett egy csomó másik téma is megjelent. Egyre több képregény boncolgatja például a nőiség kérdését, azt, hogy milyen nőnek lenni, milyen szerepeket várunk el a nőktől. Nem meglepő, hogy ezeket a topikokat nem annyira a szuperhősképregények mutatják meg, hanem inkább az irodalmibb hangulatú képregények.”
Merthogy bizony ilyenek is vannak, de még csak véletlenül sem kell unalmas dolgokra gondolnod: „Nem is jó jelző az irodalmi, mert ezek sokszor máshogy szórakoztatóak – vezet be Szép Eszter a képregények egy itthon kevésbé ismert dimenziójába. – Vannak persze olyan komolyságúak is, mint egy-egy tanulmány. Manapság sokkal több alkotó készít képregényt, sokkal több témáról, mint ahogyan azt az ember sztereotipikusan gondolná, vagy mint ahogy ez a kifejezési forma elindult.” Eszter direkt nem műfajt emleget, hanem kifejezési formát, hiszen a képregényen belül is rengeteg műfaj van. „Műfajként emlegetni a képregényt és csak a szuperhősös képregényekkel azonosítani olyan, mintha a filmeket csak szuperhősfilmekre redukálnánk. A képregény egy kifejezési forma, ahol a határt az szabja meg, hogy az alkotó mit szeretne kifejezni, ezért számtalan műfaja lehetséges.”
A lányok többet olvasnak – csak éppen nem képregényt
Tehát sok és egyre többféle képregény van, érdeklődési területtől függően megtalálhatjuk azt, ami igazán nekünk szól. De még mindig kevésbé olvasnak lányok képregényeket, ami már csak azért is furcsa, mert globálisan viszont az jellemző, hogy a lányok és nők többet olvasnak mint a fiúk és a férfiak. Nehéz nem arra gondolni, hogy a képregények iránti érdektelenség az ezekhez kapcsolódó nemi sztereotípiákban keresendő, valószínűleg ezek miatt nem vesznek a szülők képregényeket a kislányoknak, akik aztán ezek miatt egyre kevésbé érdeklődnek irántuk.
Míg könyvet többet, addig képregényt biztosan kevésbé olvasnak a lányok hazánkban is. Hogy ez miért alakult így, arról Szép Eszter így vélekedik. „Ez egy nagyon komplex kérdés. Gyerekként találkozunk először képregényekkel, így az, hogy milyen képregényekhez jutunk hozzá, nagyban befolyásolja, hogy a későbbiekben hogyan állunk ezekhez. Azok, akik itthon manapság képregényekkel kapcsolatos eseményekre járnak, főleg 20-as 30-as férfiak. Amikor ők gyerekek voltak, olyan képregények jelentek meg itthon, amik inkább az ő fantáziájukat fogták meg. Nem volt elérhető olyan piac, ami kinevelte volna azt, hogy ma legyen nagyobb női képregényolvasó tábor. Manapság egyre több olyan kiadó létezik, akik behúznak olyan sztorikat, amik felnőtt nőket vagy éppen kislányokat is megszólítanak. Ezek persze nemcsak nőknek és lányoknak szólnak, hanem egyszerűen csak őket is jobban érdeklik. De annyira erős a férfisztereotípia a képregényekkel kapcsolatban, hogy ez még nehéz dolog.”
A világnak szüksége van női szuperhősökre
A családi minták és a szocializáció mellett a média is igen nagy hatással van arra, hogy mit tanulunk a nemekhez társított társadalmi szerepekről (tehát a genderünkről). A média nagyban hozzájárul ahhoz, hogy hogyan rakódik le bennünk azoknak az elvárásoknak, szabályrendszereknek és hagyományoknak az összessége, amiket a társadalmunk a biológiai nemünk alapján hozzánk társít. Tehát ha egy kislány azt látja a médiában, esetünkben a képregényekben, hogy egy nő nem csak akkor tud érvényesülni, ha darázsdereka van és a megmentésre váró, törékeny áldozatot játssza, vagy éppen nemcsak segítője lehet egy szuperhősnek, hanem ő maga is lehet természetfeletti erővel rendelkező hős, aki a világ megmentésére indul, az egyértelmű módon pozitív irányba befolyásolhatja az önértékelését.
A való életben természetesen nincsenek szuperhősök, ezt bizonyos kor fölött a gyerekek is tudják, de a fantázia birodalmában ez nem számít: hiszen attól függően, hogy a kislányoknak mit enged meg a média ezekben a fantáziákban, az nagyban befolyásolja, hogy a kislányokból milyen felnőttek lesznek. A gyerekek hiába tudnák elképzelni, hogy a lányok is hősiesek és erősek, ha egyszerűen nem találkoznak ilyen történetekkel, ez a típusú szerep egyszerűen kihal belőlük. Ugye, hogy mennyire nem mindegy, milyen tartalmakat mutatnak nekünk, milyen filmek, sorozatok és egyéb mozgóképes és írott műfajok hatására gondolkodunk a világról? Mert igenis ezekből tanuljuk meg, hogy attól függően, kik vagyunk, mi a biológiai nemünk, mikké válhatunk. A média keretezi, értelmezi társadalmi szerepünket, megmutatja, ki rendelkezik hatalommal, mely típusú emberek számítanak. Persze most mondhatjuk, hogy egy csomó női szuperhős van, elvégre ott van a legeslegmenőbb és legerősebb szuperhős, Marvel kapitány, Macskanő, Supergirl, Fekete Özvegy, Batwoman, a Kívülállókból Ciklon, Mystique, Vadóc vagy a szintén Marveles Darázs, vagy a még csak nem is túlzottan szexire vett Jessica Jones.
Biztos megint csak egy feminista bűnbakkeresés az egész. Hát akkor eláruljuk, mire jutott a The Pudding nevű adatvizualizációs site, miután 34 476 képregény karaktert elemeztek. Arra, hogy
a női karakterek általában hiperszexualizáltak, szükségtelenül durva erőszakot élnek át, durván sztereotipizáltak, és sokszor csak azért vannak, hogy legyen nő is a sztoriban. És a számuk a legárulkodóbb: a DC és Marvel szereplőinek (és nem főhőseinek) 26.7%-a nő, és csak a mainstream képregények 12%-ában van női főszereplő is.
A Women Media Center (WMC – Női médiaközpont) 2018. októberében tette közzé azt a kutatását, ami a sci-fi műfajban és a képregényekben megjelenő női szuperhősökkel foglalkozik (Superpowering Girls: Female representation in the sci-fi/superhero genre). Ebben nem meglepő módon arra jutottak, hogy az, hogy évtizedeken keresztül a férfi szuperhősök uralták ezeket a dollármilliárdokat hozó műfajokat, és amikben a hiperszexualizált nők maximum mellékszerepet kaphattak, esetleg a megmentésre váró áldozat passzív szerepét kapták meg, nagyban befolyásolta azt, hogy az ezeken felnövő lányok milyen szerepmintákat vettek természetesnek. A kutatás azt is vizsgálta, hogy mi a véleménye erről a mai kislányoknak, a konklúzió pedig az volt, hogy hatalmas szükség volna női szuperhősökre.
Emellett arra jutottak, hogy
a női sci-fi- és szuperhősök a lányok számára nagyobb inspirációt jelentenek, mint a fiúk számára a férfi szuperhősök
– különösen a színes bőrű gyerekek számára. A WMC alapítója, az 1934-ben született (születési éve csak amiatt fontos, hogy lásd: akkoriban tényleg nem volt még más női szuperhős) Gloria Steinem így mesélt saját, szuperhősös emlékeiről: „Kislányként Wonder Woman volt számomra az egyetlen női szuperhős, így nyilvánvalóan ellenállhatatlan volt számomra. Akkoriban az egyetlen játék, karakter volt egy kislány számára, amikhez akkor nyúlhatott, ha igazán jól akarta érezni magát.” Egy másik kutatásban, amelyet Jessica H. Zellers vezetett és amelynek során a karakterek vizuális megjelenését vették górcső alá, arra jutottak, hogy amíg a férfi karaktereknek csak 6%-a volt részben meztelen vagy meztelenséget sugalló öltözetben, addig ez az arány a nő karakterek esetén 38%.
Érdekelnek a képregények? Ezeket szeretni fogod!
A magyar képregényalkotók között is kevés a nő. „Elképesztően nagyon kevés – hangsúlyozza Szép Eszter. – Akik Magyarországon vizuális kultúrával foglalkoznak, azok inkább animációsok, ők egyébként sok díjat kapnak nemzetközi szinten is. Képregények esetében érdemes megemlíteni Sárdi Katát, munkái nagyon érdekesek. Ő volt az, aki újraalkotott meséket és népmeséket képregény formában, majd egy kis fricskával kiforgatta a történeteket, és megmutatta, hogyan viselkedik a népmesében a nő és hogyan viselkedne a valódi életben. Aztán ott a Vizitündér című képregény, ami egy mesefeldolgozás. 2020-ban egyébként ez nyerte meg a Magyar Képregény Szövetség díját, az Alfabéta-díjat.
A képregénykutató azt is elárulta, hogy neki melyek a kedvencei: „Magyarul is olvasható a Persepolis című képregény, amelyet egy iráni származású francia nő, Marjana Satrapi készített. Ez egy elképesztően komplex történetet mesél el egy komplex karakterről.” A Persepolis egyébként az európai képregények egyik legjelentősebb önéletrajzi ihletésű alkotásává vált, ami nemcsak az olvasók, de a kritikusok és elemzők körében is nagyon népszerű lett. „Aztán egy másik, szintén remek képregény az Ali Forman és David Polonsky által készített Anne Frank naplója, ami itthon is kapható. Ők nem azt csinálták, hogy fogták a szöveget és mellérajzoltak, hanem mindig csak a szöveg lényegét próbálják megtartani, úgy hogy az visszaadja a napló mélységét, Anna Frank humorát. A harmadik, amit szívesen ajánlok, az a Magyarországon született amerikai alkotónő, Miriam Katin műve. Katin a visszaemlékezés-hagyomány képviselője és abból csinált képregényt, amikor a második világháború idején, még totyogós kislányként bujkálnia kellett. Édesanyja emlékei vannak benne, ez egy nagyon szép történet, ami főleg külföldön ismert, We Are On Our Own (Magunkra maradtunk) a címe. Lányoknak pedig ott van a Nimona című képregény, amit Noelle Stevenson kreált még 2012-ben, és 2022. januárjára várható a belőle készült animációs film.”
Kiemelt kép: nőklapja.hu
