A Francia Riviérán fekvő Grasse két dologról ismert: ez a parfüm fővárosa és itt született meg Michèle Mouton 1951. június 23-án. Nem ismerős a név? Sokan vannak ezzel így, pedig ő olyat tett, amit sem előtte, sem azóta nem tudott megismételni más nő: rali-világbajnok futamokat nyert. És majdnem magát a világbajnokságot is.
Egy jó apa versenyautót vesz a lányának
„Soha nem akartam raliversenyző lenni. Egy amatőr szinten versenyző barátomat mentem el megnézni Korzikára, amikor kiderült, hogy nem jön ki jól a navigátorával, ezért megkért, hogy üljek be mellé. Egyszerű véletlen volt” – meséli Mouton a kezdeteket. Ezt látva, az apja vett neki egy Renault Alpine 110-est és állta az első versenyszezon költségeit, de hozzátette: ha tényleg olyan jó, mint amilyennek gondolja magát, akkor ezt nem ártana néhány eredménnyel is alátámasztania.
A sikerek pedig jöttek: Michèle megnyerte a francia női bajnokságot és a nemzeti GT kategóriában is diadalmaskodott, hovatovább kategóriagyőzelemmel zárt a Le Mans-i 24-órás versenyen 1975-ben. Jó néhány francia raligyőzelem után aztán jött a telefonhívás, ami mindent megváltoztatott. „Amikor egy francia raliversenyzőnő vagy és felhívnak Németországból azzal, hogy szeretnél-e menni a világbajnokságon, azt egyszerűen nem hiszed el. Fogalmam sem volt, mi ez az egész, de nem mondhattam nemet.”
Az ajánlat az Audi Sporttól érkezett, akik leszerződtették Moutont és navigátorát, Fabrizia Pons-t az 1981-es rali-világbajnokságra. A párosnak akkor még fogalma sem volt arról, hogy az újonc Audival a legjobb csapathoz kerültek: a Quattróval az övék volt az első négykerék-meghajtású raliautó és akkoriban tették be a híres-hírhedt B-csoport alapjait (lásd keretes írásunkat). A francia párosnak bejött az Audi, Mouton kimondottan kedvelte annak masszív felépítését, kezességét és erejét.
Közel negyven évvel ezelőtt persze még több figyelmet kapott, hogy szikár, bajuszos, két gyorsasági szakasz között szigorú tekintettel dohányzó férfiak helyett nők vannak a versenyoverallban. „Gyűlöltem, amikor a verseny végén az újságírók és a fotósok arra kértek, mosolyogjak a képen. Mindig azt válaszoltam nekik, rendben, de előtte menjetek oda Stig Blomqvisthez, vagy Hannu Mikkolához (mindkettő rali-világbajnok – a szerk.) és kérjétek meg őket is erre, utána visszajöhettek hozzám.”
Tündöklés a rali soha vissza nem térő fénykorában
A mai autósportban egyetlen szakág sincs, ami csak megközelítené azt a népszerűséget, ahol a nyolcvanas években a rali volt. A nézők őrjöngő sorfalat álltak a szakaszok mellett, gyakran épp csak elugorva az érkező versenyautók elől, a futamok gyakran távoli, egzotikus országok vadregényes tájain át haladtak, az autók pedig ugyan versenyről versenyre erősebbek lettek, de a megbízhatósággal akkoriban akadtak gondok. San Remóban aztán megjött az első nagy siker is, amivel Mouton örökre beírta magát a sporttörténelembe: ő lett az első nő, aki rali-világbajnoki futamot nyert. Az utolsó nap előtt 32 másodperccel vezettek Ari Vataren előtt, aki korábban azt nyilatkozta, sosem fog veszíteni egy nővel szemben. Az idegességtől semmit nem aludtak a hotelszobában, majd a 42 kilométer hosszú utolsó gyorsasági szakasz előtt Mouton azt mondta a navigátorának:
„Rendben, most mindent elfelejtünk és úgy megyünk, mintha ez lenne a verseny első szakasza, mert kettőnk közül az egyikünk össze fogja törni magát.”
Vataren nekiment a sziklának, az Audi női raliversenyzője pedig történelmet írt.
… mert ő nő
1982-re az Audi Sport csapata készen állt arra, hogy világbajnoki címet szerezzen. Az Audinak sikerült, Moutonnak végül nem. A szezonban három versenyt – a portugált, a görögöt és a brazilt – megnyert, és olyan, mai szemmel értelmezhetetlen futamokon is elindult, mint a Rallye Côte d’Ivoire. Ez egy ötezer kilométeres afrikai rali, ahol folyamatosan elviselhetetlenül meleg van az autóban, miközben olyan helyeken haladnak keresztül, ahol a politikai stabilitás egy ismeretlen fogalom. A helyzet nehézségét jól érzékelteti, hogy előzetesen egy a tízhez az esélye annak, hogy egy induló célba ér, de volt olyan év, amikor a 45 indulóból végül senki nem ért be. Ha pedig mindez nem lenne elég, Michèle éppen az indulás előtt tudta meg, hogy édesapja daganatos betegséggel küzd.
Mouton komoly csatában lett második az év végén Walter Röhrl mögött, aki a motorsport legnagyobb élő legendáinak egyike – ő az a fickó, aki a mai napig a Porschék fejlesztésében segít a gyáriaknak. Röhrl álláspontja is jól mutatja, milyen ellenszélben kellett Moutonnak teljesítenie: a német versenyző egy interjúban elmondta, elfogadná a világbajnokság második helyét, ha Mikkolától kapna ki, de Moutontól nem. Nem azért, mert kétségbe vonja vezetési képességeit, hanem azért, mert ő nő.
Vezetés egy életen át
Mouton nem ment el a díjátadóra, elmondása szerint azért, mert éppen akkoriban veszítette el édesapját, aki elindította és végig támogatta a karrierjét. Ezt követően még 1986-ig maradt a rali-világbajnokságban, de több futamot már nem nyert. A B-csoport betiltása után jelentette be visszavonulását, amiben emellett közeli raliversenyző barátok elveszítése és magánéleti tervek is szerepet játszottak. Egy évvel visszavonulása után született meg lánya, Jessie, majd ’88-ban társalapítója volt a Race of Champions bajnokságnak, ahol minden évben összegyűlik a világ autóversenyzőinek színe-java, hogy egy szinkronpályán, egyenes kieséses rendszerben küzdjenek meg egymással. Emellett 2010 óta ő a Nemzetközi Autósport Szövetség (FIA) női motorsport részlegének vezetője is, aki segíti a fiatal nőket abban, hogy megmutathassák, mit tudnak a versenypályán.
És hogy Mouton szerint mi volt az ő sikerének titka? Az édesapja. „Imádott vezetni. Imádta a gyors autókat. Azt gondolom szerette volna azt csinálni, amit én. Börtönőr volt a háborúban öt éven át és neki sosem nyílt erre lehetősége. De eljött az összes versenyre, amin indultam. És az édesanyám is.”
(Kiemelt kép: Michéle Mouton és Fabrizia Pons, Mike Powell /Allsport, Getty Images)
