Mi történt?

Lezárult „az évszázad egyik legkülönösebb tanéve”, eljött az összegzés ideje. Milyen tapasztalatokat szereztünk az elmúlt hónapokban a digitális oktatásról? Mit érdemes magunkkal vinni a következő tanévre? – tették fel a kérdést a Telenor Hipersuli programjában résztvevő pedagógusok egy digitális konferencia keretében június 16-án.

Miért fontos?

A karantén időszak alatt felgyülemlett tapasztalatokat érdemes beépíteni a következő tanévtől az oktatási gyakorlatba.

Amiről még olvashatsz:

A tanárok elmondják, mindenképpen pihenjenek a gyerekek a nyári szünetben, mert ez az időszak számukra is megterhelő volt. A pihent gyerek még az esetleges lemaradását is könnyebben behozhatja az év elején.

„Merre tovább? Íme a karanténoktatás legfőbb tanulságai” címmel tartott online kerekasztal beszélgetést a Telenor, a vállalat Hipersuli programjában résztvevő pedagógusokkal. A szervezők törekedtek arra, hogy az oktatás minden szintje képviseltesse magát, az általános iskolai tanítótól a gimnáziumi tanárig.
Az apropót az adta, hogy lezárult egy olyan tanév, amelyhez fogható még sosem volt: a tanárok karanténból oktattak, a diákok karanténban tanultak. Március közepe, a járványügyi veszélyhelyzet kihirdetése óta folyt digitális tanrendben az oktatás, így van mire visszatekinteni. Ahogy Koren Balázs matematikatanár, a Hipersuli szakmai vezetője a mögöttünk álló három hónapról elmondta: ez nem volt sem vegytiszta digitális oktatás, sem valódi távoktatás.

– A kényszer szülte helyzet azonban sok olyan, maradandó dolgot is hozott, amely a hasznunkra válik nekünk, tanároknak és szülőknek, gyerekeknek egyaránt

– indította a beszélgetést.
Lászlóné Durecz Andrea, a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola alsós tanítója a tapasztalatait összegezve elmondta, váratlanul érte őket a digitális tanrend bevezetése, mert nem volt az intézményben olyan platform, amelyet korábban egységesen használtak volna. Egy hét kellett ahhoz, hogy beálljon az a tanítási rend, amelynek keretében az oktatás megvalósult, és ezt a szülőkkel is megértessék. Ők aztán sok olyan észrevételt tettek, amelyekre támaszkodhattak az alsós pedagógusok. Épp a szülői visszajelzésekből tudták meg, hogy vannak olyan családok, ahol több gyerek oktatását kellett koordinálni, vagy a szülő a megnövekedett munkája miatt tudott elég időt fordítani a kisgyerekével közös tanulásra. A megváltozott helyzethez ennek a dunaújvárosi általános iskolának sikerült alkalmazkodnia: volt egy minimum-követelmény, amit minden gyerektől elvártak, és a feladatok egy részét szorgalmiként osztották ki. Így az a szülő, aki kevésnek tartotta a minimumot, a szorgalmikkal is tudott dolgozni a gyerekével. Ezt a differenciálást azért tartották szükségesnek a pedagógusok, mert felismerték, hogy a szülő tudja eldönteni, mekkora az a feladatmennyiség, amit el tud otthon végezni a gyerekével.

Azt tapasztalták, hogy a gyerekek többsége otthon kevésbé motivált, mint az iskolapadban.

– Ha mi magunk mondtuk meg nekik, mi a feladat, akkor inkább megcsinálták azokat, sok szülő pedig örült, hogy „milyen jó, hogy a tanító néni adta ki a tanulnivalókat” – mondta Durecz Andrea, aki úgy véli: az, hogy a gyerekeknek mennyire sikeresen zárult ez a félév, összefüggésben volt a szülők leterheltségével, lehetőségeivel. Volt ugyanis olyan tanítványuk, aki márciusig szárnyalt, aztán a digitális tanrenddel megtorpant a tanulásban, míg az ellenkezőjére is akadt példa. Ha szükséges volt, iskolapszichológussal is össze tudták kötni azt a kisgyereket, akinek erre szüksége volt. – Kalapot emelünk minden szülő előtt – szögezte le, hozzátéve, hogy a digitális tanrend hármas munka volt: szülő, tanár és a gyerek együttes erőfeszítése kellett hozzá, hogy sikerrel lehessen lezárni a tanévet. Azt már most tudják, hogy szeptembertől, ha újra lehet iskolába járni, több páros-, illetve csoport munkát adnak a gyerekeknek, mint korábban.

Vajon hogyan látja ezt a három hónapot egy felső tagozaton tanító pedagógus? – Nálunk előny volt, hogy a gyerekek már jártasak voltak az oktatási platformok kezelésében. Az átállás így problémamentes volt – mesélte Varga Krisztina, a zsombói Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanára, a Hipersuli szakmai koordinátora. Nyilván akadnak olyan olvasók, akik hitetlenkednek, de igen, olyan iskola is van, ahol zökkenőmentes volt az átállás a digitális tanrendre. A zsombói iskolában is monitorozták a pedagógusok, hogy kiderítsék, mekkora tananyagmennyiséget bírnak el a gyerekek. Az így kapott visszajelzésekre építve osztották ki a feladatokat. 
– Hiányoztak nekik a keretek, a tanári motiváció. És hiányoztak nekik a tanárok – összegezte Varga Krisztina.
Medvegy János, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium történelemtanára elmondta, hogy az intézményük vezetése az iskolabezárást követően rögtön kialakította az oktatáshoz szükséges platformokat. Külön szülői felületet is nyitottak, amelyen keresztül őket is be tudták vonni a közös munkába. Erre persze sokan legyinthetnek, hiszen – gondolják – a középiskolás korosztály már önálló, képes arra, hogy az idejét beosztva tanuljon. – Ez nincs így. Nem önállóak annyira még ebben a korban. Volt diákunk, aki rendkívül túlteljesített, de volt olyan is, aki alulteljesített. Nem jellemző, hogy egységesen belássák, hajtani kell – mondta, kiemelve: a gimnáziumi tanulók teljesítménye esetében is meghatározó a szülők szerepe. Medvegy János egy egészen különös iskolavezetési döntést is megosztott a beszélgetés során: az ő gimnáziumukban igazgatói utasításra a tanárok nem adhatnak a karantén időszakban egyest egy diáknak sem, még el nem végzett feladat esetén sem. Az iskolavezetés úgy vélte, a gyerekek többet nyertek ezzel az intézkedéssel, mint amennyit veszítettek. (E sorok írója sok szülői észrevételt gyűjtött össze a karantén időszakból, de olyan iskolával nem találkozott, ahol nem adtak elégtelent.) Medvegy János hosszú távon hasznosítható tapasztalatként beszélt arról, mennyire fontos a szülők bevonása az oktatásba. Nem elég kéthavonta, egyetlen fogadóórán találkozni a szülőkkel, ennek a kapcsolatnak szerinte kétirányúnak és folyamatosnak kellene lennie egész tanévben. – Az iskola nem egy zárt doboz, ahová berakjuk a gyereket, aztán bizonyos idő elteltével, amikor pittyen a doboz, kivesszük őt onnan.

A szülőnek az oktatás részévé kell válnia. Elengedhetetlen a kommunikáció, máskülönben a szülő nem tud bekapcsolódni

– vette át e ponton a szót Koren Balázs, aki szerint erre hívta fel igazán a figyelmünket a kényszerű elzártság. A tanulságok összegzése után felmerült a kérdés: hogyan tovább a nyári szünetben? Dolgoztassuk a gyerekeket vagy felejtsük el az iskolát?
– Itt a pihenés ideje – szögezte le rögtön Varga Krisztina, hozzátéve, hogy persze lehet gyakorolni a nyáron, de ő azért inkább a pihenést javasolja. – Csengjen le ez az időszak – tette hozzá, finoman utalva arra, hogy a digitális átállás komoly megterhelést jelentett diáknak, tanárnak, szülőnek egyaránt. Ráadásul szerinte még nem lehet tudni, hogy a tanulók mennyire mély tudást sajátítottak el a karantén idején. Így az sem világos, hogy mennyivel hosszabb időt kell majd a tanév elején biztosítani arra, hogy kiderüljön, mikortól tudnak tovább haladni a tananyaggal. Medvegy János is a pihenés fontosságát emelte ki. Szerinte az a diák, aki kellő motivációval sokat tanult a karantén alatt, eleve fáradt, aki pedig nemigen szorgoskodott, a nyári szünetben sem fog. Hozzátette: az ő gimnáziumukban is fognak időt biztosítani az esetleges tudáshiány pótlására. – Pihenjenek! – hangzott Lászlóné Durecz Andreától is az egyértelmű válasz .

– Ha kipihenten érkeznek a gyerekek vissza az iskolába szeptemberben, az nekünk, tanítóknak is nagy segítség lesz

– tette hozzá.

A beszélgetés végén a három pedagógus azt fejtegette, vajon mit változtat a karantén időszaka alatt fölszedett tudás az eddigi gyakorlatukon. Az alsós tanító és a felső tagozaton oktató pedagógus a csoportmunka fontosságát emelte ki. Mindketten hangsúlyozták azt, hogy erre nagy hangsúlyt fektetnek majd a jövőben. Felső tagozaton előkerülhet a projektpedagógia, illetve az is segítheti majd a tanulás élménnyé alakítását, hogy a tantárgyakat ne külön-külön oktassák, hanem az egyes tárgyak, témák komplexen kerüljenek a gyerekek elé.
Medvegy Jánosnak az lesz a motiváló kihívás a jövő tanévtől, hogy minél hatékonyabban segítse diákjai egyéni tanulási útvonalainak kialakítását a differenciálás módszereivel.
– Nem gondolom, hogy minden diákomnak ugyanoda kell eljutnia. A differenciált oktatásra, a projektpedagógiára fogom helyezni a hangsúlyt – jelentette ki, hozzátéve, hogy fontosnak tartja az úgynevezett soft-skillek fejlesztésé is. Ezek egyike például az időbeosztás képessége. A digitális átállás ugyanis felszínre hozta, hogy szülőknek, tanároknak és persze a diákoknak is azon kell dolgozniuk, hogy minél jobban be tudják osztani az idejüket.

(Kiemelt kép: Getty Images)

Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is!