Nagyban dübörgött Deborah Feldman könyvéből készült minisorozat, az Unorthodox, amikor a Netflixen belekattintottam ebbe a másik, szintén a csatornán futó szériába, amiről ugyan nem lehetett annyit hallani, de nekem mégis az lett a konklúzióm, hogy legalább annyira érdemes megnézni, mint az ultraortodox zsidó közösségről szóló filmet. Ez pedig A kalifátus című sorozat.
14-18 éves, elveszett lányok és fiúk
A sorozat azokat a pár évvel ezelőtti eseményeket dolgozza fel, amikor az Iszlám Állam terrorszervezet elfoglalta (2014-ben – a szerk.) az iraki területeket, és sötét középkort idéző kínzásokról, etnikai tisztogatásokról, emberkereskedelemről, tizenéves szexrabszolgákról, gyerekkatonákról, menekülő emberek millióiról szóltak hírek. Az Iszlám Állam kalifátusában nincsen helyük a „hitetleneknek”, ezt számos propagandavideóban nyilvánvalóvá tették. Céljuk is volt ezekkel a tartalmakkal. Egyrészt, hogy a közösségi média felületein minél több emberhez eljusson fenyegető üzenetük: akik nem térnek át az iszlám vallásra, a hitetlenek sorsára jutnak, vagyis gyakorlatilag megölik, vagy megkínozzák, rabszolgasorsba taszítják őket. Szerintük ugyanis az ISIS értékrendszere az iszlám vallásnak rendkívül szélsőséges értelmezéséről szól (a Korán felszínes és önkényes olvasata), és erre hivatkozva brutális erőszakot alkalmaztak, különösen azokkal szemben, akik az iszlám vallás egyéb irányzatait vallják, vagy más vallás tagjai. Másrészt videóikkal tagokat toboroztak a háborújukhoz szerte a világról, beleértve a nyugati demokráciákat is.
A sorozat szereplőivel történt eseményeken keresztül láthatjuk, hogyan épül fel a gigantikus terrorszervezet gépezete, így azt is, hogy az ISIS katonáinak zöme még maguk is nagyon fiatal, sok szempontból labilis és manipulálható kölykökből tevődött össze.
A szervezet komoly erőforrásokat fektetett a toborzásra, amely leginkább az internetes közösségi platformokon zajlott, és ez valószínűleg kisebb intenzitással, de ma is tart. Az ISIS szolgálatában egyes csoportoknak kizárólag az a feladatuk, hogy a fiatalokra fókuszáljanak és meggyőzzék őket, hogy harcoljanak az Iszlám Államért, vagy legyenek a harcosok feleségei. Mint az a két 14 és 18 éves, bosnyák származású osztrák lány, Sabina Selimovic és Samra Kesinovic, akik elutaztak a polgárháborús Szíriába, hogy az Iszlám Államot szolgálják, és akiket a szüleik soha többet nem látták. A terrorszervezet, az ISIS reklámarcaként használta a testvérpárt, a közösségi média oldalain rendszeresen feltűntek, elhivatottan, burkában, kalasnyikovval a kezükben láthattuk őket. Ám más volt a valóság, amikor a kamera nem forgott: a két lányt szexrabszolgaként tartották, az újonnan csatlakozó dzsihádisták egzotikus ajándékai lettek, akiket kontroll nélkül bántalmazhattak szexuálisan, és minden egyéb módon. A két lány, miután megtapasztalta, hogy az Iszlám Államban távolról sem olyan az élet, mint ahogy azt a toborzóvideók mutatták, megpróbáltak hazatérni. A hírek szerint Sabina a harcok során halt meg, míg Samrát halálra verték, miután rajtakapták szökés közben. Történetük nem egyedi, hozzájuk hasonlóan nem kevés nyugat-európai és amerikai muzulmán fiatal csatlakozott az ISIS-hez, ahogy a környező közel-keleti és távolabbi muszlim országokból is harcolnak a soraikban. A becsalizott fiatalok közötti hasonlóság azt mutatja, hogy az ISIS módszere nem tér el a legtöbb erőszakszervezetétől, vagyis olyan fiatalokat keresnek, akik beilleszkedési, gazdasági, szociális problémákkal küzdenek, identitásuk labilis, így könnyen fanatizálhatóak.
A kalifátus című sorozat két főszereplőjének háttere tökéletes a toborzótisztek számára: hátrányos helyzetű, többgenerációs bevándorlók gyermekei, akiknek nehézséget okoz a beilleszkedés, és családi, vagy egyéb személyes problémákkal küszködnek.
Tudják, kiket keressenek
Sulle és Kerima is muzulmán gyökerűek, de nem gyakorolják a vallást, szegényes körülmények között élnek, és nem igazán találják helyüket az iskolában, ahogyan azt sem látják, miképpen tudnának kitörni a szegregátumból. Jövőképük sötét, úgy érzik, hogy Svédországban, ahol maguk is állampolgárok, a hozzájuk hasonlóak számára csak a kevésbé megfizetett, társadalmilag nem túl megbecsült munkakörök nyitottak. Sullénak szerencséje van, szerető, stabil családi háttérrel rendelkezik, de Kerima az alkoholista, bántalmazó apjával él együtt, ez pedig még kiszolgáltatottabbá teszi egy beépített toborzó számára, akit Sulléval a bizalmukba fogadnak.
A film pontosan és érthetően ábrázolja, hogy a toborzás során miként használják ki azokat a tényezőket, amelyekre ráerősítve a kiábrándult fiatalok tömegénél elérték, hogy elhagyják az otthonaikat. Az ISIS ilyen jellegű eredményességében komoly szerepet játszott, hogy az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Franciaországban vagy Ausztráliában élő, harmadik generációs muszlim fiatalok úgy érezhették, hogy a harcokhoz való csatlakozás kiutat jelenthet számukra a társadalmi, gazdasági kilátástalanságukból. De komoly tényező volt az is, hogy az említett országok integrációs politikája nem megfelelően működik. Az Iszlám Állam toborzókampánya egyrészt ezekre a problémákra épített, másrészt mindent megtett, hogy a megcélzott áldozataik számára kívánatossá fesse le a helyet, ahová hívták őket. A terrorszervezet arról próbálta meggyőzni a fiatalokat, hogy a náluk zajló mindennapok gazdagságban, megbecsülésben telnek, ezt kapják azok, akik a dzsihád elkötelezettjei.
A meggyőzéshez nyugati mintára ikonokat építettek fel, vagyis dzsihadista influenszereket hoztak létre, ezzel is manipulálva a példaképekre vágyó fiatalokat.
A vallási átnevelésen, agymosáson átesett fiúk és lányok nem ritkán a harcokban, vagy az ISIS kegyetlenkedéseit saját magukon megtapasztalva jöttek rá, hogy ez a dzsihád valójában nem az istenüket szolgálja, vezetőik hazugságot tanítottak nekik. Visszakozásra viszont az Iszlám Államban nincs lehetőség, a kiugró katonákat, halálbüntetéssel sújtják és brutális példát statuálnak azokkal, akik kritizálni merik az ISIS-t. Ugyanez érvényes azokra a lányokra is, akiket feleségeknek hívtak a dzsihád harcosaik számára, de aztán a gyakorlatban leginkább szexrabszolgává tették őket. Hasonlókat tapasztal majd meg a két fiatal lány is a filmben, akik végül elmennek a falig: Európán majd Törökországon keresztül a szír határra kerülnek. Nagyobb spoilereket mellőzve, a filmnek van egy másik szála is: ezekben a részekben Pervint (aki maga is Svédországból került az Iszlám Államba) ismerhetjük meg, aki szerencsésebb, mint sok beszervezett nő. A férje viszonylag emberin bánik vele, ez mondjuk nem változtat azon, hogy Husam is egy nemzetközi önkéntesekkel feltöltött csoportban tevékenykedik, és az Iszlám Állam nevében ártatlan gyerekeket is öl. Pervin nem tud azonosulni a nyilvános kivégzésekkel, a folyamatos erőszakkal, ráadásul a férje egy ponton meg is üti, így elhatározza, hogy a pár hónapos gyermekével megszökik, bármi áron. Összeköttetésbe kerül egy svéd ügynökkel, aki megígéri neki, hogy információért cserébe segít neki visszatérni a terrorállamból. Mindeközben a másik két lány, pontosabban három, mert Sulle húga is belekeveredik a sztoriba, hasonlóképpen megtapasztalja, milyen az igazi Iszlám Állam, ahogy az is kiderül, hogy a fiatalok agymosása mire elég.
Többet tényleg nem árulok el a sorozat részleteiből, inkább arra bíztatok mindenkit, hogy nézze meg A kalifátust, ami sok tévhitet helyre tesz, és rámutat arra is, hogy a halmozottan hátrányos helyzet, kirekesztettség és az ezekből fakadó kilátástalanság mindig táptalaja volt és lesz is a radikalizmusnak, legyen szó az ISIS-ről, neonáci vagy egyéb erőszakszervezetekről.
(Kiemelt kép: IMDb)
Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is!
