Döbrentey Ildikó és férje, Levente Péter, akit 1968-ban Móka Mikiként ismert az egész ország, ma egy kis faluban, Héregen él. Az életük itt is színes és mozgalmas maradt, hiszen Kacagó koncerteket, Lelkiderű gyakorlatokat tartanak, ha épp nincs járvány. Összeköti őket a munkájuk, és ötvenhárom közösen eltöltött év. Ildikó minden szaván érződik, hogy mély elköteleződés vezérli, amikor élete társáról és szerelméről beszél.

– Ki az aggodalmaskodóbb önök közül, melyikük tart jobban a veszélyektől?
– Egyikőnk sem aggodalmaskodó, járvány idején sem a félelem szorongat bennünket, inkább a józan fegyelem az irányadónk. Erre szükségünk volt az egész eddigi közös életünkben, a hangos sikerek és a keserves kudarcok stresszében is igyekeztem segíteni Péternek, hogy észnél tudjon maradni. Akik ismerik, tudják, hogy mindig természetes, őszinte ember volt, és ma is az. Ám amikor a gyerekkorára, ifjúkorára gondolok, nem csodálom, hogy óvatosan éli az életét. Nagyváradon született 1943-ban, és még egészen kicsi volt, amikor a családnak a háború elől menekülnie kellett, olyannyira, hogy a húga, Judit egy szombathelyi óvóhelyen született. Az újszülöttel aztán a család továbbmenekült Ausztriába. Péternek ezért az egyik első élménye, hogy nincsen teljes biztonságban, mindig valamilyen külső erő hatására alkalmazkodni kell. Később, az itthoni életében folyamatosan azzal szembesült, hogy a szülővárosa, Nagyvárad nem is létezik, mert csak Oradea van a térképen. Amikor megismertem, már az egész ország ismerte a nevét, mégis az 1968−69-es Rádió és Televízió évkönyvben az ő fotója alatt az olvasható: Vladislav Fialka csehszlovák pantomimművész a Zsebtévében. Közben a példaképe az édesapja lett, aki akkor is vállalta a világnézetét, a templomjárását, amikor emiatt sok hátrányt kellett elszenvednie. 1956 után föld alatti börtönben is ült a forradalomban való részvételéért, holott az ő lélekjelenlétének, ügyészi magatartásának köszönhető, hogy Tolna megyében nem volt egyetlenegy lincselés sem, senki sem vesztette el az életét egyik oldalon sem. Péterben ott ragadtak ezek az élmények mélyen eltemetve, és nem erősítették a biztonságérzetét.