Száz éve Trianonban újrarajzolták Magyarország térképét, hatalmas területek és annak lakói váltak egy csapásra határon kívüliekké. Sorozatunkban időről időre bemutatunk egy-egy települést, történetét és történeteit – a teljesség igénye nélkül!
Néhány éve Beregszászban kiállításon mutatták be a város aranykorának emlékeit. A helyiek szép számmal mentek el, és bizonyára eltűnődtek, hová lett a régi dicsőség. Mert a 20. század első felében Bereg vármegye központja vendéglőkkel, kiskocsmákkal, üzletekkel, műhelyekkel teli, hangulatos település volt. Lakói nagy társadalmi életet éltek, de ez nemcsak sétákból, vacsorákból, bálokból állt, és abban sem merült ki, hogy nyáron csónakáztak, télen korcsolyáztak a Vérke akkor még szabályozatlan, és emiatt szélesen elterülő vizén. Nem, Beregszász polgárai civil szervezetek sokaságából választhattak. Volt legényegylet, nőegylet, dalárda, olvasókör, egyesület turistáknak, vadászoknak és gyümölcskertészeknek. A húszezer lakos talált magának húsz asztalosműhelyt, öt bankot, három bőröndöst, cukorkakészítőt, esernyőjavítót, kelmefestőt, gallértisztítót, élesztőelosztót (!), cselédszerzőt, Bécsben képzett kozmetikust, még ciánozót is. Valamint öt kézimunkaboltot, mert a beregi hímzésnek nagy becsülete és divatja volt az asszonyok körében.
