Ebbe a vitába, amelynek kihívói a transzneműek, ellenfeleik pedig általánosságban véve azok az emberek, akik nem gondolkodtak még el az ő álláspontjukon, keveredett bele J.K. Rowling. Annak következményeként, hogy jelenleg, aki akárcsak kérdéseket mer feltenni a transzneműségről, azt transzellenesnek kiáltják ki, Rowling nagyon komoly kritikát kapott, nemcsak a transz aktivistáktól, hanem az őket támogató, bár a kérdésben önálló gondolatokkal kevésbé rendelkező celebektől is, akiket szövetségesnek neveznek.
Annak hatására, hogy transzfóbnak kiáltották ki, amiért azt állította, hogy csak a nők menstruálnak, az írónő hosszú esszét jelentetett meg a weboldalán, amelyben arról ír, hogy hogyan élte meg ő maga a szexuális és családon belüli erőszakot. Ezt azért tette, hogy magyarázatot adjon arra, miért keveredett bele a transzgender nők ügyébe a menstruálást tárgyaló kommentjével. Lényegében az esszé magyarázkodásnak tűnik, ugyanakkor Rowling azért kényszerült magyarázkodásra, mert olyan kijelentést tett, ami azt implikálja, hogy azt, hogy ki nő és ki nem az, az határozza meg, hogy milyen neműnek születik, azaz a nem biológiailag meghatározott dolog. Ez azonban közel sem ilyen egyértelmű. Az esszéjében arra hivatkozik, hogy ha a nemek különbözősége nem valós dolog, akkor az azonos neműekhez való vonzódás sem valós, illetve, akkor a nők megélt realitása – leginkább a férfiaktól elszenvedett erőszak tekintetében – tárgyalhatatlanná válik. A nemek kategóriájának használata nélkül nem lehet leírást adni a másik nem által elszenvedett sérelmekről.
Biológiai, társadalmi és pszichológiai
Ahhoz, hogy megértsük, miért kapott Rowling ennyire sok kritikát, a társadalmi és a biológiai nem közötti különbséghez kell visszanyúlni, ugyanis úgy tűnik, hogy a vitatkozó felek ezeket a fogalmakat értelmezik másképpen. A biológiai nem, ahogyan a neve is mutatja, genetikailag kódolt a fogantatás pillanatától kezdve, mert attól függ, hogy X- vagy Y-kromoszómát kapunk-e. A társadalmi nem pedig a kulturálisan a gyerekre, fiatalra, majd felnőttre rakódott normák összessége. Utóbbi lényegesen nehezebben kibogozható.
Az LMBTI szervezetek és a transz aktivisták álláspontja viszont az, hogy az úgynevezett nemi identitás az egyetlen szempont, amit figyelembe kell venni.
Ez pedig olyan dolog, amit mindenki maga alakít ki magának, és független mind a biológiai, mind a társadalmi nemtől. Azaz, ha úgy döntök, hogy nő vagyok, akkor mindenkinek kutya kötelessége ezt elfogadni, akkor is, ha történetesen Y-kromoszómával rendelkezem és semmilyen egyéb jele nincs a nemi hovatartozásomnak, mint az állításom. J.K. Rowling ezen a ponton beszél az „igazságról”: ugyanis különbséget tesz a nőnek született nők, és az identitásuk szerinti nők között.
Az helyzet viszont az, hogy a nemi identitás bevezetése a kérdésbe nem könnyíti meg a dolgunkat, mert a bevettektől különálló, sőt más kategóriához tartozó fogalom. Mondhatjuk úgy, hogy a biológiai és szociális mellé bevezettünk egy pszichológiai nem-meghatározást is. Ez viszont valahol jogos, mert ha egy fiúnak született ember nőnek érzi magát, annak biológiai és szociális, és persze pszichés oka is lehet, csak nehéz a szociálisat leválasztani a pszichésről, mert azok összefüggenek, ezért is nem kezelték eddig külön kategóriaként. A transz aktivistáknak viszont akkor lenne egyértelműen igaza a kérdésben, ha transzneműséget kivétel nélkül biológiai okokra lehetne visszavezetni. Ez azonban nem így van: a gender dysphoria például a pszichiátriai zavarok közé tartozik egyelőre, mely lényegében annyi, hogy valaki nem érzi magát ahhoz a nemhez tartozónak, amibe született. Az viszont nem kizárt, hogy – ahogyan az a homoszexualitásnál is volt, amelyet egykoron betegségnek tekintettek, majd teljesen normális jelenséggé vált – ezt a folyamatot várhatóan, sőt, remélhetőleg megfigyelhetjük majd a biológiai nemükkel elégedetlen embereknél is. A lényeg, legalábbis elméleti szempontból azonban nem ez, hanem a diszkrepancia a nemi identitás biológiához, vagy nem ahhoz tartozásának kérdésében.
A transz aktivisták azonban azzal túllőnek a célon, hogy az egész kérdést egy színtisztán döntési kérdéssé teszik, amelyet, ha elfogadunk, bárki bármikor úgy dönthet, hogy nemet vált, majd, ha megváltozik az identitása, akkor ismét nemet vált.
J. K. Rowling ennek a lehetőségnek a potenciális következményei ellen szólalt fel, amikor arra utalt, hogy szerinte nincs rendben az, hogy annak, hogy valaki női mosdót használhat-e, már semmi köze ne legyen a biológiai neméhez, hanem annak alapján dőljön el, hogy minek érzi magát. Rowling úgy kötötte össze ezt az elgondolást a saját abúzusról való tapasztalatával, hogy megjegyezte, ezzel a lehetőséggel vissza lehet élni, és nem érezné biztonságban magát egy ilyen esetben a női mosdóban, hiszen ilyen feltételek mellett abba bárki bemehet, aki nőnek vallja magát, és ehhez nem is feltétlenül szükséges, hogy valóban annak is érezze magát. Ez innentől kezdve jogi kérdés, és az a következménye, hogy a nők joga (a biztonsághoz) áll szemben a transznemű nők jogával a nőként való élethez.
Kinek a biztonsága?
Innentől kezdve nem lehet egyértelműen megmondani, hogy kinek van igaza, mert több szempont is felmerülhet azt illetően, hogy minek alapján fogadjuk el, hogy valaki van-e annyira nő, hogy a jelenléte által ne veszélyeztesse azokat a nőket, akikben rossz érzést kelt egy biológiailag hímnemű ember jelenléte a mosdóban. A transz aktivisták Rowling esszéjét azzal (is) támadták, hogy állításainak pont az ellenkezője igaz: épp hogy a transzneműeket fenyegeti az abúzus és erőszak veszélye, felmérések szerint a transzneműek a közösségi öltözőkben és nyilvános mosdókban érzik magukat a leginkább veszélyeztetett helyzetben. A transz aktivisták azt kívánnák, hogy elégséges kritérium legyen a nemi identitás, míg mások a nemváltoztató műtéten való átesést határoznák meg kritériumként.
A transz közösség azért nem örülne az utóbbi kritériumnak, mert implicit módon azt állítja, hogy transznemű nők ártalmasak lehetnek a nőkre. Ez viszont pont olyan mértékben igaz, amilyen mértékben az igaz, hogy azért tiltjuk ki a férfiakat a női mosdókból, mert ártanak a nőnek. Ez nem ennyire egyszerű: ahogy a férfiak egy nagyon kis hányada igenis képes ártani nőknek, úgy transz nők szintén nagyon kis hányada is valószínű, hogy képes ártani a nőknek. Ugyanakkor az is igaz, hogy a biológiailag nők között is lehet olyan, aki ártana más nőnek, de ez esetben már semmilyen kritérium nem állna rendelkezésünkre, hogy felosszuk a mosdók használatának jogát, és arra a következtetésre kéne jutnunk, hogy ne használjunk nyilvános mosdókat, mert azok veszélyes helyek és bárki, de tényleg bárki megtámadhat minket.
(Kiemelt kép: Rowling egy emberjogi rendezvényen 2019 decemberében.
Fotó: Dia Dipasupil / Getty Images)
